Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a szexről? Hogyan magyarázzuk el nekik a pornót? Kapcsolati és szexuális nevelési szakértők tanácsai

Az Én a te korodban….! (Ja v tvojom veku….!) című, a szervezet által a múlt éven kiadott könyv érthetően magyarázza el a kapcsolati és szexuális nevelést, a szülőknek pedig útmutatót kínál, hogyan beszéljenek érzékenyen és tapintatosan a gyerekkel ezekről a témákról.

A beszélgetésből kiderül:

• miért fontos, hogy pontos nevükön nevezzük a nemi szerveket,
• hogy rendben van-e az, ha a szülő együtt fürdik a gyerekkel,
• hogyan kellene reagálnia a szülőknek, ha a gyerek rájuk nyit aktus közben,
• miért kellene a gyerekkel beszélnünk a fogantatásról még azelőtt, hogy iskolás lesz.

Kapcsolati és szexuális neveléssel foglalkoznak, amitől számos ember ódzkodik. Találkoznak előítéletekkel vagy esetleg gúnyolódással a környezetükben?

R.M.: Az iskolában nem igazán találkoztunk ilyen előítéletekkel, a szülők írányából pedig egyáltalán nem. A gyerekek és a szülők inkább örülnek, hogy valaki beszél velük erről a témáról, és hogy ez az egész érdekesen, inkluzívan zajlik, olyan információkkal, amiket kutatások támasztanak alá. Egyedül az interneten találkoztam gúnyolódó hozzászólásokkal.

A névtelen hozzászólásokra gondol?

R.M.: Igen, olyan emberektől, akiknek nincsen semmilyen közvetlen kapcsolatuk ezekkel a területekkel vagy a mi szervezetünkkel. Esetlegesen nem érdekli őket vagy nincs rá lehetőségük, hogy jobban elmélyedjenek ebben a témában.

S.M.: Amikor felnőttekkel dolgozunk, valóban látjuk, mennyire fontos a kapcsolati és szexuális nevelés ahhoz, hogy továbbfejlődhessenek. Ezzel egyúttal pedig lehet, hogy egy mumusról van szó, mert az emberek nem tudják, mit értsenek alatta, és azt hiszik, hogy csak a szexről szól. Csakhogy a szexuális nevelés során olyan dolgokról is beszélünk, mint a kapcsolatok, az érzelmek, a fizikai szempontok, valamint a szexualitás érzelmi szempontjai.

Az InTYMYta nonprofit szervezetben dolgoznak, ami tavaly kiadta az Én a te korodban….! című könyvet. A kötet szakszerűen és egyben érthetően magyarázza a kapcsolati és szexuális nevelést, valamint azok fő témáit. Az előszóban például az olvasható, hogy ajánlott pontos nevükön nevezni a nemi szerveket, tehát péniszként és nem fütyiként. Ez miért fontos?

S.M.: Ha a nevükön nevezzük a nemi szerveket, tehát péniszként, vaginaként és vulvaként, ledöntjük azzal a tabut és eloszlatjuk a szégyent is. Azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy valami természetesről van szó, ami a testük része. Vannak olyan szülők is, akik azt mondják nekünk, hogy szükségük van az elnevezések enyhítésére és becézgetések használatára. A gyerek a helyes megnevezésnek köszönhetően azt tanulja, hogyan mondja majd el felnőttkorában a partnerének, hogy mit szeret. Ha ugyanis gyerekkorában olyan kifejezéseket használt, hogy „punci” vagy „fütyi”, felnőttkorában problémái lehetnek az intim együttlét közbeni helyes kifejezéssel. Ezért pedig inkább lehet, hogy csendben marad és nem mondja meg a partnerének, hogy mit szeretne, hogy mi tetszik neki és mi nem.

