Napunk newsfilter: A magyar kormány már bohócsapkában húzza az időt a svéd–finn NATO-csatlakozás ügyében

A híreket válogatta és kommentálta Renczes Ágoston

1. Egészen más a korrupció itthon, mint Magyarországon

Miközben itthon folytatódott a Vámszedő-ügy tárgyalása, Magyarországon is folyik egy per, az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botrányának, a Schadl–Völner-ügynek az előkészítő tárgyalása.

Egy kis Szlovákia Magyarországon? Az ilyesmi Magyarországon sokkal ritkább, mint Szlovákiában, de ha öt éve nem gyilkolják meg Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát, akkor talán itthon sem lennének a mindennapok részei a NAKA-razziák, nem tárult volna fel az országot irányító politikai elit elképesztő romlottsága, és nem követhetnénk a nagy korrupciós perek alakulását.

A ma párhuzamosan folyó itthoni per, illetve magyarországi előkészítő tárgyalás mégis alkalmat kínál arra, hogy összevessük azt, amit az egyik, illetve a másik országban korrupciónak neveznek.

A Völner–Schadl-ügy lényege, hogy Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke rendszeresen lefizette Völner Pál (akkor még) igazságügyi államtitkárt azért, hogy Völner az általa kijelölt végrehajtókat nevezze ki pozícióikba. Az így kinevezett végrehajtók pedig Schadlnak fizettek az osztalékukból a közbenjárásért cserébe. Völner a vádirat szerint összesen 83 millió forint (nagyjából 225 ezer euró) kenőpénzt kapott Schadltől, akinek 880 millió forint (kb. 2,4 millió euró) illegális jövedelme származott nagyrészt a végrehajtók neki fizetett osztalékából.

Az ügy joggal emlékeztethet a hazai korrupciós botrányokra, hiszen ezeknek is gyakori motívuma, hogy magas beosztású állami funkcionáriusok kenőpénzért cserébe a megfelelő pozícióba helyeztek embereket. Azonban mégsem lehet a Völner–Schadl-ügyet ezek mellé állítani.

Nem klasszikus korrupció. Itthon ugyanis a korrupciós ügyek a legmagasabb politikai körök jóváhagyásával történtek (legalábbis ezt joggal feltételezhetjük), Magyarországon azonban az elmúlt 12 év alatt a tárgyalásig eljutott ügyekben az a közös, hogy azokat nem hagyták jóvá a legmagasabb szinteken.

Ilyen volt Boldog István és Simonka György fideszes parlamenti képviselők ügye (ezek tárgyalása szintén folyamatban van): Boldog esetében a választókerületében a pályázatok elnyerésének volt a feltétele, hogy abból neki is részesülnie kellett, és a felhasználás módját is megszabta, Simonka pedig egy fiktív céghálózatot üzemeltetett, ami elnyerte a támogatásokat.

A klasszikus értelemben vett lopás – aminek a lényegét a szlovák vytunelovanie fogja meg már-már költőien – persze Magyarországon is gyakori, de nem az ilyen magas szinteken. Szlovákiában a politikai elitet érintő korrupció klasszikus törvényszegés: mindenféle oligarchák fizettek le politikusokat és építették be az embereiket az államigazgatásba, hogy abból nekik előnyük származzon. Ezek az oligarchák – Jaroslav Haščák, Norbert Bödör vagy Marián Kočner – gyakorlatilag egyenrangú partnerként beszélhettek akár Robert Fico miniszterelnökkel is.

Ilyen Magyarországon nincs. Mészáros Lőrinc egyáltalán nincs azonos szemmagasságban Orbán Viktorral, az egyetlen ilyen Simicska Lajos lehetett, akit Orbán végül látványosan kicsinált. Magyarországon nem a politika tesz pénzért szívességet külső szereplőknek, hanem a vazallusok tesznek szívességet egy függőségi rendszerben a politikának.

Magyarországon a korrupció legmagasabb szintje nem törvényszegés, hiszen hozzáigazították a törvényeket. A pénzeket felülről osztják, a nemzeti oligarchia hízik és szívességeket tesz a politikának. Ez persze a lényegét tekintve ugyanaz nagyban, mint amit Boldog István csinált kicsiben, a lényeges különbség az, hogy nem feltétlenül törvénytelen.

„Brüsszelnek” is ez a baja, ezért kényszerítették ki többek között a pályázati rendszerek módosítását is. Ez egy szigorúan hierarchikus rendszer, és a számonkérés csak azokat fenyegeti, akik ezen a rendszeren kívül, a saját szakállukra próbálnak ügyeskedni.

A példakép. Amikor itthon azt halljuk Robert Ficótól vagy Andrej Dankótól, hogy számukra példa az orbáni rendszer, akkor erre is kell gondolnunk. Fico kormányai alatt a maffia átszőtte az államigazgatást, de Fico nem akarta szétfeszíteni a kereteket. Most már – látva az Orbán-rendszer sikereit – lehet, hogy szét akarja. Szerencsére a választási rendszerünkben nem juthat akkora túlhatalomhoz, hogy ezt csak úgy megtegye, de attól joggal félhetünk, hogy ha helyzetbe kerül, meg fogja próbálni lerakni egy új rendszer alapjait.

---

2. A Hlas inkább kötne koalíciót „a magyar pártokkal” és a KDH-val, mint a PS-szel és az SaS-szel

Az emberek 2020-ban a messiást várták,