Dana Šedivá pszichiáter: Nem lehet mindig minden tökéletes otthon és a munkában. A nőknek meg kell tanulniuk máshogy létezniük

Manapság számos nő keresi fel a pszichiátriai rendelőt a túlterheltség okozta zavarokkal. „Ezt az okozza, hogy igyekeznek az élet minden területén a legjobban teljesíteni. Egy idő után azonban ebbe belebetegednek, és kezelésre van szükségük” – mondja Dana Šedivá pszichiáter.

Elmondása szerint közülük sokan sejtik, hol lehet a probléma, ám amíg ezt nem beszélik át egy szakértővel, nem veszik elég komolyan az állapotukat. „Hajlamosak inkább azt hinni, hogy kudarcot vallanak” – mondja a szakértő.

Az interjúból megtudhatja:

• miért növekszik a szorongásos zavarral élők száma,
• milyen tünetek jelzik az akut fázis közeledtét,
• mikor szükséges a gyógyszeres kezelés,
• hogyan kellene megelőzni a túlterheltséget,
• milyen szerepe van ebben a férfiaknak.

Este hat van, épp most jött haza a munkából, és míg a lányával foglalkozik, közben interjút ad nekem. Én a munkából rohantam a stúdióba, ha később hazamegyek, el kell készítenem a vacsorát, ellenőriznem kell a házi feladatokat és megtervezni a következő napot. Ez ön szerint a szlovákiai anyák átlagos életének képét festi le?

Az én generációmban nőként gyakorta éltünk át olyan helyzeteket, hogy míg a férfi kollégák hazamentek pihenni, vagy squash meccsre, mi a második műszakot kezdtük otthon: annak menedzselését, hogy a család valahogy működni tudjon. Ez ma is így van.

A dolgozó anyák pontosan annak vannak kitéve, ahogyan fogalmazott – a „második műszaknak”. Az estéik attól függnek, hogy hány és milyen idős gyerekeik vannak. A munkából való hazatérés után ahelyett, hogy egy kicsit megpihennének, azonnal a gyerekekkel kell és akarnak foglalkozni. Ehhez azonban még kapcsolódik a háztartás vezetése vagy a vacsora elkészítése, amit a család majd közösen elfogyaszt.

Azzal a kijelentéssel kapcsolatban, hogy a nőkre több teher hárul, mint a férfiakra, néha elhangzanak azon ellenérvek, miszerint ez csak egy elavult sztereotípia. Pszichiáterként számos nővel és a problémáikkal találkozik a praxisa során. Hogy van ez valójában?

Egy dolog az, hogy hogyan szeretnénk, hogy a valóság kinézzen, a másik pedig az élet a maga valóságában. Már csaknem 26 éve dolgozom ebben a szakmában, és nincs az az érzésem, hogy az anyukáknak kevesebb házimunkájuk lenne.

Mit tartanak a legnagyobb tehernek?

Az első helyen a krónikus fáradtság áll. Még ha a családban működik is minden, úgy néz ki, hogy minden rendben van, a partnerükkel nincsenek konfliktusaik, akkor is panaszkodnak fáradtságra. Arra, hogy nincs idejük saját magukra. Hogy egy mókuskerékben vannak, és nem látják a legendás fényt az alagút végén – azt az időt, amikor mindennek vége lesz.

Ez részben nem azoknak a nőknek is a problémája, akik „cselédet” csinálnak magukból?

A mai nők tényleg sok mindent érkeznek megtenni, és ennek ellenére este lelkiismeret-furdalásuk van azt illetően, hogy elég jó anyák és partnerek-e. A szlovákiai nők nagyon kételkednek magukban, és emiatt még több feladatot vállalnak magukra.

Honnan erednek ezek a kétségek és a magas elvárások? Azt üzeni nekünk a társadalom, hogy tökéletes anyáknak kell lennünk?

Részben ezt mi magunk is mondjuk. Úgy gondolom, hogy ez a női génállomány része, hogy a lehető legtöbbet akarjuk adni a gyerekeinknek. A jelenlegi körülmények között azonban annyi lehetőség tárul elénk, és olyan gyors a kor, hogy egyszerűen nem érkezünk mindennel lépést tartani. Számos nő emiatt annyira túlterhelt és érzelmileg kiégett, hogy antidepresszánsokat kell szedniük.

