Hullazsákba csomagolt színház az egész világ. A Komáromi Jókai Színház Woyzeck című előadásáról
„A világirodalom öt legnehezebb drámájának egyike” – mondta a Woyzeckről Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki most rendezett harmadszor Komáromban. Legutóbb a Tótékat vitte színre, amely a Jókai Színház előző évadának talán legsikeresebb darabja volt, amit az is mutat, hogy továbbra is műsoron tartják.
- Komárom és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Január 30-án volt Georg Büchner Woyzeck című drámájának bemutatója a Komáromi Jókai Színházban. Az előadás a színház és a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciójaként jött létre. A címszerepet alakító Oszlik Péter, továbbá (a komáromi társulatból) Mokos Attila, Olasz István és Matusek Attila mellett az egyetem négy magyar hallgatója szerepel az előadásban: Katona Eszter, Hégli Bence, Bencsík Stefánia és Mezőszállási Márk.
A modern dráma korai előfutáraként emlegetett Woyzeck a Tótékkal ellentétben nem egy ismert, közkedvelt színmű, emellett nem is „egyszerű eset”. A mindössze huszonnégy évet élt Georg Büchner (1813–1837), a 19. századi német irodalom későn felfedezett zsenijének alkotása ugyanis csak töredékekben maradt fenn. Ez egyszerre hátránya és előnye is a darabnak.
Töredezettsége miatt rendkívül nehéz színre vinni, ugyanakkor a szerző által véglegesített változat hiánya remek lehetőséget nyújt a rendezőknek, hogy saját világlátásuknak, ízlésüknek megfelelően értelmezzék újra az eredeti drámát, amely egy féltékenységből elkövetett brutális gyilkosság történetét meséli el, de jóval több bűnügyi krónikánál. Büchner újságcikkek, bírósági periratok felhasználásával Woyzeckből olyan figurát teremtett, akinek tragikus sorsáért elsősorban a társadalom, a szegénység és az emberi közöny felelős.
A legabszurdabb kataklizma-forgatókönyv
Béres Attila feldolgozásának több olvasata is lehetséges. Első pillantásra egyértelműnek tűnik, hogy a Jókaiban bemutatott Woyzeck a háború és a háborúcsinálók irracionalitását, abszurditását világba kiáltó, fájóan aktuális, véres szatíra – és ebben az értelemben akár a Tóték testvérdarabjaként is elkönyvelhetjük. Ezt támasztja alá legalábbis a díszlet (erről később bővebben is szólok), a kosztümök, a hang- és fényhatások (sziréna, légiriadó), az eredeti szöveget kiegészítő Pilinszky-versek, valamint a jelenre utaló kiszólások is.
A másik olvasat szerint a darab a modern ember merőben hiábavaló rohanásának, agyonhajszoltságának tragikus következményeit mutatja be egy szerencsétlen kisember hétköznapi, már-már közhelyes történetén keresztül. Woyzeck a családjáért engedi magát túlhajszolni, manipulálni és a végletekig kizsigerelni, de paradox módon éppen e hajsza miatt nem marad egyetlen perce sem a szeretteire. Az asszony végül megcsalja a környék legerősebb, tesztoszterontól duzzadó macsójával. A féltékeny, megalázott kiskatona kínjában végez a szerelmével – és ezzel minden addigi küzdelme, igyekezete, rohanása, végső soron egész élete értelmét veszíti.
Persze ez a két olvasat nem zárja ki egymást. Aki a mai világban még képes józanul gondolkodni, az régóta sejti, hogy a modern élet elkerülhetetlen velejárójaként beállított rohanás valójában csak a szakadékot hozza egyre közelebb. Az összes potenciális szakadék, az összes globális kataklizma-forgatókönyv közül pedig egyértelműen a háború, az újabb világégés fenyegetése a lehető legabszurdabb.
Mintha a nézőt is hullazsákba csomagolták volna
Ez a világvége-hangulat nyomja rá a bélyegét az egész előadásra, amely Pilinszky János Apokrif című költeményével indul – a főszereplő, Woyzeck ezt is zihálva, egy futópadon loholva szavalja –, és a Bolond meséjével ér véget, amelyben a Hold korhadt fává, a Nap kiszáradt napraforgóvá, a Föld meg felborult fazékká változik, és az utolsó ember, egy gyermek keservesen sírva búcsúzik a világmindenségtől.
