„Újvár egyszerűen ilyen!” Miért nem lesz az érsekújvári jégkorongklub olyan, mint a DAC?
Eleinte úgy tűnt, hogy az érsekújvári jégkorongklub lehet majd a „szlovákiai magyarok hokicsapata”. De nem lett az, valami más lett – egészen sajátos hangulatú klub, mely annyira érsekújvári, amennyire csak lehet. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
My sme Zámčania! – a szurkolói kórus könnyedén megtölti a kis jégcsarnokot, az ütemes dobolás pedig egy pillanatra sem marad abba. Az embernek olyan érzése van, mintha telt ház lenne, pedig a lelátó harmada telt csak meg a Liptószentmiklós elleni hazai meccsen.
Nem csoda: a szezonközépi meccsek mindenhol ilyenek. Ráadásul az érsekújváriaknak a győzelem is kötelező, ha versenyben akarnak maradni a rájátszásért, a liptóiak – akiknek csapatlogójában Szent Miklós néz nagyon elhivatottan és morcosan – az utolsó előtti helyen tanyáznak. Papíron lefutott a meccs, s végül a jégen is azzá válik, hiszen a hazaiak könnyedén, 3:0-ra nyernek.
Ez az egész jégkorongélmény azonban mégis más, mint egy átlagos ligameccs egy esős februári napon. Kifejezetten sajátos. Amolyan érsekújvári: különös, nehezen megfogható, és nehezen elmagyarázható – pláne egy kívülálló számára. Kilóg a szlovák és a magyar sportközegből is, mégis részét képezi. A messziről jött ember agya végig dolgozik, miközben próbálja megérteni, mégis nehezen talál fogózókat – s végül elfogadja, hogy az érsekújvári jégkorongvilág egészen sajátos módon olvaszt magába mindenfélét, és teszi sajátosan érsekújvárivá.
Déli bástyák
De kezdjük az elején. Aki közelről figyelte a rendszerváltás utáni szlovákiai csapatsport-életet, feltűnhetett neki, mennyire hiányoznak a dél-szlovákiai csapatok a közönség által is kedvelt sportágak legmagasabb ligáiból. Néha bukkant fel egy-egy, színesítve a stabil, hagyományos „törzscsapatok” tömbjét. A labdarúgásban a dunaszerdahelyi DAC, a kézilabdában a nyárasdi nő csapat, vagy később a csallóközaranyosi és a vágsellyei csapat.
Ahogy a szlomasport.sk írja, 1989 után a dél-szlovákiai sikerbástyák elvesztették a pártállami utasításra bőkezűen adakozó támogatókat, a csallóközi szövetkezeteket és az állami gazdaságokat – s ami maradt, abból nehéz volt sikert kovácsolni. A korábbi sikerklubok eltűntek a szlovákiai élvonalakból.
„Az új társadalmi berendezkedés, majd Csehszlovákia kettéválása a gazdasági mozgásteret is beszűkítette, s mindez együttvéve Dél-Szlovákia élsportjának hanyatlását hozta. E folyamat közvetlen előidézője és felerősítő tényezője az anyagi helyzet romlása, aminek még mindig nincs vége. Csökken(t) az állami támogatás, bizonyos területeken pedig megszűnt. Ugyanakkor a magánszféra felkészületlensége és lanyha támogatási kedve is hozzájárult a régió élsportjának pozícióvesztéséhez” – írja a szlomasport.sk-n, a szlovákiai magyarok sportéletével és történetével foglalkozó portálon J. Mészáros Károly.
Ami maradt: sok elhivatott sportrajongó, sportvezető és amatőr sportoló. Valamint nehéz anyagi helyzetben lévő, önkormányzati fenntartású klubok. Na és az akarat, ami azonban csak egy bizonyos szintig volt elég, általában az alacsonyabb osztályokra. A nagyobb dél-szlovákiai városok lakosai gyakran nem is tudták, hogy egyáltalán léteznek a városokban sportcsapatok, hiszen szélesebb közönséget nehezen tudtak elérni.
Sokáig tartott, míg a vállalkozók és a támogatók felismerték azt, amit más országokban, sőt, Szlovákia jó részén is felismertek addigra: hogy ez egy nagy potenciállal rendelkező, kiaknázatlan terület, amely amellett, hogy közösséget épít, ügyfeleket is hozhat, és pénz is lehet benne, ha az ember ügyesen csinálja. Így történt, hogy Dél-Szlovákiában is felbukkantak a sikerklubok: az újraélesztett DAC, vagy épp a komáromi kosárlabdaklub. S igen, ebbe a sorba beleillik az érsekújvári jégkorongcsapat is.
A kezdetek
Pedig az érsekújvári hoki már nem fiatal, a városban 1937-ben játszották az első hivatalos meccset. Az Érsekújvári Sport Egyesület (ESE) csapata a ČsŠK csapatával csapott össze – mindkét társaság részben labdarúgókból állt, a meccs pedig 3:3-as végeredménnyel zárult. Harminc évvel később alakult meg a hivatalos sportegyesület, mely már bajnokságokban is indult – nem volt egyszerű, mert jégpálya legközelebb Nyitrán volt, és csak 1974-ben épült meg az érsekújvári műjégpálya.
A csapat évtizedekig játszott különösebben nagy eredmény nélkül a bajnokságokban, az utánpótlás-nevelés azonban fontos volt a klubban, mely később a Lokomotíva nevet vette fel. A kétezres évek második felében a felnőtt csapat már az első ligában – a szlovák másodosztályban – vitézkedett.
