Napunk

Magyarországon leginkább csak a hatósági áras élelmiszerek olcsóbbak, tejtermékekből inkább itthon érdemes bevásárolni

Illusztrációs fotó N - Denisa Čimová
Illusztrációs fotó N – Denisa Čimová

Szlovákiában a 1,5 százalékos tej 20 centtel, a 3,5 százalékos pedig 47 centtel olcsóbb, mint Magyarországon – derül ki a Napunk összehasonlításából, mely az egyik nagy üzletlánc szlovákiai és magyarországi kínálatán alapul.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Makacsul tartja magát a feltételezés, mely szerint Magyarországon még mindig jóval olcsóbb az élelmiszer, mint Szlovákiában, és ezért megéri átjárni Magyarországra vásárolni. Ezt nem egyszerű sem cáfolni, sem megerősíteni, már csak a változó forint-euró-árfolyam miatt sem: ha gyengül a forint az euróhoz képest, egy kicsit mindig olcsóbb lesz Magyarország Szlovákiához képest.

A Napunk összevetette néhány alapvető élelmiszer árát az egyik nagy üzletlánc szlovákiai és magyarországi kínálatában.

Az infláció mindkét országban magas, azaz mindkét országban jelentősen nőttek az árak. A Szlovák Statisztikai Hivatal szerint az átlagos infláció 2022-ben 12,8 százalék volt, Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal szerint átlagosan 14,5 százalékkal nőttek az árak az előző évhez képest.

Ez nem tűnik túl nagy különbségnek, azonban 2022 első felében még Magyarországon volt alacsonyabb az infláció, ami aztán fokozatosan egyre nagyobb lett. Decemberben már 24,5 százalék volt a magyarországi infláció, Szlovákiában 15,4 százalék.

A dél-komáromi Tesco parkolója. Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Durva drágulás

Ez azonban csak az átlagos áremelkedés, vannak termékcsoportok, amik kevésbé drágultak, és vannak, amik jobban. Az élelmiszer-infláció decemberben Szlovákiában 29 százalék volt, Magyarországon 44,8 százalék, azaz ennyivel voltak drágábbak az élelmiszerek, mint 2021 decemberében.

Egyes termékek ára még ennél is meredekebben emelkedett Magyarországon: a sajt 83,2, a tojás 82,7, a kenyér 81,1, a vaj és vajkrém 79,4, a tejtermékek 79,2, az édesipari lisztáru 71, a száraztészta 70,8 százalékkal volt drágább az előző év azonos időszakához képest. A Szlovák Statisztikai hivatal csak termékcsoportonként közli az inflációt, eszerint a kenyér és gabonafélék ára 26,2, a húsé 30,1, a tej, termékek, sajtok és a tojás ára együttesen 37,7 százalékkal nőtt.

De mit tapasztal mindebből a vásárló, aki esetleg azt mérlegeli, hogy itthon vásároljon-e be, vagy ugorjon át a határ túloldalára? Tényleg megéri még mindig Magyarországon bevásárolni, vagy pont ellenkezőleg: a magyarországi élelmiszerárak meredekebb emelkedése miatt érdemes inkább itthon költeni?

Mennyi az annyi?

Hogy lássuk, lehet-e érdemi különbség a határ egyik vagy másik oldalán megejtett vásárlásnak, összehasonlítottuk néhány élelmiszer árát. Ehhez egyszerűség kedvéért a magyarországi, illetve a szlovákiai Tesco online boltjában néztünk körbe, és kerestünk egymásnak megfeleltethető termékeket.

Bár az online bolt árai eltérhetnek a bolti áraktól, mivel mindkét esetben az online árakat vetettük össze, a különbségeket ez a módszer is jól ábrázolja. Az áraknál nem vettük figyelembe a Clubcard-kedvezményeket. 2023. január 27-i, csütörtöki árakkal és árfolyammal dolgoztunk.

A nagyjából azonos termékek megtalálása nem mindig volt egyszerű: a kenyér esetében a nagyon sokféle terméknek csak kis része volt megfeleltethető egymásnak a két Tesco kínálatában, és azok sem azonos kiszerelésűek voltak, ilyen esetekben a kilónkénti egységárral dolgoztunk.

Például a hasonló összetételű, mindkét Tesco online boltjában „Garancia az olcsó árakra”-plecsnivel ellátott félbarna kenyeret Magyarországon félkilós, Szlovákiában egykilós kiszerelésben árulja a Tesco, de a saját márkás, közel azonos csomagolású kovászos rozskenyér is a magyar boltban 400 gramm, a szlovákban 500 gramm. Ezenkívül összevetettük még a saját márkás burgonyás kenyér, és a csomagolt fehér kenyér árát is.

Mint látható, a félbarna kenyér és a csomagolt fehér kenyér kilója Szlovákiában drágább: a félbarna 60 centtel, a fehér kenyér 94 centtel olcsóbb Magyarországon. Ezt azonban magyarázhatják az eltérő alapanyagok, illetve az eltérő beszállítói feltételek. A magyar Tesco fehér kenyerének például nincs márkája – ez valószínűleg a Tesco saját terméke –, a szlovák viszont „márkás”, a szentantali Anton Antol pékség terméke.

Az egymásnak leginkább megfeleltethető saját márkás kovászos rozskenyér és krumplis kenyér viszont Szlovákiában jóval olcsóbb: kilójáért 1,45, illetve 1,67 euróval kell kevesebbet fizetni itthon.

Tejben, vajban

A tejnél a saját márkás 1,5 százalékos és 3,5 százalékos UHT-tej árát vetettük össze. Magyarországon a 2,8 százalékos UHT-tejen van ársapka, ezt azonban kihagytuk az összevetésből, mert egyrészt általában nem kapható – ha érkezik, gyorsan elkapkodják –, másrészt Szlovákiában ez a zsírtartalmú tej nem elterjedt, szinte egyáltalán nem forgalmazzák.

Mint látható, a 1,5 százalékos tej Szlovákiában 20, a 3,5 százalékos pedig 47 centtel olcsóbb, mint Magyarországon.

A kristálycukorra ugyanaz igaz,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Élelmiszer

Infláció

Magyarország

Szlovákia

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak