Az Ukrajnáért harcoló katonáknak gyűjt adományokat egy magyarországi civil csoport, bevonnák a határon túli magyarokat is

Egy magyarországi civil csoport ősszel felvette a kapcsolatot az Ukrajnában harcoló egyik kárpátaljai zászlóalj magyar származású ikonikus tagjával, Fegyir Sándorral, azaz Sándor Ferenccel, hogy megkérdezzék tőle, hogyan tudnának segíteni nekik.

A csoport egyik tagja, Trautmann Balázs katonai újságíró nyitott egy bankszámlát, ahová az adományokat lehet utalni, és a meglepetésükre sokkal nagyobb segítőkészséget tapasztaltak, mint amire számítottak.

Az első csomag három darab speciális töltőt tartalmazott, azóta összesen három csomagot küldtek ki a legkülönfélébb ruházati felszerelésekkel és eszközökkel – kizárólag olyan dolgokat, amiket a katonák kértek.

A nemzeti összetartozás csak az egyik mozgatórugója annak, hogy segíteni akarnak, a csoport biztonságpolitikai, katonai és rendvédelmi szakemberekből áll, és tárgyilagosan szemlélik a konfliktust. „Digitálisan beleköptünk a tenyerükbe és elkezdtünk csinálni valamit” – mondja Trautmann Balázs. A vele készült interjúnkban arról olvashatnak,

• hogyan jutottak el addig, hogy a beszélgetésen túllépve elindítsák a gyűjtést,
• milyen szerepet játszott ebben egy az 1956-os forradalomra utaló lyukas zászló,
• mi mindent küldtek eddig az Ukrajnában harcoló katonáknak,
• hogyan lehet politikamentesnek maradni egy végletesen átpolitizált témában,
• miért szeretnék megszólítani a határon túli magyarokat, köztük a szlovákiaiakat is,
• milyen szlovák kapcsolatuk van már most,
• és miért kértek tőlük Fegyáék magyar zászlókat is.

Honnan jött az ötlet, hogy gyűjtést szerveznek?

Az ötlet nem az enyém volt, ezt mindig igyekszem hangsúlyozni, én csak csatlakoztam a kezdeményezéshez, és én vagyok az – egy másik kollégával együtt –, aki a nyilvánosság előtt az arcomat adtam a projekthez.

Egy kollégám találta ki a gyűjtést, akit sajnos nem nevezhetek meg, mert ő olyan munkakörben dolgozik, ahol nem lenne jó, ha ez kiderülne róla. A gyűjtés egy honvédelemmel és biztonságpolitikával foglalkozó zárt Facebook-csoportból indult, ahol szinte mindenki olyan munkakörben dolgozik, hogy nem vetne rájuk jó fényt, ha kiderülne, hogy szervezőként benne vannak a gyűjtésben.

Ebben a csoportban folyt arról a beszélgetés – és jó magyar szokás szerint néhány napig csak a beszélgetés, cselekvés nélkül –, hogy csináljunk valamit. Valamit csinálni kéne. Én voltam az, aki ezt meguntam, és nyitottam egy bankszámlát, hogy arra elkezdhetjük gyűjteni a pénzt. A számlaszámot kiraktam ebben a zárt csoportban, ahol én katonai újságíróként az elmúlt pár évben már elég ismert lettem. És az emberek elkezdtek utalni.

A cél ekkor egy darab nagy teljesítményű töltő megvásárlása volt, ami 330 ezer forintba került (akkori árfolyamon kb. 810 euró – a szerk. megj.).

Arra gondoltunk, hogy összejön valamennyi pénz, a többit kipótoljuk, és megvesszük a töltőt. Az első 28 óra alatt egymillió forint jött be.

Azaz körülbelül 2450 euró. Ezek szerint ez több volt, mint amire számítottak.

