Sok nő bizonytalan, ha ismerkedésre kerül sor, és gyakran inkább csetel, meséli Pavol az online társkeresővel szerzett tapasztalatait

Pavol az ötvenes éveiben jár, Pozsonyhoz közel lakik. Amióta tíz éve elvált, volt néhány kapcsolata – a legtöbbjükkel az online társkeresőn ismerkedett meg.

Az utolsó, aminek tavaly szeptemberben lett vége, csak néhány hónapig tartott. Pavol azóta újra egyedül van. Noha szeretne hosszú távú kapcsolatot, beismeri, hogy már másképpen áll hozzá, mint fiatalabb korában. „Nem vagyok a hosszú távú kapcsolatok és az azokon belüli egymás megismerése ellen, de szeretném közben megtartani a saját teremet. Ezt a partneremnek is megadom“ – mondja.

Az online ismerkedést illetően már nincsenek romantikus elképzelései, hogy megtalálja „az igazit“, és egyre inkább tudatosítja az efféle randevúzás korlátait. A tapasztalatai megtanították arra, hogy legkésőbb egyhetes csetelés után ajánlott a személyes találkozó felvetése. Néhány profilnál ugyanis az volt a benyomása, hogy nem egy nővel, hanem egy teljes csapattal csetel.

Lenka Čechová klinikai pszichológus szerint az online ismerkedés megkönnyítheti ugyan a potenciális partnerrel való ismerkedést, az online térben töltött időt azonban nem ajánlja feleslegesen elnyújtani. Szerinte csak a szemtől szembeni találkozás szolgál valódi társas helyzetként, ahol két ember között vonzódás vagy taszítás alakulhat ki.

A kezdet nehéz volt

Amikor tíz évvel ezelőtt elvált, 45 éves volt. Ahogy mondja, fiatalkorában nem volt gond, hogy szabadabb társasági életet éljen és élőben is ismerkedjen. „Ez azonban ma már nehezebben megy. Egy szép, középkorú nőnek ugyanis nincs a homlokára írva, hogy szingli és az sem, hogy nem fog ingerülten reagálni a közeledésre, vagy a partnere, ha előbukkan valahonnan“ – magyarázza Pavol.

Ezzel egyúttal beismeri, hogy egy csaknem húszéves házasság után már nem volt könnyű kommunikálni és ismerkedni. „A kommunikáció az én részemről merev és unalmas volt. A nők érdektelenül vettek tőlem búcsút, és ha aztán megint összefutottunk, rögtön leállítottak azzal, hogy már mindent tudnak.“

Ugyan egy kapcsolatot sikeresen összehozott, hamar az az érzése támadt, hogy pszichikailag manipulálják, ezért inkább gyorsan odébbállt.

A válást követő néhány hónap után döntött úgy, hogy kipróbálja az online ismerkedést, és akkor regisztrált a Partneri.sk társkeresőre, amit a mai napig használ. Tetszik neki, hogy elég nagy a választék, és emellett ingyenes is.

„Ez olyan, akár egy közhasznú szolgáltatás – mondja nevetve. – A fizetős társkeresők, természetesen számos pozitív hozzáadott dologgal rendelkeznek, azonban olyan mintha palackozott levegőt árulnának. Azt ígérik, hogy a tagdíjért, esetlegesen a további díjakért ismeretséget/szerelmet/partnert találunk, emellett azonban az ember egy fizetett moderátorral csetel, és így költi az erre befizetett pénzt“ – magyarázza Pavol.

Az online társkeresőn töltött évek után már saját maga is tanult a tapasztalatokból. Odafigyel rá, hogy ne írjon magáról túl személyes jellemzőket. „Például azt, hogy nem szeretem a pszichikai manipulációt és az érzelmi zsarolást. Ez természetesen igaz, de ha az ember csak a gyengeségeit fedi fel, és olyan mintha csak azt várja, hogy valaki megsajnálja. Ezzel azonban pont az ellenkezőjét éri el.“

Ehelyett ma inkább az amatőr költészettel próbálkozik: Szeretem a köd és az esőcseppek illatát, a fagyos hóban ketyegő másodperc-mutatók ezreit, a tavasz illatát vagy a pihekönnyű nyári szellőt.

„Emellett pedig őszintén leírom, hogy nem vagyok partiarc, és nem vagyok egy gazdag playboy sem.“

Ne cseteljünk egy hétnél tovább

Mit vár el a nőktől a társkeresőn? Főleg azt, hogy érdeklődjenek, és képesek legyenek kommunikálni, találkozni és beszélgetni. Szintén feltétel az egymás iránti vonzalom, azonban elmondása szerint annak nincsenek nála pontos paraméterei.

„Igyekszem nem előre meghatározott követelményeket támasztani, és nem állásinterjút csinálni a társkeresésből. A lényeg a kölcsönös kommunikáció és szimpátia iránti vágy, és ez természetesen magában foglalja a kölcsönös vonzalmat is. Viszont a megjelenés, a műveltség, a foglalkozás, a vélemény vagy az érdeklődés részleteit úgy veszem, mint egy lehetőséget, hogy tanuljak vagy megismerjek valami újat“ – mondja Pavol.

Az alapvető nézetbeli különbségeket nem tartja elhanyagolhatónak. Noha nem hitte volna, hogy a kapcsolataiba éket verhet a politika, mégis megtörtént – két nőnél nem bírta elfogadni a politikai nézetüket.

Ezen kívül az olyan nők is taszítják, akiket „szétvet a vidámság és az asszertivitás“. Ha a nő magától és túlságosan aktívan kezd el írni, általában szerinte ebben az állapotban akarnak is maradni hosszú távon. „Emellett pedig nem tudom, ki ő, és azok a részletek, amiket magáról és a családjáról ír nem érdekelnek, mert a hozzáállásából nyilvánvaló, hogy nem is fogom megtudni, ki ő valójában és hogyan néz ki élőben.“

A társkereső fő előnye elmondása szerint épp az, hogy a másik félnél feltételezhetjük az ismerkedési szándékot. „A társkereső értelmét abban látom, hogy lehetőséget ad a kapcsolatteremtésre és a találkozásra olyan emberek számára, akik találkozni akarnak, és tudják, hogy miért“- mondja.

Magának a csetelésnek szerinte talán csak egy hétig van értelme. Ezután a becenévnek egy konkrét személlyé kell válnia. „Alapvetően egyáltalán nem biztos, hogy egy nő vagy egy férfi áll a profil mögött, tényleg egy személy, vagy valamilyen célból váltogatják egymást. Néhány kommunikációból úgy éreztem, hogy egy pletykalap szerkesztői váltják egymást a másik oldalon, és egy társkereső oldalon keresztül keresnek anyagot.“

Ezért is javasolja meglehetősen gyorsan a személyes találkozót. „A találkozón elölről kezdődik minden, vagyis ott kezdődik a kommunikáció valódi része – mondja. – Mert az írásbeli eszmecserék közelsége nem tudja legyőzni az első találkozáskor megmutatkozó személyes érdektelenséget. Az íráson keresztül történő ismerkedés pedig aztán hirtelen értelmét veszti, hiszen a következő kommunikációra vagy találkozóra általában nem kerül sor.“

Könnyen elutasításba ütközhetünk

Az első személyes találkozás tehát mindig az elképzelések és a valóság összeütközése. Pavol visszaemlékszik arra, hogy a kilencvenes évek elején egyszer hirdetést adott fel a „Ty a já“ cseh magazinban. „A hirdetés Prágába ment, és Prágából is jöttek a levelek fiatal szlovákiai lányoktól. Ez egy elég hosszú folyamat volt, de egyben kedves is.“

Akkoriban az „intelligencia alapján“ választott levelezőtársat, később azonban csalódott, mert személyesen egyáltalán nem találta vonzónak. Nem tudott udvariasan kihátrálni belőle, és ez végül visszafelé sült el. „A közelben lakott egy társasházban, ahol egy ismerősöm is lakott, és még a mi épuletünkbe is beköltözött. Aztán néhány évvel ezelőtt megláttam őt kijönni egy épületből, amely mellett véletlenül elhaladtam, és aztán még mellettem ült egy nyitott terű munkahelyen, ahol néha dolgoztam. Borzasztó volt!“

Az online társkereséssel elkerülhetőek az ilyen tapasztalatok, ha van mód arra, hogy a fotók alapján legalább tudjuk, hogy vonzónak találjuk-e az illetőt. „Ez sok csalódástól kímél meg rögtön az elején“ – mondja Pavol. Másrészt, mondja, egy fotónak nem feltétlenül kell vidám hangulatot és életérzést sugallnia.

Nem sok olyan találkozása volt, ami ne változott volna közelebbi ismeretséggé, a partnerkapcsolat azonban egyáltalán nem garantált. „Egy nő például meghívott a színházba, ahol ingyenjegyet kaptam kísérőként. Tetszett nekem, de hosszasan beszélt egy kolléganőmről, akivel nem a legjobb a kapcsolatom. Egyáltalán nem vágytam arra, hogy ez az ismeretség folytatódjon.“

További két nő – Pavol szavaival élve – „kellemes kivétel“ volt, mert bár nem akartak vele ismerkedni, legalább barátságosak voltak.

Mi kötötte össze a sok nőt, akivel találkozott?