A fiatalabb férfiak jobban bekapcsolódnak a házimunkákba és a gyermekek gondozásába, mint az apáik, de az ön állításait és gyakorlati tapasztalatait egy 2021-es felmérés eredményei is alátámasztják, amely szerint Szlovákiában a nők hetente akár 38 órát is szentelnek a háztartásban végzett fizetetlen munkának, azaz naponta több mint 5 órát. Úgy tűnik, a helyzet nem javul annyira, mint szeretnénk.

A férfiak ma már többet segítenek, de még mindig igaz, hogy általában a nők és az anyák maguk végzik a mindennapi gyermekgondozást és a háztartási munkákat. Ez egy véget nem érő kör. Nem arról van szó, hogy ma befejezünk valamit, holnap pedig megpihenünk. Másnap kis változatossággal ugyanez vár ránk. Tegyük hozzá, hogy egy dolgozó nőnek a munkahelyén is teljesítenie kell. Senki sem néz el neki semmit csak azért, mert anya.

Ráadásul jól tudjuk, hogy a nők munkateljesítményének értékelése Szlovákiában még mindig elmarad a férfiakétól, és a nők még mindig kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. (A 2022-es adatok szerint egy nő ugyanazért a munkáért mindössze 0,84 eurót kapott, szemben a férfi által keresett 1 euróval – a szerk. megjegyzése). A gyakorlatban tehát ez azt jelenti, hogy a nőknek kevés lehetőségük van arra, hogy kényelmesebbé vagy szolgáltatások igénybevételével – például a takarításéval – könnyebé tegyék az életüket. Ez egy ördögi kör.

Ha mindehhez hozzávesszük a problémás családi kapcsolatokat vagy az egyéb specifikus helyzeteket – például idősödő szülők vagy különleges gondozást igénylő gyermek –, akkor ez már sok egy embernek. Szlovákiában sok nő mindezt többé-kevésbé egyedül végzi, és teljesen magára van utalva, amikor a gyermeknevelésről van szó.

Már egy ideje köztudatban van a nők szendvics-generációja is, akik egyszerre a gyermekeikről és az idősödő szülőkről is gondoskodnak. Hogyan birkóznak meg a helyzetükkel?

Megteszik, amit tudnak. Ez azonban ismét olyan fizikai és mentális terhek halmozását jelenti, amelyekről egyikünk sem álmodhat. Ezért nagyon sok 45 és 55 év közötti nő fordul meg a rendelőnkben. Szorongásra, depresszióra vagy szomatizációs zavarokra (olyan zavarok, amelyek a fizikai panaszok tekintetében közel állnak a valódi betegséghez, de nem lehet megállapítani, mi okozza őket – a szerk.) panaszkodnak. Ezt az okozza, hogy igyekeznek az élet minden területén a legjobban teljesíteni. Egy idő után azonban ebbe belebetegednek, és kezelésre van szükségük.

Milyen tünetek jelezhetik, hogy közeledünk az akut fázis felé?

Például a neuraszténia, ami egy idegrendszeri szindróma, a fáradtságnak egy olyan fajtájában is megnyilvánulhat, amikor nem tudunk pihenni, még akkor sem, ha néhány napra, néha néhány hétre kikapcsolunk. A szorongásos zavaroknál különböző kellemetlen érzéseket, mellkasi nyomást, szorító érzést a torokban, hasi fájdalmat tapasztalunk, de ide tartozik még a belső remegés és a kézremegés is.

Egy másik megnyilvánulása a „bizsergés” – apró szúrások vagy égő érzés a testben. Jellemzőek még a szédülés vagy a fejfájás különböző típusai, mint például a homlok területén jelentkező nyomás. Ez egy feszültségből eredő feszítő fájdalom. Amikor a nők ilyen tünetekkel érkeznek a kivizsgálásra, gyakran állapítanak meg tetániát náluk.

Gyakoriak még a pánikrohamok is, amikor az ember vérnyomása és pulzusa megemelkedik, és úgy érzi, mintha szívrohamot kapna. A depressziónál a hangulatcsökkenés, a gondolkodás lassúsága, koncentrációs zavarok, feledékenység és fogyással járó étvágycsökkenés figyelhető meg. Nagyon jelentősek az alvászavarok, amelyek az első tünetek között fordulnak elő. Összességében az ember kellemetlen érzéseket tapasztalhat, és azt, hogy nem tud örülni.

Mi a közös ezekben a tünetekben?

Eleinte szórványosan jelentkeznek, majd fokozatosan nő az intenzitásuk és a gyakoriságuk. A rendelőnkbe olyan betegek jönnek, akiket ez annyira leterített, hogy képtelenek dolgozni, képtelenek koncentrálni. Olyan előrehaladott stádiumban vannak, hogy végül munkaképtelenné válnak.