Ez pontosan 900 ezer forinttal volt több, mint amire számítottunk. Mindannyian őszintén megdöbbentünk. Egy atomizálódott társadalomban megbíztak egy gyakorlatilag ismeretlen emberben – hiába van ott nevem, nyilvános az e-mail-címem, saját névvel vagyok fent a Facebookon –, és elhitték, hogy nem lopunk.

Mi alapján döntötték el, hogy hogy kinek és mire fognak gyűjteni?

Az alapötlet a lyukas zászlós fotóból jött, amit október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének napján csináltak Fegyáék. Ő korában Fegyir Sándorként lett ismert, azóta kiderült, hogy a hivatalos magyar neve Sándor Ferenc, a beceneve Fegya.

Ez a gesztus nagyon jólesett nekem. Ráadásul nem sokkal korábban jöttem el az addigi munkahelyemről, volt egy kis szabadidőm, és más szemmel tudtam nézni a háborúra. Nekem addig a háború a biztonságtechnikát, a haditechnikát, a lelőtt repülőgépeket jelentette. Ez a fénykép emberibb arcát mutatta a háborúnak, mint amit én megszoktam. Nagyon megható, nagyon szimbolikus, kommunikációs szempontból pedig kiemelkedően jó gesztus volt.

 

Visszatérve a kérdésre: csak olyan dolgokat veszünk, amiket ők kérnek. Innen Budapestről mi nem tudjuk eldönteni, hogy mire van szükség a háborúban – hiába voltunk a csoportból többen sorkatonák. Megkérdezzük, mire van szükségük, ők küldenek egy listát, és mi igyekszünk minél hamarabb beszerezni a rajta lévő dolgokat.

Az mennyiben határozza meg a motivációjukat, hogy magyarokat is tartalmazó zászlóaljnak gyűjtenek? 

Segíteni akarunk. A zárt csoportnak, ahonnan indult a gyűjtés, a beállítottsága nem az az oroszbarát kategória. De nem is a „dögöljön meg mindenki”-típusú emberek gyűjtőhelye, itt szakemberek beszélgetnek, akik biztonságpolitikával, katonasággal, rendvédelemmel foglalkoznak.

Ukrajnát megtámadták. Oroszország ezt több nemzetközi szerződést megszegve tette. Magyar nemzetiségű katonák is harcolnak a fronton. Volt bennünk egy tettvágy, egy segíteni akarás, ami találkozott a megoldókészséggel, az emberek bizalmával, akik hajlandóak segíteni, és a pénzzel, amit erre hajlandóak áldozni.

A beszélgetés elején említett tagunk, akinek a fejéből az ötlet kipattant, felvette az interneten a kapcsolatot Fegyával. Megkérdezte tőle, mire lenne szükségük, ők mondták, hogy kellene egy ilyen töltő, de ha három lenne, az még jobb lenne. Végül meg is lett a három töltő, megvettük, és Fegyától kaptunk egy kontaktot, aki ezt biztonságba ki is tudta juttatni hozzájuk.

Kockázatos dolog kijuttatni az adományokat Ukrajnába?

Amit mi csinálunk itt Budapesten, az semennyire nem kockázatos. A kijuttatás sem az, rendszeresen kijáró kisbuszokra pakolják fel ezeket a dolgokat. Nagyon ügyelünk arra, hogy minden mozgás le legyen papírozva. Tőlem átvételi elismervénnyel veszik át a termékeket, az egyik példány a sofőrnél van, hogy ha az ukrán vagy a magyar vámosoknak kérdéseik vannak, akkor tételesen alá tudják támasztani, hogy mit visznek.

Az eddigi három szállítmányunk eddig gond nélkül kijutott. A csomagokra ukránul Fegya nevét is ráírjuk – a Wikipédiáról kimásolva és kinyomtatva – mert kiderült, hogy a vámosok is ismerik őt, az ő köreikben is neve van.

Mi mindent küldtek eddig?

