Bonyolódik a magyar párthelyzet: Forróék és Simonék nem egyeztek meg, Gyimesit nem mindenki látná szívesen a Szövetségben

A Magyar Fórum azt szerette volna, ha a Szövetség nevébe ők is bekerülnek, a másik fél ebbe nem ment bele. Gyimesit nem fogadnák tárt karokkal a Szövetségben.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A Szövetség és a Magyar Fórum közötti tárgyalások második fordulója után valószínű, hogy nem lesz közös magyar lista. Simonék kijelentették, habár nem kizárt, hogy visszaülnek a tárgyalóasztalhoz, jelen helyzetben úgy néz ki, vagy önállóan, vagy egy szlovák párttal közösen indulnak a szeptemberi választáson.
Egyik fél sem zárkózott el a további tárgyalásoktól, de az álláspontok nem közeledtek. A pártok július 2-áig kell hogy leadják a választási listákat a szeptember 30-i voksolásra.
Már az elején elakadtak
A Magyar Fórum december végén szólította meg a Szövetséget, hogy tárgyaljanak egy közös lista lehetőségéről. A Magyar Fórum az első tárgyaláson felvetette, ők egy választási párt keretében képzelték el a közös indulást. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke ezt közvetlenül az első tárgyalás után elutasította, kiemelve, hogy a Szövetség épp azért jött létre, hogy összefogja a magyar pártokat.
Az MKP-platform január végén azt közölte, a választási listán a nekik járó pozíciókból hármat átengednek a Szövetségen kívüli jelöltek számára, és előnyben részesítik a „nemzeti-konzervatív” személyiségeket.
A Híd-platform nevében Sólymos László, a párt Országos Tanácsának elnöke üzent Simon Zsoltnak. Sólymos nyílt levelében felajánlotta a Magyar Fórumnak, hogy jelöltjüknek helyet biztosítanak a Hídnak járó első tíz pozíció valamelyikén.
Ebből a helyzetből vágtak neki a felek a tárgyalások második körének péntek délelőtt a Szövetség pozsonyi székházában.
Ahogy a Szövetség látja
A pénteki egyeztetés nem hozott áttörést. A tárgyalás után mindkét fél azt közölte, a másik nem volt hajlandó kompromisszumra. Ahogy az első megbeszélésen, most sem tartalmi különbségek álltak az együttműködés útjába, hanem a közös indulás formájáról nem sikerült megállapodni.
A Szövetség pénteken csak a Káčer-ügy kapcsán hívott össze külön sajtótájékoztatót, amelyen Forró Krisztián pártelnök újságírói kérdésre reagált a Magyar Fórummal folytatott tárgyalásra is. Forró ismét elmondta, hogy a Szövetség listájára várják Simonékat. Szerinte viszont a Magyar Fórum ultimátumot adott nekik, hogy amíg nem változtatják meg a Szövetség nevét, addig ők nem tudják elképzelni, hogy ezen a listán szerepeljenek.
„Újabb pártok és listák létrehozása helyett egységes fellépésre van szükség. A parlamenti lista lezárásáig a korábban felkínált ajánlatunk a Magyar Fórum számára továbbra is érvényes” – tette hozzá ehhez a Szövetség sajtóosztálya.
Ahogy a Magyar Fórum látja
Simon Zsolt úgy tálalta a tárgyalások eredményét, hogy