Ne aludjunk úgy, mint Obama, és ne dolgozzunk úgy, mint Musk. A korral romlik az alvás minősége, de szerencsére a minőségi alvást is be lehet gyakorolni

Gondoljunk úgy az alvási képességünkre, mint az autónkra, mondja a szakértő.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Hivatali ideje alatt Barack Obama alig 5 órát aludt. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója állítólag hajnali 3:45-kor kezd dolgozni. Elon Musk is gyakorta dolgozik késő éjszakába nyúlóan, és nem tartozik a nagy alvók közé.
Ez azt jelenti, hogy sikeresebbek lehetünk, ha lecsippentünk az alvásból, és többet foglalkozunk önmagunk tökéletesítésével?
Előszeretettel vesszük át a híres emberek viselkedési mintáit és szokásait, amiket a célok elérésével kötünk össze. Elérkezett azonban az idő, hogy elfelejtsük azt, hogy az alvásigény a gyengeség vagy a lustaság jele. Valójában pont az ellenkezője igaz.
Azok a férfiak, akik naponta csak 5 órát alszanak, kisebb herékkel rendelkeznek, mint azok akik 7 és több órát alszanak.
A naponta csupán 4-5 órát alvó férfiaknak a tesztoszteronszintje a tőlük 10 évvel idősebb férfiakéhoz hasonló. „Ebből a szempontból nézve a férfiak a nem elegendő alvás miatt 10 évet öregednek” – mondta egy TED előadás során Matthew Walker idegtudós, alvásszakértő, a Miért alszunk? könyv szerzője.
A lejjebb idézett kutatások pedig azt mutatják, hogy a kor előrehaladtával az alvásminőségünk egyre romlik.
Tovább tart, míg elalszunk, és többször kelünk fel az éjszaka folyamán. Másrészt viszont többször szenderedünk el napközben, mint a fiatalabbak. Ezt azt jelenti, hogy a helyes alváshigiénia kulcsfontosságú lehet egy sokkal jobb életvitelhez.
Mint Graham Lawton is megjegyzi a This book could save your life könyvében: „A kevés alvás alapvetően összefügg az összes súlyosabb betegséggel – a szívmegbetegedésektől a cukorbetegségen át a rákig.” Az elegendő alvás elmondása szerint arra is hatással van, hogy a jövőben szenvedünk-e az Alzheimer-kórtól.
Ezért, ha a szöveg elején említett példák ránk is vonatkoznak, próbáljunk meg felhagyni ezzel a negatív életvitellel. Ez nagyban hatással lesz az egészségi állapotunkra, tehát a testi és lelki egészségünkre egyaránt.

Pihenjünk többet
Egy 1995-es terjedelmes tanulmány szerint, mely egy kutatás eredményeit foglalta össze, a kutatók több mint kilencezer 65 éves és attól idősebb embert figyeltek meg, és azt találták, hogy három év alatt 57 százalékuknál jelentkezett legalább egy típusú alvási probléma. Például az elalvási nehézség, a túl korai kelés, idegesség érzete és a napközbeni szunyókálás igénye.
Egy 2014-ben közzétett, újabb tanulmány szerint a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a 6050 megkérdezett személy (65 éves vagy annál idősebb korú) több mint felének volt egy hónap alatt egy vagy két alvásproblémája.
Ez miért van így? Az alvásgyógyászat szakértői elmagyarázzák, és néhány egyszerű megoldást is kínálnak.
„Gondoljunk úgy az alvási képességünkre, mint az autónkra. Ha öregszik és több kilométert tett meg, elkezd széthullani, több javítást igényel, és bonyolultabb lesz vele közlekedni” – mondja a New York Timesnak Abhinav Singh alvásszakértő, aki az amerikai Indianapolis városának egyetemén dolgozik.
Más szóval: tinédzserként lehet, hogy bármikor probléma nélkül elaludtunk, vagy képesek voltunk átaludni az egész szombat délelőttöt, még akkor is, ha normális időben feküdtünk le. A kor előrehaladtával azonban a testünk több odafigyelést és fegyelmet igényel annak érdekében, hogy éjszaka ki tudjuk pihenni magunkat.
Ezt pedig egy tudományos megfigyelés is megerősíti.
Egy 2007-es tanulmányban a kutatók 50 egészséges, 19 és 81 év közötti felnőtt bevonásával laboratóriumi vizsgálatot végeztek, hogy értékeljék a spontán alvás időtartamát a fiatalabb, középkorú és idősebb kísérleti alanyok körében. Míg a fiataloknál 10,5 óra, a középkorúaknál 9,1 óra, addig az időseknél pedig csak 8,1 óra átlagos éjszakai alvásidőt mértek.
Az alvásmennyiség visszaesését egy másik, 2015-ös kutatás adatai is megerősítik, amelyben 160 felnőttet vizsgáltak (ezúttal alvásproblémák nélkül) 20 és 90 év között. Az eredmények azt mutatták, hogy tíz év alatt a férfiak esetében a teljes alvásidő körülbelül 8 perccel, a nők esetében pedig 10 perccel csökkent.
Singh jelentése szerint az idősebb emberek kevesebb időt töltenek mély, pihentető alvással, ami fontos a csontok és az izmok egészségéhez, erősíti az immunrendszert, és fontos tényező a megfelelő agyműködés szempontjából. A mély alvás ugyanis erősítheti az emlékeinket.
Harmadával alacsonyabb melatonin szint
„A melatonin szintünk, amely fontos szerepet játszik az alvás-ébrenlét ciklusokban, az életkor előrehaladtával romlik” – mondja Singh az alvás rövidülésének lehetséges okairól.
Miért a lehetséges okairól? Mivel az idősebbek alvászavarainak oka többtényezős – nem csak az életkorról van szó. Ide tartoznak a különböző egészségügyi és mentális problémák, a gyógyszerhasználat és a környezet, amelyben élünk” – jegyzik meg a kutatók egy 2017-es kutatásban.
Szerintük a társadalmi szerepvállalást vagy az általános életmódot sem szabad alábecsülni.
„A melatonin szint a középkorúaknál, de különösen 70 év felett kezd csökkenni. A gyógyszertárakban kapható készítmények azonban segíthetnek ezen” – mondja Imrich Mucska alvásszakértő a Športová veda podcastban.
Ez egy alváshormon, amelyet