Napunk

A szuperérzékenység nem egy diagnózis, hanem egy tulajdonság. Hiba lenne elfojtani, mondja a pszichoterapeuta

Alena Wehle. Fotó - A. W. archívuma
Alena Wehle. Fotó – A. W. archívuma

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A szuperérzékenység nem egy diagnózis, nem túlérzékenység vagy a fiatal generáció agyszüleménye, hanem az idegrendszer egyik tulajdonsága, magyarázza Alena Wehle cseh terapeuta.

„Az idősebb generációban gyakran az érzelmek elfojtása és az önmegtagadás vált általánossá. Például azt mondjuk, hogy valami megérintett vagy bánt bennünket, erre a szülő vagy a nagymama azt válaszolja, hogy: „Mert túlságosan magadra veszed.” Ilyenkor kezdünk kételkedni az érzéseinkben, és sebezhetőbbé válunk” – magyarázza a terapeuta egy interjúban. „Ha nem bízunk önmagunkban és az érzéseinkben, akkor könnyen befolyásolhatók és manipulálhatók vagyunk.”

Alena Wehle is szuperérzékeny, amiről egy könyv is készül, Citlivka címmel, Szlovákiában is szeretné bemutatni.

Az interjúból megtudhatja:

  • mi az a szuperérzékenység, hogyan állapíthatjuk meg, hogy mi vagy egy hozzánk közel álló személy szuperérzékeny-e;
  • hogyan éljünk szuperérzékenységgel hangos munkakörnyezetben;
  • hogyan hathat egy szuperérzékeny emberre egy narcisztikussal való kapcsolat;
  • milyen értékekkel gazdagíthatják a szuperérzékeny emberek a közösséget;
  • miért a saját határaink és korlátaink felállítsa az első lépés az érzékenységgel való munkához.

Amikor a közösségi médiában megosztottam az egyik interjúját a szuperérzékenységről, több ismerősöm is jelezte, hogy magára ismert. Becslések szerint a populáció 20 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Miben különbözik a szuperérzékenység a túlérzékenységtől?

A hiperszenzitivitás kifejezést eredetileg az orvostudományból ismertük, mint az idegrendszer intenzív reakcióját, de manapság már a szuperérzékenységet értjük alatta. A túlérzékenység bizonyos időszakokban jelenik meg, például a gyermekágyi időszak alatt, vagy amikor valami történik velünk. A hiperszenzitivitás vagy szuperérzékenység azonban egy örökletes jellemvonás és egy olyan idegrendszeri tulajdonság is egyben, amely nem tűnik el idővel.

Elaine Aron kutató definíciója szerint a szuperérzékeny emberek minden információt alaposan feldolgoznak, és sokkal erőteljesebben reagálnak az ingerekre. A szuperérzékeny ember könnyebben traumatizálódik, és a trauma nagymértékben befolyásolhatja az érzékenységet.

Az érzékenység szót a lelki megéléssel kapcsoljuk össze, de a szuperérzékenységgel rendelkező emberek a fizikai ingerekre is reagálnak. Hogyan élik meg testileg és lelkileg a hétköznapi helyzeteket az ilyen emberek?

A szuperérzékeny emberek intenzívebben reagálnak a koffeinre, a függőséget okozó vagy pszichoaktív anyagokra. Kisebb mennyiségű alkohol is elég számukra a részegséghez. Érzékenyebbek minden olyan dologra, ami másoknak csak kísérletezést jelent.

Emellett magasabb a fájdalomküszöbünk is, mégis úgy érezhetjük, hogy gyengék vagyunk. Az érzelmeket testi alapon is megéljük. Például, ha valaki rám kiált, úgy érzem, mintha megduzzadna a nyálkahártyám vagy az orrom. Lassan elkezdek ledermedni, és képtelen vagyok bármilyen reakcióra. Elönthet a forróság vagy hideglelés is jelentkezhet. Kívülről úgy tűnhet, hogy passzív vagyok és nem érdekel, miközben ezen még sokáig fogok rágódni.

Hogyan ismerhetem fel a szuperérzékenységet magamon vagy másokon?

