Úgy döntött, egyedülálló anya lesz. „Nem rovom fel a családomnak, hogy abortuszra küldtek” – mondja Sabína

Amikor kicsi volt, stewardess, állatorvos, majd jogász akart lenni. „Nem tudtam elképzelni, hogy valaki olyat védjek, akiről tudom, hogy valami rosszat tett. Ezért azt mondtam, hogy olyan jogász leszek, aki segít az embereken” – emlékszik vissza Sabína.

Végül is az a döntés született, hogy szociális munkás lesz. A középiskola után ezért szociális munkát kezdett el tanulni.

A szakmában már voltak tapasztalatai. A kétévnyi önkénteskedés a detrekőcsütörtöki telepen csak megerősítette abban, hogy a megfelelő szakmát választotta. „Az óvodásokkal és az elsősökkel golyókat számoltam, foglalkoztam velük, tanítottam őket. A gyerekekkel való munka mindig is közel állt hozzám” – mondja.

Már a főiskola első hetében tudomást szerzett egy alultáplált és fogyatékkal élő indiai gyermekeket segítő fejlesztési projektről. Az interjún sikeresen szerepelt, és második év befejezése után Indiába utazott.

A gyerekek is meghalnak

Indiában az alultáplált és fogyatékkal élő gyermekek élelmezését és ellátását irányította. Egy szlovák orvossal együtt 120 faluért volt felelős. „Az úgynevezett érinthetetlenekkel dolgoztunk. Ezek az emberek az indiai kasztrendszer legalján helyezkednek el. A falvakba jártunk ellenőrizni a gyerekeket, megmértük a magasságukat és a súlyukat, az orvos megvizsgálta őket” – meséli Sabína.

A program célja nemcsak az volt, hogy a szegénység által sújtott gyermekek táplálkozását javítsák, hanem a szülők oktatása is. Egyes esetekben azonban már sem az erőfeszítés, sem az étel, sem pedig az orvosi ellátás nem segített. „Nem egy gyermek halt meg a program alatt. Indiában megtanultam elfogadni és valahova felfelé küldeni az ilyen érzéseket is. Ha ezt nem tettem volna meg, el sem tudom képzelni, hogyan tudtam volna tovább élni” – mondja.

Egy évvel idősebben, tapasztaltabban tért haza, valamint azzal az elhatározással, hogy minél hamarább visszatér. Elkezdte a felkészülést a prágai Károly Egyetem felvételijére, ahol indológiát szeretett volna tanulni. „Csakhogy a felvételi előtt megkerestek az alma materemből azzal, hogy van egy jobb ajánlatuk számomra. Kambodzsába hívtak dolgozni.”

Erre nem tudott nemet mondani. Kambodzsában egy olyan gyermekotthont vezetett, ahol több mint hatvan HIV-pozitív árva és félárva gyermek élt. „Osztoztam velük a mindennapi örömeikben, gondjaikban és a betegségben is.”

Fél év helyett végül egy teljes évig maradt Kambodzsában.

A két csík mindent megváltoztatott

A hazatérése után ez alkalommal sem akart sokáig Szlovákiában maradni. Azt tervezte, hogy befejezi az ötödik évet a egyetemen, dolgozik mellette, majd újra elmegy egy fejlődő országba. „Az az érzésem volt akkor, hogy nem találom önmagam, és Európában sem tudok berendezkedni. Valakivel beszélnem kellett volna erről, de inkább hallgattam” – magyarázza.

Ebben az időszakban ismerkedett meg egy bizonyos férfival. Csak egy rövidtávú ismeretségről volt szó, de a teste nem sokára jelezni kezdte számára, hogy valami megváltozott. „Egyáltalán nem gyanítottam, de a biztonság kedvéért mégis elvégeztem egy terhességi tesztet.” Pozitív lett.

Elvégzett még két tesztet. Mindkettő két kék csíkot mutatott, őt pedig egyre inkább elfogta a kétségbeesés. „Ez egy nappal a diplomaosztóm előtt történt. Az a nap várt rám, amikor örülnöm kellett volna az életnek, annak, ami vár rám, de én ehelyett végigsírtam az éjszakát” – mondja.

Tudom, hogy csak jót akartak nekem

A terhesség hírével szinte azonnal felhívta az anyját. „Az első reakciója az volt, hogy kifizeti az abortuszt. Nem haragszom ezért rá, és sosem fogok” – mondja Sabína.

Aztán a család többi tagja, akik tudomást szereztek a dologról, szintén az abortuszt tanácsolta neki. „Nagyobb sokk volt számukra, mint nekem. Ez rendben van. Éreztem, hogy joguk van más véleménnyel lenni, mint amit én szerettem volna” – mondja

Miután tudomást szerzett róla, a gyerek apja is abortuszra küldte

A diplomaosztó ünnepség alatt talárban és sapkával a fején csak sírni akart. „Nem volt tervem, nem tudtam, mit kellene tennem” – mondja.

A döntéshez végül a vallása és a családi tanácsok sem vitték közelebb. „A diplomaosztáson tett fogadalmunkban többek között az állt, hogy védeni fogunk minden életet a természetes kezdetétől fogva a természetes végéig. Abban a percben arra gondoltam, hogy nem ígérhetem meg ezt, ha aztán éppen az ellenkezőjét teszem a saját gyerekemmel” – mondja.

Amikor néhány nappal később először meglátta a gyerekét az ultrahangon, teljesen biztos volt benne, hogy megtartja.

Menekvés csak egy fogkefével

A szilárd elhatározása ellenére, hogy megtartja a gyereket, az öröm helyett leginkább félelmet, bizonytalanságot és magányt érzett. Úgy döntött, egyedül neveli fel. A döntésével három hónapnyi veszekedés után az anyja és a nagyszülei is megbékéltek. „Nem rovom fel nekik a hozzáállásukat. Csak meg akartak védeni” – mondja Sabína.

Döntését a gyerek apjával is közölte. Az első reakciója ellenére megegyeztek, hogy összeköltöznek. „Megegyeztünk, hogy együtt fogunk lakni a szülésig, hogy segíthessen nekem, majd a szülés után mindkettőnk a saját útjára lép” – meséli.

Több mint három hónapnyi bérelt lakásban való együttélés után hirtelen, rémülten, egyedül, terhes hassal és egy fogkefével a kezében találta magát a társasház előtt. „Féltem, hogy bántani fog, ezért elszöktem” – mondja.

A barátaihoz ment. Két nappal később a kíséretükben visszament, hogy összepakoljon.

Egy hétig volt a barátainál. Belefogott a lakáskeresésbe. Számos lakástulajdonos elutasította, mivel terhes nőként a törvény szerint nem lakoltathatták volna ki abban az esetben, ha nem fizette volna a bérleti díjat. „Végül találtam egy szép egyszobást, ahol a növekvő hasammal nagyon jól éreztem magam. Lassan felépültem, fel is szedtem, és úgy kezdtem érezni magam, mint egy kismama.”

Még szétosztom az injekciós tűket és megyek szülni

Mielőtt teherbe esett volna, Sabína egy polgári társulásnál kezdett el dolgozni, amely a droghasználóknak és a szexiparban dolgozó embereknek próbál segíteni, hogy biztonságosabb életük legyen.