Ez ugyanúgy érvényes az orvosi vizsgálatoknál, vagy ha valamink fáj. Ha olyan kifejezéseket használunk, hogy „ott lent”, akkor nagyon nehéz beazonosítani, hogy hol van az pontosan. Az orvos ezek után pedig nem érti teljesen, mink fáj és hogyan. Például, ha a gyerek szexuális bántalmazás áldozata lesz, és a nemi szervét például macinak hívja, és aztán azt mondja, hogy „a szomszéd a macimat fogdosta”, akkor nem biztos, hogy a felnőttek megértik, miről is beszél.

A gyerekek a mi mintáinkat követik, és azt, amit tőlünk hallanak. A nemi szervek megnevezését információnak veszik. A gyerekek nem tekintenek erre szexualizált szempontból, főképp tízéves korukig. Nekünk, felnőtteknek lehet, hogy el kell gondolkodnunk azon, miért kellene a nevükön neveznünk a nemi szerveket. Talán csak azt vesszük át, amit otthon hallottunk. Lehet, hogy csak elég lenne hangosan kimondani, hogy a pénisz az pénisz. Ez csak szokás kérdése.

R.M.: A gyerek azzal, hogy a pontos nevén nevezi a nemi szerveit, egy egészséges kapcsolatot épít ki a saját testével, mivel ismeri és tudja, hogy mi hol található, hogyan kell magával helyesen törődnie, és teret kap a helyes személyes higiéniai szokások kialakítására. Ezzel egyúttal pedig megelőzzük, hogy olyan mítoszok alakuljanak ki a fejében, amik a testhez és a szexualitáshoz kapcsolódnak. Sokan még ma sem tudják, hogyan néz ki valójában a csikló, melyik részét látni.

A könyv első fejezetében arról is írnak, hogy a gyerekkel ajánlott már a születésétől kezdve beszélni a szexualitásról. Hogyan kellene ennek kinéznie?

R.M.: Van egy fő szabályunk – teljesen kicsi kortól, és sohasem késő. Ez pedig éppen azzal függ össze, hogy egy csecsemővel nem beszélünk olyan dolgokról, mint a szex vagy a szaporodás. Viszont az is éppen elég, hogyan beszélünk a gyerekhez, hogy érezze a szeretetet és a törődést. Pelenkázás előtt elmondjuk neki, hogy mi fog történni, hogy mit kell tennünk a kis testével.

Tehát nem csak úgy eltávolítjuk a pelenkáját és kicseréljük?

R.M.: Pontosan. Ez a kommunikáció az évek múlásával fokozatosan változik, összetettebbé válik, más témákkal és kontextussal gyarapodik, amiket a gyerek fejlődése hoz magával, hogy a gyerek számára korának és pszichoszexuális fejlődésének megfelelő legyen. Négyéves korában például még nem kell tudnia a szexuális beleegyezésről, mivel az számára lényegtelen. Nincsenek semmilyen erotikus kapcsolatai, ezért nincs rá szüksége. Négyéves korában viszont már meg tudja mondani, hogy mi kellemes és mi kellemetlen számára egy másik ember érintésénél. Képes beleegyezni abba, hogy egy rokon puszit adjon neki.

A kort illetően nagyon fontos szabály az, hogy a gyereknek még azelőtt szüksége van az információra, hogy az adott változás bekövetkezne az életében. Például, ha a gyerek a pubertáskor előtt van, akkor még a bekövetkezése előtt tudnia kell, milyen változásokra számíthat, és hogy ez nem jelenti azt, hogy mindegyik változás feltétlenül be is következik. Fontos, hogy tudja, minden test más módon fejlődik, és hogy az emberek teste nem egyforma, amit kölcsönösen tiszteletben tartunk.

S.M.: A szülőkre valóban hatalmas nyomás nehezedik, számos feladatuk van, mi pedig még azokhoz hozzáadjuk a szexuális nevelést is. Azt kérdezik, hol kezdjék. Lehetőségek a mindennapi helyzetek során is adódnak, például, ha a várandós szomszédunkat látjuk, megkérdezhetjük a gyerekünktől, hogy tudja-e, hogyan születnek a gyerekek. Megkérdezhetjük, hogyan képzeli el, és válaszolhatunk neki arra, természetesen a korának megfelelően, amit tudni szeretne. Esetleg könyveket is használhatunk. Ha a gyerekekkel olvasunk, megnézhetjük, milyen idős, és annak megfelelően választhatunk könyveket, amik elmagyarázzák az érzelmeket, a testi integritást, azt, hogyan fejezzük ki a beleegyezést, hogyan tiszteljük a saját és mások határait.

