Bűntudatom volt, mert nem tudtam viszonozni a szerelmét, mégis egy kapcsolatban találtam magam

Juraj egy buliban ismerte meg Soňát, és nem sokkal később egy „barátság extrákkal” típusú viszony alakult ki köztük. „Ezt három hónapig ő is így nevezte, de valószínűleg már akkor is máshogyan érzett” – véli Juraj.

Soňa ugyanis bevallotta, hogy beleszeretett. „Én azonban nem tudtam viszonozni az érzelmeit, csak barátként tekintettem rá.”

Juraj először találta magát ilyen helyzetben. „Fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel a helyzettel, mit kellene tennem, vagy mi az, amit elvárnak tőlem.” Mint mondja, először ennek megörült. „Hiszen ez egy aranyos dolog. Talán csak háromszor fordult velem elő, hogy egy barátnőm így fejezte ki az érzéseit.”

Juraj az elején arra várt, hátha megváltoznak az érzései, hiszen elmondása szerint Soňát egy vonzó és ígéretes nőnek tartotta, akivel szívesen töltötte az idejét. „Csakhogy aztán valahogy mindenbe belerángatott, amibe akart.” Juraj elmondja például, hogyan „került” bele egy kapcsolatba. „Járni akart velem, amire én igent mondtam, hisz úgyis mindent úgy csináltunk, mint a párok.”

A helyzet tovább fokozódott. Juraj egyre inkább alkalmazkodni kezdett Soňához. „Bűntudatom volt, mert nem tudom viszonozni a szerelmét. Akkor arra sem voltam képes, hogy közöljem vele, hogy a kapcsolatunk sehova sem tart, és igazából nem is kapcsolat, mert nem akartam megbántani” – meséli.

Körülbelül fél évig tartott, amíg Juraj elszánta magát a szakításra. „Csakhogy ő ezt nem akarta elfogadni. Lepattant róla.” Soňa továbbra is partnereként kezelte, minden nap előállt valamilyen közös programmal. Juraj a kínzó bűntudat miatt pedig legtöbbször belement ezekbe, így a páros nagyon gyorsan visszatért a régi kerékvágásba.

A második szakítás sem jött össze

„Végül még egyszer szakítanom kellett vele” folytatja Juraj. Ez alkalommal már bevallotta Soňának, hogy nem tudja kényszeríteni magát arra, hogy szeresse, és a kapcsolatuk nem működik. „Úgy éreztem, hogy magam ellen dolgozom, folyton olyan dolgokba kényszerítettem magam, amiket nem akartam csinálni, de miatta többnyire engedtem.”

Soňa sírva próbálta újra meggyőzni arról, hogy igazából jó nekik együtt. „Azt mondta, hogy csak nem lehet olyan rossz, ha az együtt töltött idő mindkettőnk számára kellemes.” Juraj elismeri, hogy a Soňa által választott különböző eseményeken végül is jól szórakozott, ezt viszont nagyon kellemetlen érzések előzték meg. „Néha szorongást is éreztem, mert ezeket a meghívásokat csak azért fogadtam el, hogy ne bántsam meg.”

A második szakítás után szünetet tartottak, két hónapig nem is keresték egymást. Csakhogy amikor Juraj megbetegedett, Soňa gyógyszert és ételt vitt neki. „Törődött velem.” Noha Juraj erre nem kérte, beismeri, hogy a közöttük lévő „kapocs” néha ilyen gyakorlati előnyőkkel is jár. „Ezek elfogadása önzőség” – teszi hozzá.

Másrészt viszont még mindig nem tudja teljesen elutasítani Soňát. „Amikor felsorolt nekem ezernyi közös programot, akkor azokból egyre „igent” mondtam. Nem akartam, hogy az állandó elutasításom azt az érzést keltse benne, hogy nem tisztelem.”

Azonban az volt a benyomása, hogy Soňa manipulálni próbálja. „Amikor egyszer végre igent mondott egy tinderes randira, vagy százszor leírta nekem, hogy kérjem arra, hogy mondja le.”

Juraj azonban reméli, hogy Soňa végre tovább lép. „Úgy gondolom, segítene rajta, ha megbékélne a kapcsolatunk végével, és feldolgozná ezt a veszteséget. Más lehetősége nem is nagyon van.”

Azon gondolkodik, tudna-e még valaha szerelmes lenni

Juraj azért döntött úgy, hogy elmeséli a történetét, mivel szerinte ez nem túl gyakori jelenség, vagy a férfiak nem sűrűn beszélnek róla. „A barátaim közül még senki sem élt át ilyesmit. Én férfiként hozzá vagyok szokva a rendszeres elutasításhoz – hogy például egy nő ghostingolni (magyarázat nélküli eltűnés) kezd a Tinderen, nem mond igent a javaslataimra, vagy nem mondja meg egyenesen, hogy nem érdeklem.”

Juraj az ilyen dolgokból már nem csinál nagy ügyet, de a helyzetet, amiben neki kell ismételten elutasítania egy nőt, most éli át először. „Úgy fogalmaznék, hogy az ő részéről ez őszinte szerelem. Más nőknél gyakran támadt az az érzésem, hogy először mérlegelik a férfi előnyeit és hátrányait, és csak azután döntik el, hogy belemennek-e egy kapcsolatba.”

Amikor megismerte Soňát, nem igazán kapcsolatot keresett, hanem inkább arra a kérdésre kereste a választ, hogy képes-e még arra, hogy beleszeressen valakibe. „Folyton ezen gondolkodom. Egyszer nagyon szerelmes voltam egy nőbe, három évig jártunk. Féltékenykedett, majd a végén ő csalt meg. Ez nagyon fájt” – emlékszik vissza Juraj.

Ezen kívül még volt néhány kapcsolata, amelyek nem tartottak sokáig. „A legtöbb szakításra azért került sor, mert a barátnőim már meg szerettek volna állapodni, én viszont még nem. Vagy a megcsalások után már nem volt mit megmenteni, azzal csak meg kellett békélnem.”

Juraj ezen kívül megállapítja, hogy a közelmúltig még egyetlen szakítást sem kezdeményezett. Ahogyan elmondja, az attól való félelmében, hogy összetörné a barátnője szívét, inkább destruktív módra váltott, és megvárta, míg a másik fél magától szakít vele. Ebben az értelemben teljesen új helyzet volt Soňával.

A ghosting szóba sem jöhet nála

A „sikertelen” szakítások után Juraj a pszichoterapeutájától is tanácsot kért, akit néhány éve keresett fel, amikor sok változás történt az életében. „Egyebek mellett azt mondta nekem, hogy amennyiben szorongást okoz, hogy állandóan elutasítom, ne olvassam az üzeneteit. Vagyis, hogy naponta egyszer válaszoljak arra, amelyik a legjelentéktelenebb.”

Juraj az elején megfogadta ezt a tanácsot, de nem tartott sokáig. „Határozottan kevesebbet írok neki, mint a múltban, de nem úgy tűnik, mintha ez eltántorítaná.” Nem gondolkodik azon, hogy letiltja vagy ghostingolni kezdjen. „El sem tudom elképzelni, mekkora bunkóság lenne ez. Ismerjük egymás szüleit, tudja, hol lakom… Még mindig úgy gondolom, hogy kommunikációval meg lehet oldani a dolgokat.

Természetesnek tartja, hogy még a szülőknek is bemutatta. „Már többször is mutattam be nekik olyan nőket, akikről tudtam, hogy nem lesz nem velük komoly kapcsolatom. Ezért nem tartottam rendkívülinek, amikor bemutatott a szüleinek” – mondja Juraj.

Ideális helyzet szerinte az lenne, hogyha Soňával barátok lennének – csak most extrák nélkül. „Hiszen felnőtt emberek vagyunk, tudnunk kellene így létezni”, véli ezt az exbarátnőivel szerzett tapasztalatok alapján. Egyúttal azonban figyelembe veszi, hogy Soňának időre lesz szüksége ahhoz, hogy a szétválásukat feldolgozza.