Hogyan segítsünk a bántalmazott és zaklatott gyermekeknek? Higgyünk nekik. A rendőrök azt tanulják, hogyan kommunikáljanak jobban az áldozatokkal

Mariana Kováčová máig emlékszik arra a tizenhat éves lányra, aki néhány éve kereste fel a Centrum Slniečko nevű tanácsadóközpontjukat. Kilencéves korától erőszakoskodott vele a saját apja.

„A barátjával jött el hozzánk, aki észrevette, hogy valami nincs rendben” – emlékszik vissza Kováčová.

Amikor a lány elmondta nekik, mit élt át otthon, azonnal értesítették a munkaügyi hivatalt, ahol kapcsolatba léptek az anyjával. „Az anya azt mondta nekik, hogy semmiről sem tud. A szociális munkások figyelmeztették, hogy ne beszéljen erről a férjének, amíg a rendőrség ki nem hallgatja. Csakhogy ezt nem bírta ki, és otthon kérdőre vonta.”

A lány apjának fegyvertartási engedélye volt, és az éveken át szexuálisan molesztált lányát ismételten megfenyegette, hogy ha bárkinek elárulja, mit tett vele, akkor megöli magát. Azon a napon, amikor a felesége elárulta neki, hogy a tette kitudódott, véget vetett az életének.

„Az anya az egész család előtt eltitkolta, mi vitte erre a tettre, és mivel akkor nem volt képes biztonságot nyújtani a lányának, az egy ideig nálunk maradt. Segített neki a pszichológus, de ha támaszként nem lett volna ott a barátja is, nem tudom, hogy bírta volna ki. Mindenért saját magát érezte felelősnek – azért, hogy molesztálták, azért, hogy az apja meghalt, és azért is, hogy mi lesz tovább a családdal, akit az apa tartott el” – magyarázza Kováčová.

A központban ez mindenki számára egy elmondhatatlanul nehéz ügy volt, és igyekeztek segíteni a fiatal lányon. „Ezek a gyerekek egyrészt hihetetlenül erősek, de gyakran meggondolatlanul reagálnak. Olyan erős bűntudatot éreznek, ami akár öngyilkosságba is torkollhat. Számomra akkor felfoghatatlan volt, hogy úgy döntött, részt vesz az apja temetésén, és búcsút vesz tőle” – ismeri be a szakértő, aki már harminc éve foglalkozik bántalmazott és molesztált gyerekekkel.

Ahogy megjegyzi, az áldozatok esetében nem létezik semmilyen ideális viselkedési minta, és a mi elképzeléseink arról, hogyan kellene az áldozatnak egy ilyen helyzetben viselkednie, gyakran nagyon messze állnak a valóságtól.

Erről is beszélt a Centrum Slniečko igazgatónője a rendőri testület tagjainak az online képzés során, amelynek célja a bűncselekmények áldozataival való kommunikáció javítása volt. Az egyik, belügyminisztérium által szervezett webináriumon mi is részt vettünk.

A gyermekeket a lehető leghamarabb ki kell hallgatni

Mariana Kováčová a bántalmazott és molesztált gyerekek eseteivel először az egyetemi szakmai gyakorlata alatt találkozott, amit fiatalok számára fenntartott reedukációs létesítményekben töltött. „Megtudtam, hogy az ott elhelyezett gyerekek többségét bántalmazták és szexuálisan zaklatták. Úgy éreztem, hogy nincs rendben, hogy azok a gyerekeket, akiket bántottak, gyakran igénytelen környezetbe, régi kastélyokba, szakértők nélküli helyekre helyezték, ahonnan tizennyolc éves korukban egyszerűen kitették őket az utcára” – emlékszik vissza.

Speciális pedagógusként ezt másképp szerette volna csinálni. „Tudatosítottam, hogy ha az erőszakot elszenvedett gyerekeken akarok segíteni, akkor az anyjukon is segítenem kell vagy az egész családon, ahol az egyik szülő az erőszaktevő” – magyarázza.

Az általa alapított és vezetett nyitrai Centrum Slniečko egy biztonságos anyaotthont üzemeltet, segítséget nyújt a családon belüli erőszak áldozatainak, de a bántalmazott és szexuálisan molesztált gyerekeknek is. Ezenkívül pedig előadásokat tart tanároknak, szociális munkásoknak és rendőröknek a családon belüli erőszakról és a gyerekeken elkövetett erőszakról. „A kolléganőmmel együtt Nyitra megye talán összes rendőrének tartottunk előadást, aki akkor aktív szolgálatban volt, és találkozhatott ezzel a problémával” – mondja.

Amikor tavaly felkérték, hogy tartson online workshop-sorozatot az ország más részeiben dolgozó rendőrök számára, azt egy újabb lehetőségnek tekintette az ismeretterjesztésre.

A rendőrök a tanfolyam alatt például megnézhettek egy videót arról, milyen a helyes és helytelen eljárás a nyomozó részéről a családon belüli erőszak áldozatával való kommunikációban, az előadó pedig azt is elmagyarázta nekik, hogyan viselkedhet egy bántalmazott és molesztált gyerek.

Olvassa el

A legtöbb szexuális erőszaktevőt úgynevezett „átlagos, jó” emberként ismerik – mondja a pszichológus

„Nem tudom, volt-e valaha tapasztalatuk szexuális zaklatást elszenvedett gyerekkel” – kezdte. „Nekem van egy friss élményem néhány héttel ezelőttről, egy olyan gyerek jött a művészetterápiára, akit brutálisan megerőszakolt a nevelőapja. Egy ilyen gyerek nem is néz a szemünkbe, fél, bújkál, úgy érzi, nincs biztonságban, senki sem hisz neki, és gyakran kárt akar tenni magában. Nagyon nehéz ezt számára feldolgozni, mert az, akinek a biztonságát kellett volna bebiztosítania, akinek bizalmat szavazott, elárulta őt.”

Ezt követően arról beszélt, hogy a rendőrségi kihallgatás, ahol több ember is jelen van, akiknek a törvényből kifolyólag jelen kell lennie, rendkívül traumatizáló a gyereknek. Míg ma már számos országban bevett eljárás, hogy a bántalmazott, molesztált gyerekeket legkésőbb 10 napon belül kihallgatják, Szlovákiában van, hogy erre fél év múlva kerül sor, ami csak ismételten traumatizálja a gyereket.

„Ezek gyakran olyan gyerekek, akiknek soha nem ünnepelték meg a szülinapját, soha nem kaptak szeretetet, csak szitokszókat, verést és megalázást. Sokan közülük bántják, vagdossák magukat. A központban nem az a dolgunk, hogy kiderítsük, mi is történt pontosan a gyerekkel, ez a rendőrség feladata. Mi megpróbáljuk felkészíteni őket arra, hogy ki lesznek hallgatva, végigkísérjük őket az egész eljáráson. Ez nagyon nehéz számukra, főleg, ha néhány hetente vagy havonta újra vissza kell emlékezniük a történtekre.”

Nem sajnálatra van szükségük, hanem őszinte érdeklődésre

Mariana Kováčová tanfolyamán kívül a rendőrök még további webináriumokon vettek részt, amelyek a szexuális molesztálás áldozataival és a fogyatékkal élőkkel való kommunikációra irányultak.

Lenka Klbiková már 20 éve nyomozóként dolgozik. Az áldozatokkal, illetve elkövetőkkel való kommunikációról szóló első tanfolyamot rögtön a munkába lépése után végezte el. Ennek alapját az Eric Berne amerikai pszichiáter által az 1950-es években kidolgozott pszichoanalitikus elméletből kiinduló tranzakcióanalízis modelljei képezték.

A Mariana Kováčová által tartott tanfolyamokból főleg a gyakorlati példák keltették fel a figyelmét – segítettek neki abban, hogy jobban megértse, mit is élnek át az erőszak áldozatai. „Megerősített abban a hitben, hogy a veszélyben lévő személynek hinni kell, és azt az állítást, mely szerint egy hozzá közeli személy bántalmazza, alaposan ellenőrizni kell” – mondja. „Ez határozottan hozzásegít az áldozatokkal való érzékenyebb kommunikációhoz és annak eléréséhez, hogy valóban megbízzanak a rendőrökben” – mondja Klbiková.

Elmondása szerint fontos, hogy a rendőrök elkerüljék az áldozatok másodlagos viktimizációját, tehát azt, hogy az érzéketlen hozzáállással és a helyzetük lekicsinylésével újabb sérüléseket okozzanak nekik. „Az áldozatoknak azonban nem sajnálatra van szükségük a rendőröktől, hanem hogy valódi lépéseket tegyenek az ügyük megoldása érdekében” – teszi hozzá.

A nyomozó megerősíti Mariana Kováčová azon tapasztalatát is, hogy nem minden áldozat akar feljelentést tenni. „Sokan féltik magukat és a gyerekeiket, sokan anyagilag függnek az erőszaktevőtől, és sokan vannak olyanok is, akik nem bíznak abban, hogy a rendőrök képesek őket megvédeni. Az áldozatok egy úgynevezett túlélési stratégiát építenek ki, és attól félnek, hogy bármilyen lépés csak rontana az adott helyzeten.”

A legtöbb esetben éppen az áldozat bizalmának az elnyerése a legnehezebb. „A bántalmazott személyek először gyakran minimalizálják azt, ami otthon történik. A valóság általában sokkal rosszabb” – mondja.

Szlovákiában nem szabály, hogy a rendőröket a nőkön és gyermekeken elkövetett erőszakos esetekre képezzék ki. Egy bizonyos informális specializáció azonban mindegyik bűnügyi rendőrségen létezik Lenka Klbiková szerint. „Itt nem egy konkrét bűncselekménytípusra speciálisan kiképzett rendőrökről beszélünk, hanem inkább a gyakorlati alkalmazásból szerzett tapasztalatokról” – magyarázza. A felettesek elmondása szerint az ilyen eseteket igyekeznek olyan rendőröknek adni, akiknek például vannak tapasztalataik a gyerekek kihallgatásával vagy a szexuális bűncselekményekkel, bántalmazással stb.

Saját maga elismeri, hogy jó, ha azokban az ügyekben, ahol nő az áldozat, rendőrnő beszél velük, és nem a férfi kolléga. „A tett színhelyén azonban az áldozaton kívül még az agresszor is jelen lehet, az ilyen esetekben pedig célszerűbb, hogy azzal egy tapasztaltabb, idősebb és a helyzettől függően egy fizikailag jobb erőnlétben levő rendőr beszéljen” – mondja.

A családon belüli erőszak elkövetői az elmondása alapján a nőket gyakran alsóbbrendűnek tekintik, ezért nem biztos, hogy egy rendőrnőt elfogadnának. „Éppen ellenkezőleg, agresszívebbek lehetnek vele, mint egy férfi rendőrrel” – magyarázza. Az ilyen esetekben szerinte a férfi és női rendőr jelenléte az ideális, ám ez nem mindig kivitelezhető.

Több olyan esetre is emlékszik, ahol az áldozat nő vagy gyerek volt. Számára szintén a szexuálisan molesztált és bántalmazott gyerekek ügyei voltak a legnehezebbek.