Itt két alapvető kritériumot veszünk figyelembe – az első az ingerekre adott fokozott válasz, a második pedig az ingerek feldolgozásának mélysége. Ha úgy érzem, hogy valaki sokat gondolkodik azon, amit mondok neki, és észreveszi az apró részleteket – jól érzékeli a színeket, a hangokat vagy más emberek érzelmeit, és elgondolkodik rajtuk -, akkor nagy a valószínűsége, hogy érzékenyebb. Konkrétabban emlékszik a részletekre, ha azok egy érzelemhez kapcsolódnak. Ez lehet például a tanító néni színes szoknyája is.

Egy szuperérzékeny ember hajlamos arra is, hogy először megvizsgálja és elemezze a dolgokat, és aztán cselekszik.

Azt kérdezte, hogyan jöttem rá, hogy hiperszenzitív vagyok. Az emberek gyakran mondják, hogy „velem is ez a helyzet”. Mintha ez egy betegség lenne. Ez azonban egy jellemvonás, nem pedig egy diagnózis.

Tehát jobb azt mondani, hogy „nagyon érzékeny vagyok”, mint azt, hogy „hiperérzékeny”?

Mindenképpen. Mondjuk azt magunknak, hogy ez így van rendjén, mi így születtünk. És még ha ez bizonyos tevékenységekből ki is zár minket, másokhoz ez lehet a belépő. Másképp érzékeljük a dolgokat, mint a többi ember, és ebből nagy előnyt is kovácsolhatunk.

Több olyan teszt is létezik, amivel a szuperérzékenységet mérhetjük, egy ilyet az ön oldalán is találhatunk. Mennyire releváns az eredményük? Nem befolyásolhatja például az éppen aktuális lelkiállapotunk?

A tesztek általában tájékoztató jellegűek, az ember maga értékeli az eredményeket, és ezután döntheti el, hogy a szuperérzékenyek csoportjába tartozik-e, vagy valahol a kettő között van, és élete bizonyos időszakaiban pedig a hiperszenzitívek csoportjába tartozik, máskor viszont nem.

Az aktuális lelkiállapot nem játszik olyan nagy szerepet, mivel a kérdések azt firtatják, hogy hosszú távon hogyan boldogulunk az életben. Persze az is lehet, hogy vannak olyan szokásaink, amelyek idővel megváltoznak, és már másképp válaszolnánk. Akkor előfordulhat, hogy például egy év múlva elvégzett teszt során az eredmény teljesen más lesz.

Azok számára, akik konkrétabb eredményeket szeretnének, részt vehetnek egy EEG-vizsgálaton, amely meghatározza a saját érzékenységüket. Ilyen méréseket például Jiří Tyl pszichológus végez Prágában.

Előfordul, hogy az emberek elfojtják a szuperérzékenységüket?

Ezzel a jelenséggel nagyon gyakran találkozunk. Sokan azért próbálják elnyomni az érzékenységüket, mert fiatal koruktól kezdve azt mondják nekik, hogy ne vegyék annyira a szívükre a dolgokat, ne legyenek gyengék, és ne foglalkozzanak a részletekkel. Néhányan egy időre maszkot ölthetnek, és elkezdenek máshogy viselkedni. Abban a helyzetben ezt várják el tőlük, és bizonyos mértékig még az előnyükre is válhat.

Ez viszont egy bizonyos fokú frusztrációval is jár. Megpróbáljuk felgyorsítani a folyamatot és próbálunk megszabadulni az érzelmektől, de azok nem tűnnek el – foglalkozunk velük, de titokban és az időnk rovására. Így az intuíciónk kezd cserben hagyni minket. Belül érezzük, hogyan szeretnénk és tudnánk megtenni dolgokat, de ehelyett megpróbálunk másoknak megfelelni, és elfojtunk magunkban.

Eljutunk arra a pontra, hogy elegünk lesz vagy megbetegszünk, és elkezdünk azon gondolkodni, kik is vagyunk valójában. Erre általában a válsághelyzetben, illetve depressziós időszakok idején kerül sor, vagy amikor ismételten hasonló kudarcokkal találjuk szembe magunkat.