Korábban már jártak neurológusnál vagy belgyógyásznál, és más különböző vizsgálatokon is részt vettek, amelyek semmilyen testi okot nem mutattak ki. Az orvosok csak ezek után mondják nekik, hogy a probléma a fejükben van, és pszichiáterhez küldik őket.

Úgy tűnik, hogy nálunk még mindig használatos az a társadalmi megbélyegzés, él egy olyan hiedelem, hogy pszichiáterhez fordulni szégyent jelent, vagy hogy ezzel elismerjük, hogy kudarcot vallottunk. Miért?

A helyzet fokozatosan javul, de a megbélyegzés, a címkézés és a kudarcérzetünk továbbra is fennáll. Ez azzal is összefügg, ahogyan Szlovákiában a mentális zavarokra és a mentálisan beteg emberekre tekintünk. Ezeket az embereket mindig is kirekesztették társadalmunkból. Igaz, hogy a múltban a súlyos mentális betegségek félelmet keltettek a környezetünkben, de ez ma már a pszichiátriai kezelésre szorulók páciensek csak kis hányadát érinti.

Szinte már elképzelhetetlen, hogy a 21. században az emberek féljenek attól, hogy kórlapjuk legyen a pszichiáternél, hogy nevetség tárgyává válnak, vagy hogy munkahelyi problémáik lesznek. Az előítéleteknek még mindig van egy olyan táptalajuk, amely a tudatlanságból és az alacsony informáltságból ered. Nincs egy olyan nemzeti egészségügyi programunk, amely rávilágítana erre, és ismeretterjesztést folytatna a mentális egészséggel kapcsolatban. Pedig sokat segítene, ha az emberek ismernék a tüneteket, és tudnák, hogy a szorongásos zavarok nagyon jól kezelhetők.

A statisztikai adatok riasztóak. Egyes tanulmányok szerint Európában, Észak-Amerikában és Ázsia fejlett országaiban az orvosok annyi doboz antidepresszánst írnak fel, mint ahány szív- és vérnyomásgyógyszert a kardiológusok. Ugyanakkor érvényes, hogy ötvenéves kor után szinte minden ember naponta legalább egy vérnyomáscsökkentő tablettát szed. Ez hatalmas mennyiség.

Kanadában 2019-ben a szorongásos zavarok voltak az első helyen a munkaképtelenség okainál. Azokban az országokban, ahol statisztikát vezetnek, a Covid-19 világjárvány három-négyszeresére növelte a szorongásos zavarok számát. Ez egy hatalmas gyógyászati, de egyben társadalmi problémát is jelent. Szlovákiában évente több tízezer páciensnél állapítunk meg ilyen zavarokat.

Tehát egyetlen, szorongásos zavarral küzdő embernek sem kellene szégyenkeznie vagy aggódnia amiatt, hogy mások lustának tartják majd, vagy azt fogják gondolni, hogy csak ki akar bújni a kötelességei alól?

A szorongásos zavarok tekintetében általában nem olyan emberekről beszélünk, akik kényelmesek, lusták lennének vagy kímélnék magukat. Éppen ellenkezőleg, ezek az emberek nagyon keményen, sokat és jól dolgoznak, és élvezik a munkájukat. Azonban a motivációjukból, a lehetőségeikből, a környezetük nyomásából és a rohanó életmódunkból eredő rendkívüli nyomás következtében a pszichikai rendszerük túlterhelődik. A túlzott megterhelésnek ára van, és megjelennek a tünetek, amelyekről már beszéltünk.

Képzeljük el, ha a tartós stressz elkezdi károsítani azokat az idegvégződéseket, ahol neurotranszmittereket, tehát azokat a kémiai hírvivő molekulákat termeljük, amelyekre szükségünk van a normális működéshez, hogy ne fáradjunk el, hogy tudjuk aludni vagy hogy ne fájjon a fejünk. A szorongásos zavarok általában a tartós stressz által okozott túlterheléséből erednek. Csak kivételes esetekben mutatkoznak meg amiatt, hogy valamilyen jelentősen rossz dolog történik az emberrel.

Ha már a megelőzésről beszélünk, csökkenthetik a nők a már említett, saját maguk felé támasztott magas követelményeket, elvárásokat és szigort? Meg lehet ezt tanulni?

Elsősorban le kell lassítani.