Az említett töltőket, drónokat, olyan spéci ruházatot, amiben nem fáznak a katonák: derékmelegítőket, talpmelegítőket, hegymászózoknikat, polárfelsőket, amikre itthon rávarrtuk a tépőzárat, hogy nekik ezzel ne kelljen bajlódniuk, és csak rá kelljen ragasztaniuk a megfelelő rangjelzéseket.

Nemcsak olyan dolgokat küldtünk, amiket mi vásároltunk, hanem olyanokat is, amik adományként érkeztek hozzánk. Volt, aki egy nagy adag kötszert, steril pólyát, steril lepedőt és gyógyászati termékeket adott, és hozzá lecsót és csilikrémet – ez utóbbi is kifejezetten Fegyáék kérése volt. Volt, aki nagy adag szaloncukrot, tepertőt, szalámit és egy tucatnyi vastag katonai pulóvert küldött.

Egy másik csoport rajtunk keresztül küldött ki két új Honda generátort és néhány Makita sarokcsiszolót. Fegyáék kértek magyar zászlókat is, mert ami volt nekik, azokat elkérték tőlük.

Kik kérték el?

Ezt csak gyanítom, de több jel utal arra, hogy a felszabadított területeken az ukránok a múzeumok számára gyűjtenek a felszabaduláshoz köthető tárgyakat, és a Fegyáék magyar zászlóit is ilyen célra kérhették el, de ez egyelőre csak mi feltételezésünk. Most mindenesetre küldtünk nekik kilenc darab magyar zászlót is.

De ez részünkről semmi esetre sem valamiféle politikai állásfoglalás, mi nem belpolitizálunk semmilyen szinten. A magyar kormányhoz semmi közünk nincsen, csak civilek vannak köztünk, és egyáltalán nem érdekel minket, hogy ki kire szavazott. Ez soha korábban sem volt kérdés sem a Facebook-csoporton, sem most a szervezői csoporton belül. Eddig nem is keresett meg minket semmilyen politikai mozgalom.

Nem is szeretnék, hogy ilyesmi történjen?

Nem. Úgy gondoljuk, hogy ez az akció addig tud élni és hiteles maradni, ameddig nincs mögöttünk politikai erő. A küldeményeinket olyan egységnek küldjük ki, ahol magyarok is szolgálnak, de az nagyon fontos, hogy nemcsak a magyar nemzetiségű katonáknak akarunk segíteni, hanem az egész zászlóaljnak.

A polárfelsőkre rávarrtuk az ukrán rendfokozatoknak megfelelő tépőzárakat, a legjobb hegymászózoknikból kaptak 70 darabot úgy, hogy elkértük a lábméreteket. Azt nem tudom, hogy az a zokni egy ruszin, egy ukrán vagy egy magyar nemzetiségű lábán van. Kárpátalja elég vegyes, ők döntik el, hogy hogyan használják fel az adományokat, nem szólunk bele.

Önök hangsúlyosan politikamentesek, mégis úgy tűnik, hogy valami olyasmit csinálnak, ami gyökeresen eltér a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontjától. Hogyan kell értelmezni azt, hogy politikamentesek, egyáltalán tudnak-e azok lenni?

Ha a politikát kell iderángatnom, akkor maximum a nemzetpolitikát hoznám ide. Mi most jutottunk el arra az ismertségi szintre, hogy megpróbáljuk kifejezetten a határon túli magyarokat is megszólítani azzal, hogy ha segíteni akarnak, itt nálunk nulla forint „alkotmányos költséggel” eljut az adomány a felhasználókhoz.

Szeretnénk abban segíteni, hogy magyarok tudjanak magyarokat támogatni Magyarországon keresztül. Azt viszont nem kérdezzük, hogy ha valaki Erdélyből vagy Felvidékről küld pénzt, milyen gondolkodású.

Tapasztalták az igényt a határon túli magyarok részéről, hogy ők is segítenének?