Tényleg sosem késő elkezdeni. Nekünk pedig szerencsénk van, hogy szülőként keretet adhatunk annak, milyen értékeket képviselnek, hogyán állnak hozzá a dolgokhoz, elmélyíthetjük a bizalmukat, előkészíthetünk számukra egy biztonságos teret, hogy tudják, hogy amikor felnőnek, olyan nehezebb kérdésekkel is fordulhatnak hozzánk, amik az első szerelmet, szakítást vagy az első szexuális együttlétet érintik. Tehát itt az életre való felkészítésről van szó. A kapcsolati és szexuális nevelés ugyanis a kapcsolatokról, az érzelmekről, és arról is szól, hogy a testem az enyém, és szükségem van arra, hogy ezt mások tiszteletben tartsák.

Emlékszem, hogy a fiamnak az orvosi látogatás előtt azt magyaráztam, hogy senki sem érintheti meg a lába között – csak a doktor néni, amikor megvizsgálja, vagy mi, a szülei fürdés közben. 

S.M.: Ez egy nagyon jó példa, merthogy támogatjuk a gyereket egy idegen személy meglátogatásánál. Mivel a gyerek nem tudja, mi fog vele történni. Elmondhatjuk neki, hogy ezt az egészsége érdekében tesszük, hogy le kell vetkőznie, hogy a doktor néni megvizsgálhassa. Elmondjuk neki, hogy ott vagyunk a támaszaként, és ez az a kapcsolati és szexuális nevelés, amit mi átadhatunk neki.

A gyereknek biztonságra van szüksége, mi pedig szülőként nem ostorozhatjuk magunkat azért, hogy eddig nem beszéltünk vele a kapcsolati és szexuális nevelésről. Hiszen velünk sem beszéltek erről. A családokban nem volt erről szó, mivel a mi szüleink sem tudták, hogyan kezdjenek bele, és az egész egy nagy tabu volt. Tényleg elég csak lassacskán elkezdeni, mondjuk a test tiszteletével. Nem muszáj mindent rögtön a gyerekre borítanunk, mivel természetesen nem lenne lehetősége feldolgozni, az viszont jó, ha fokozatosan kezdjük el.

És mi van a szex témájával? Hogyan válaszoljunk a gyereknek arra a kérdésre, hogy: „Mi az a szex?”

S.M.: Nagyon fontos, hogy szülőként vagy nevelőként tudatosítsuk, hogy nekünk mit jelent a szex. Lehet, hogy sokszor mi magunk is azt a bevált mintát valljuk, hogy a szex csak a penetrációról szól, hogy csak a pénisz és a vagina találkozása. Ez egyáltalán nem igaz. Mit mondunk akkor a meleg vagy leszbikus párokról? Azok nem szexelnek? Vagy mi van az orális és anális szexszel? Valóban gondolkozzunk el azon, mit jelent a szex nekünk, felnőtteknek. Lehet, hogy egy másik személlyel való intim találkozást jelenti, aki tetszik nekünk, akiben bízunk, és akivel úgy döntöttünk, hogy a testünkkel fogunk kommunikálni. Ha világos lesz számunkra, mire is gondolunk pontosan, könnyebb lesz elmagyarázni a gyerekeknek is.