A szuperérzékenység elnyomása elsősorban a férfiaknál figyelhető meg, mivel a nők esetében jobban tolerálják az érzékenységet. Ha egy férfi sír, puhány és sebezhető lesz, a férfi közösségekben pedig ennek általában nincs helye.

A szuperérzékenységgel rendelkező emberek például különösen traumatizáló élményként élhetik meg a szakítást. Hol húzódik a határ a nagyon érzékeny ember reakciója és a trauma között? Miről tanúskodhat ez?

A különbséget elsősorban az alapján tudjuk megállapítani, hogy az élmény jelentős hatással volt-e az életünkre – ekkor van szó traumáról. Például megváltoztak a reakcióink, tartós szorongást, vagy különös fájdalmakat tapasztalunk. Általában nem szoktuk nehézségeinket egy adott tapasztalathoz kapcsolni, de ha visszatekintünk, rájöhetünk, hogy egy adott dolog miatt szenvedünk.

Azt mondta, hogy a szuperérzékenység önmagában nem jelent diagnózist. Vezethet azonban az elfojtása egészségügyi problémákhoz is?

Igen. A hiperszenzitív ember valóban nagyon intenzíven érzékeli a dolgokat, így az örömöt is erősebben éli meg, de ugyanígy a szorongást, a rossz hangulatot vagy a szomorúságot akár depresszióként is megélheti.

Ha a pszichiáter csak néhány percet tud rászánni, azt gondolhatja, hogy bipoláris zavar, ADHD vagy kényszerbetegség kezdete áll fenn. A traumával kombinálva úgy tűnhet, hogy érzelmi zavarral küzd. A pácienseim között is vannak olyanok, akiknél már diagnosztizáltak ilyen zavarokat, de fontos meghatározni, hogy meddig tartanak ezek az intenzív állapotok.

Gyermekeknél is előfordul a szuperérzékenység?

A gyermekek gyakran még nem képesek szabályozni az érzelmeiket. Még pszichiátriai diagnózisokat sem adunk nekik, és a jellemvonások meghatározásában is nagyon óvatosak vagyunk.

Ennek ellenére a szuperérzékenységű gyermekek másképp fejezik ki magukat, mint a társaik. Félénken viselkednek, és védelemre szorulhatnak a túlzott stimulációtól. Először megfigyelnek, aztán reagálnak. A játszótéren hosszú időbe telhet, míg bekapcsolódnak a játékba, hosszasan megfigyelik a helyzetet, és akár egy órába is beletelhet, míg játszani kezdenek.

Nem jellemző rájuk a versenyszellem. Ha például egy szuperérzékeny fiút beíratjuk focira, akkor nem is annyira a meccsek, hanem inkább a barátai miatt fog járni. Ez nem szabályszerű, csak jelezheti, hogy a gyermek szuperérzékeny.

A lányom, mondjuk úgy, sok részletet érzékel, de csak később mondja el. Például három nap múlva megkérdezi, hogy miért volt rajtam piros sapka bolyhos pomponnal.

Összetéveszthető ez néha a figyelemzavarral?

Vagy az autizmussal. Fontos, hogy észrevegyük, hogy a gyermeknek sajátos igényei és szükségletei vannak, és hogy ez nem butaság, lustaság vagy terrorizálni akar. Egészséges embert akarunk nevelni, ha szuperérzékeny gyermekről van szó, akkor is.

Alena Wehle terapeuta. Fotó – Alena Wehle archívuma

A szuperérzékeny emberek nagyon empatikusak, gyakran még „át is érzik” mások érzéseit. Hogyan nyilvánul meg ez a mindennapi életben?

Én ezt kontrollálhatatlan empátiának nevezem. Ha egy szuperérzékeny ember mellett olyan társ van, aki közepesen súlyos depresszióban szenved, még ha ő maga jól is van, idővel szintén depressziós lesz. Ezzel szemben, ha boldog emberek vannak mellette, magukkal tudják húzni.

Ez nagyon bonyolult lehet a munkahelyen,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Emberi kapcsolatok

Mentális egészség

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak