František Šebej: Nem lehet középen állni, miként Orbán szeretne, mi a Nyugat része vagyunk

František Šebej szerint Robert Fico pályaíve nagyon hasonló Orbánéhoz, és az, amit a Republikával együtt képvisel, veszélyezteti Szlovákia külpolitikai irányultságát és demokratikus berendezkedését. Orbánnak pedig szerinte nincs valódi geopolitikai motívuma arra, hogy szembemenjen az európai gondolkodásmóddal – hiszen Magyarországból nem lesz regionális középhatalom, és ennek nagyon is valóságos okai vannak.

Beszélgetésünkből megtudhatják:

• mi okozza a magányosság érzését a Nyugat és a Kelet között ingázó politikusoknál,
• minek köszönhető, ha széthullik a V4,
• van-e megalapozottsága a pánszlávista gondolkodásmódnak,
• hogyan vetett politikai bukfencet Robert Fico.

---

Milyen intenzitással figyeli a külpolitikát manapság?

Gyakorlatilag sosem adtam ezt fel. Bár nem foglalkozom vele napi tizenkét órát, igyekszem minden történést követni, és elolvasok minden lehetséges forrást, így elég sok időt töltök ezzel. Nem annyit, mint amennyit aktív politikusként, de eleget.

Feltűnt önnek, hogyan változnak a közép-európai országok stratégiai céljai a korábbiakhoz képest? Orbán Viktor például regionális középhatalmat szeretne csinálni Magyarországból. 

Orbán Viktor elvesztette a kapcsolatát a valósággal, és mítoszok, tévelygések vezetik. Túlértékeli Magyarország súlyát és lehetőségeit. Lényegében feladta Magyarország EU- és NATO-irányultságát, és valamiféle alternatív modellt és világot igyekszik létrehozni. Ez egyszerre kockázat a szomszédos országok számára, és jelent veszélyt a magyarok jövője számára is európai kontextusban. Amit Orbán felrajzolt Magyarország számára, nem reális, és mitológia által vezérelt terv.

Kockázatot emlegetett. Miben áll ez a kockázat?

Magyarország nem egy nagy és jelentős ország, nem egész 10 millió lakosa van. A szomszédos országok pedig hasonlóképpen jelentéktelenek, mint Magyarország, néhány kivétellel. Ilyen például Ausztria, mely neutrális ország, ennek ellenére súlya összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Magyarországé. Orbán mintha minderről megfeledkezett volna, és elfelejtette volna a magyar történelmet is. Olyan politikai szövetségest talált magának, mint Oroszország, mellyel Magyarországnak egyetlen pozitív tapasztalata sincs.

Ez az elképzelés a regionális középhatalomról nem inkább kényszer, mint vágyvezérelt terv? Orbán szavaiból végül is ez jön le: nem szeretne egyfajta perifériaállamot a nagyhatalmak szorításában egy blokkosodott világban.

Az, hogy Magyarország perifériaállam a nagyhatalmak szorításában, nem az Európai Uniónak vagy Oroszországnak köszönhető. Az, hogy Magyarország vagy Szlovákia kicsi és jelentéktelen, egyszerűen egy történelmi adottság, így szüksége van arra, hogy valahová tartozzon. Magyarország sosem lesz többé regionális középhatalom, ahhoz túl kicsi, túlságosan izolált, és túl kicsi a gazdasága. Ez nem értelmes vagy realisztikus perspektíva.

Akkor ez ön szerint tényleg arra a dilemmára korlátozódik, hogy a Kelethez vagy a Nyugathoz csapódjunk? A Globsec felmérései szerint Szlovákiában is sokan vannak, akik szerint középen kell maradni, és ezt mondja tulajdonképpen Orbán is.

Ezek az emberek Szlovákiában már Ján Kollár óta hangoztatják ezt a szláv összetartozást és pánszlávista tévelygést, valamint Szlovákia középen állását. De ez a kisebbség. Bármilyen optikával nézzük is Szlovákiát és Magyarországot, történelmünk a Nyugat történelmének része. Sőt, a történelem jó részében Ukrajna – legalábbis a középső és nyugati része is – a Nyugat történelmének része. Ha az elmúlt ezer évet nézzük, nekünk semmi közünk a Kelethez, sem Szlovákiának, sem Magyarországnak.

Minket a Nyugattal egyebek mellett az évszázadokig tartó harcunk köt össze az iszlám terjeszkedéssel. És ha a civilizációs jegyekre nézünk, melyek ott vannak az építészetünkben, vagy mondjuk a vallástörténetünkben, mi nem tartozunk a Kelethez, és nincs valamiféle hídszerepünk sem. Mi a Nyugat része vagyunk.

Ám az orbáni politikai gondolkodás szerint a Nyugat perifériája vagyunk, melyet maga a Nyugat nem vesz túl komolyan. Ezt Szlovákiában is nagyon sokan vallják, főleg, mióta erősödött az EU-ellenesség. Nem okoz ez egyfajta magányosságérzést ezekben az országokban? Nem ide vezethető vissza a dolog?

A magányosságérzés legfeljebb egyes komplexusos politikusok fejében születik meg, akik ha olyan szalonokba kerülnek, ahol más nyelven beszélnek, jogosan érzik a kisebbrendűségi komplexust – hiszen nem tudnak kommunikálni. Andrássy, Esterházy vagy Teleki gróf nem érezte magát magányosan – hiszen ők otthon voltak a császári udvarban. Ők a Nyugathoz tartoztak. A történelmi Magyarország nemessége – mely a szlovákok nemessége is – a kulturális Nyugat része volt.

S a városaink is: nézzük végig Pozsonyt, Budapestet, Kassát. Pontosan ugyanannyira nyugatiak, mint fent, északon Tallin, Riga vagy Vilnius, Varsó, Krakkó. Itt húzódnak a mentális Nyugat határai. Hogy érezzék magukat mondjuk a finnek, akik egy másodpercre sem kételkedtek hovatartozásukban az orosz iga ellenére? Őket fegyverrel kényszerítették a középen állásra, de mégis, milyen gyorsan megszabadultak a neutralitástól.

Orbán Viktor korábban a V4-es együttműködésből próbált valamiféle közép-európai érdekképviseleti társulást kreálni, melyben ő diktálta volna az ütemet. A háború azonban a felszínre hozta, hogy a V4 nem így működik. Fenyeget a V4 széthullása a gyakorlatban is?

Én ott voltam, mikor a V4 létrejött, még V3-ként, hiszen Csehszlovákia akkor még nem esett szét. A V4 folyamatosan, többször változott az elmúlt 30 évben, mindig attól függően, hogy melyik országban milyen típusú politikai hatalom kormányzott, mennyire voltak kompatibilisek az egyes országok politikai képviseletének értékrendszerei. S ha most a V4 ebben az adott pillanatban szétesik, az kizárólag Orbán Viktor hibája lesz.

Amikor Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot felvették a NATO-ba, Szlovákiát azonban Mečiar miatt kisorolták a jelöltek közül, akkor Szlovákia volt a problematikus eleme a V4-nek. Mikor 1998 után igyekeztünk behozni az integrációs hátrányunkat, épp Magyarország volt az, mely hihetetlenül nagy mértékben segített nekünk – akkoriban az európai integrációért felelős parlamenti bizottság elnöke voltam. Félévente tartottunk közös bizottsági ülést a külügyi, valamint a védelemért, a biztonságért felelős parlamenti bizottságokkal, koordináltuk a lépéseinket. Akkor egész máshogy működött a V4. Volt közös cél, úgy hívták, hogy Európai Unió.

Most, hogy úgy tűnik, a szétesés szélén van a V4, annak köszönhető, hogy Magyarország saját erőfeszítéseinek köszönhetően kerül mellékvágányra. Orbán Viktor a maga oldalára akarja állítani Szlovákiát és Csehországot, ám ez nem sikerülhet neki – és Lengyelországgal aztán különösen nem, mert lehet, hogy sok dologban egyetértenek, de a putyini erőszak elfogadásában biztosan nem.    

Orbán egy háttérbeszélgetésen terhesnek nevezte Magyarország EU-s tagságát. Ez vicc volt, vagy valóban így gondolhatja?

Csak őszinte volt. Igyekszik felszámolni a sajtószabadságot, korrupt kleptokráciát épített, ez pedig természetesen nem kompatibilis az Európai Unió környezetével. Az EU nyomást fog gyakorolni, feltételekhez fogja kötni az uniós források kifizetését, és ez Orbán Viktornak nem felel meg. Hiszen ő az oligarchátusát akarja fenntartani – és Magyarország így lett az EU talán legkorruptabb állama. A politikai hatalom és a pénz kapcsolatának rendszere nagyon hasonlít az oroszra – és ebben az esetben az Európai Unió valóban teher.  

Ha Orbán folytatja ezt, azt kockáztatja, hogy egyszer az EU-ban valaki azt mondja majd neki: ha terhesek vagyunk neked, akkor menj el.

Ki mondaná ezt neki?