R.M.: Fogalmazzuk meg úgy a választ, hogy kényelmesen érezzük magunk benne. Ezt úgy is megtehetjük, hogy azt mondjuk: „Van, hogy két felnőtt ember megtetszik egymásnak, és ezt ilyen módon mutatják ki, hogy kommunikálnak a testükkel. Szeretnél még valamit erről tudni?” Teret adhatunk annak, hogy ha még valami más is érdekli, akkor itt vagyunk számára, és nyugodtan kérdezhet. Lehet, hogy a gyereknek éppen elég lesz a válasz, mivel ez érdekelte. Ez pedig rendben van. Azonban ez nem csak egy beszélgetésről szól, mivel sokszor azt gondoljuk, hogy ezt elég egyszer letudni. Valójában azonban arról van szó, hogy sok kis beszélgetést kell folytatnunk a kapcsolatokról, a szerelemről, a test változatosságáról és a biztonságról. Nem muszáj csak a szaporodás vagy szerelem szempontjából beszélni ezekről. Nem kell, hogy ezt a témát azzal a mondattal nyissuk meg, hogy „Ha két ember szereti egymást…”, mivel van, hogy olyan emberek is szexelnek, akik nem szeretik egymást. Természetesen beszéljünk a szerelemről, az érzelmekről, a kölcsönös közelségről is, de figyeljünk oda, hogy ezt milyen módon adjuk elő.

S.M.: Előfordulhat, hogy egy gyermek váratlanul fordul hozzánk a kérdésével egy alkalmatlan pillanatban, például egy zsúfolt buszon vagy egy családi ünnepségen. Teljesen rendben van azt mondani neki, hogy ez most nem alkalmas, és hogy este visszatérhetünk-e a témára. Vagy ismerjük el, hogy utána kell néznünk az információnak, és el kell gondolkodnunk rajta. Megvan az az előnyünk, hogy amikor a gyerekek hozzánk fordulnak a kérdéssel, akkor már nyert ügyünk van, mert mi vagyunk az első információforrás számukra, át tudunk adni valamit nekik. Tehát amikor feltesznek nekünk egy kérdést, ne rázzuk le őket azzal, hogy „túl fiatal vagy ehhez”, „majd beszélünk erről, ha 15 éves leszel”. Szánjunk időt és teret arra, hogy megtudjuk, miért akarja tudni a gyerek, hol hallott róla, mit gondol róla. Lehet, hogy többet szeretne tudni a felnőttek életről, de hagyjuk, hogy ő irányítsa a beszélgetést, hallgassuk meg, és utána javítsuk ki az esetlegesen hozzá eljutott téves információkat.

Az Én a te korodban…! könyv konkrét helyzeteket is bemutat a gyermekek és serdülők megfelelő és nem megfelelő szexuális viselkedéséről. Az egyik ilyen, amikor egy anya megmossa 12 éves fia péniszét. Elemezzük ezt, figyelembe véve, hogy néha nehéz lehet megkülönböztetni, hogy melyik helyzet elfogadható, és melyik nem – és világos határokat kell kijelölni.

S.M.: A lényeg az, hogy nem megfelelő, hogy egy anya megmossa egy 12 éves fiú péniszét, mert a legtöbb gyerek ebben a korban már meg tudja mosni magát. Ha egy szülő megmossa a 12 éves gyereke nemi szervét, nem tartja tiszteletben a gyermek fejlődését és a magánélethez való jogát. Ezért tanítjuk a gyerekeket arra, hogy legyenek önállóak, hogy legyen magánéletük, és hogy tartsák tiszteletben a saját magánéletüket, de mások magánéletét is – a miénket, a szülőkét. Merthogy gyakran előfordul, hogy a gyerekek követnek minket a mosdóba vagy más olyan helyre, ahol egyedül kell lennünk. Az ilyen esetben teljesen rendben van, ha határokat állítunk fel. Ebben a helyzetben az sem helyénvaló, ha az anya megérinti a nemi szerveket, mert ha a gyermeknek nincs szüksége extra támogatásra, például egészségügyi fogyatékossága miatt, egészséges és meg tudja mosni magát, akkor engedni kell neki.

Eszembe jutott egy, a közösségi médiában található kép, amin az apuka együtt fürdik a kiskorú gyermekével a kádban. Közfelháborodást váltott ki. Meddig elfogadható, hogy a szülő együtt fürödjön a gyerekével?