Aztán az érsekújvári jégkorongélet élén megjelent Sucharda Ferenc – aki megkezdte a nagy átalakítást. A kék-fehér mezeket zöldre, fehérre és feketére cserélték, a felnőtt csapat pedig nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is játszani kezdett, eleinte még budapesti csapatokkal közösen a Borsodi ligában. Az átalakulás 2009-ben megtorpant, mikor beütött a gazdasági válság, és Sucharda lemondott a klubelnöki posztról – ám két évvel később új alapokra helyezte a jégkorongot Érsekújvárban. S ebben nagy szerepe volt annak, hogy részben összekapcsolta a hagyományos szlovák, és az épp nagy fejlődési szakaszát élő magyar jégkorongközeget.
2011-ben a klub levetette magáról a Lokomotíva nevet, és HC Nové Zámky néven folytatta a működését. Itthon a második ligában játszottak, de már a második évben jelentkeztek a nemzetközi, magyar–román–szlovák MOL ligába, ahol 4. helyen végeztek. S a sikerszéria folytatódott, a 2013/14-es szezonban már megnyerték a MOL ligát.
A történelmi sérelem
A csapat a 2014/15-ös szezonban is jól muzsikált – és ezzel egyre nagyobb rajongótábort sikerült bevonzani a jégcsarnokba. Míg a szlovák második ligában (azaz a harmadosztályban) nagyon erős szezont tudtak le, a MOL ligában ismét a döntőbe jutottak, ahol a Miskolci Jegesmedvékkel kerültek össze. S itt esett meg a történelmi sérelem, amit azóta is mindenki rossz szájízzel idéz fel.
A MOL liga döntőjének első meccsére ugyanis az érsekújvári csapat nem állt ki. Mégpedig azért, mert a négy győzelemig tartó párharc idején épp a szlovák második ligában is döntőt játszottak a feljutásért Homonna csapatával – így egymást követő napokon kellett volna jégre lépniük. Ebből hatalmas botrány lett.
A MOL liga és a Miskolc azzal érvelt, hogy ők hajlottak a kompromisszumra, de az Érsekújvár felrúgta a megállapodást és úgy viselkedett, mintha köré kellett volna szervezni a MOL ligát. Sucharda Ferencék pedig azt mondták, hogy a MOL liga adminisztratív lépésekkel megkárosította őket, és így esélyük sem volt megvédeni a bajnoki címüket. A párharcot végül a Miskolc nyerte nagyon simán. Az érsekújváriak pedig többé nem léptek pályára a MOL ligában. Egy évvel később azonban az első ligából feljutottak a Tipsport Extraligába, s azóta állandó résztvevői a szlovák élvonalnak.
A csapat elnöke továbbra is Sucharda Ferenc. Néhány évvel ezelőtt nagyjából 800 ezer eurós költségvetésből működtek, ebből a város nagyjából évi 140 ezer eurót biztosít – a többi pénzt szponzoroktól szerzik, és Sucharda a Sme-nek azt mondta, évi 200-300 ezer eurót a cégeiből tesz hozzá a költségvetéshez – és szerinte az lenne a legjobb, ha a város a klub kiadásainak nagyjából 20-50 százalékát finanszírozná.
Az idei szezonban fenyegetett, hogy a klub esetleg nem tudja majd fizetni a rezsiszámlákat – ám ugyanebben az interjúban Sucharda azt mondta, dolgoztak azon, hogy ez ne így legyen, és takarékoskodnak, ahol tudnak. Kár is lett volna, ha az idei szezont nem tudták volna befejezni, hiszen a csapatnak jól megy, és kifejezetten jó esélyük van a rájátszásban is meglepetést okozni.
Kicsit magyar, kicsit szlovák, nagyon érsekújvári
A jégcsarnokot sokszor láttam már a vonatablakból, és ahogy baktatok felé a város szélére, azon gondolkodom, vajon – Érsekújvár jellegéből kiindulva – hogy is kell elképzelni ezt a fúziós, sajátos hokiközeget a csarnok falai közt. Egy laikusnak – vagy messziről jött embernek, aki csak felületesen ismeri a csapat történetét – relevánsnak tűnhet az összehasonlítás a DAC-cal. Vagy épp a csíkszeredai jégkorongklubbal, mely Romániában – ahol a hoki magyar sportnak számít – hasonló szerepet tölt be, mint itt a DAC. De az már első pillantásra látszik, hogy ez a hasonlítgatás nem állja meg a helyét. Mert ugyan a klubnak van identitásképző ereje – de egyáltalán nem olyan, mint mondjuk a DAC-é vagy a Csíkszeredáé.
Ahogy belépek, és körülnézek, nem jutok sokkal előrébb. A lelátókon kizárólag szlovákul szólnak a szurkolói dalok, és a hangosbemondó is csak szlovákul beszél. Ám ha az ember jobban belehallgat a társalgásokba, kiderül, hogy szinte ugyanannyira általános a magyar szó, mint a szlovák. Fent, a büfé felett, a régi eredményjelzőn három zászló függ: a szlovák, az uniós és a magyar. S ebből, valamint a lelátó vegyességéből senki sem csinál ügyet, még csak jelzés szintjén sem.
„Kevesen vannak” – sóhajt fel mellettem egy fiatal érsekújvári szurkoló magyarul. Elmondja, hogy igazán sokan akkoriban jártak meccsre, mikor a csapat még a MOL liga élvonalában játszott, és jól ment nekik. De azt nem tagadja, hogy a jégkorong kifejezetten népszerű a városban, és nem csak ott. Sokan járnak ugyanis a környékbeli, főleg magyarlakta településekről is.
Elbeszélgetünk egy kicsit a klubról, és mikor felhozom az összehasonlítást a DAC-cal, hevesen rázza a fejét. Szerinte itt a nemzetiségi kérdéssel nem foglalkozik senki. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy épp van-e magyar játékos a csapatban vagy nincs – egyébként nincs -, sem annak, hogy Majoross Gergely, az edző magyar.
