Amikor Bayer Zsolt megkapta a Madách-díjat, nem mentem el a díjkiosztóra, mondja a Madách-leszármazott Grosschmid Péter

Idén ünnepeljük Madách Imre születésének kétszázadik évfordulóját, ebből az alkalomból a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Madách Imre Emlékévet hirdetett.

Számos programmal készültek a kerek évforduló alkalmából az alsósztregovai Madách-kastélyban és Pozsonyban is. A napokban nyílt meg a Szlovák Nemzeti Múzeum kiállítótermében az „…írtam egy költeményt…” című tárlat, mely Az ember tragédiáját mutatja be.

A megnyitót követően Grosschmid Péter Madách-leszármazottal beszélgettünk.

Milyen rokoni szállal kötődik Az ember tragédiájának szerzőjéhez?

Madách Imréhez viszonylag kevésbé kötődöm, de a testvéréhez, Madách Károlyhoz már annál inkább, Károly ugyanis az ükapám volt. Nagymamámnak volt a nagyapja.

Madách Imre mellett rokoni szál fűzi még egy másik nagyon híres írónkhoz is.

Tele vagyok híres rokonnal. A leghíresebb a Grosschmid-oldal. Nagyapám testvérét Grosschmid Gézának hívták, akinek több gyermeke is volt, egyiküket Márai Sándornak hívták, a másikat másikat pedig Radványi Gézának, akik, saját jogon, nagyon híresek lettek.

Mindketten Grosschmidnak születtek, nem igazán kedvelték egymást, ezért kétféleképpen magyarosították a nevüket. Egyikük a Márait választotta, ez egyébként a család nemesi előneve volt. 1790-ben a család Lipót királytól és császártól kapott magyar nemességet a máramarosi sóbányák igazgatásáért. Ezért lett a családnak az előneve a márai Grosschmid. Grosschmid Sándor innen vette a Márai nevet.

Mikor szembesült azzal, hogy ilyen felmenői vannak?

Mindenki erre kíváncsi, de ezt nem tudom pontosan megmondani. Beszivárgott az életembe 10–12 éves koromban, mert a családon belül beszélgettünk erről.

Azt, hogy Madách Imre híres volt, tudtam, mert a nagymamámhoz sokat jártam Nógrád megyébe, Csesztvére. Ötéves koromban jártam Csesztvén először, nagymamámmal 22 közös évem volt. Ott töltöttem a nyaraimat, még húszévesen is, ha volt szabadidőm, meglátogattam. Halála után pedig vettünk ott egy omladozó házat, ahol a gyerekeimmel nyaraltam. Ők is nagyon kötődnek Csesztvéhez.

Erre a házra azért volt szükség, mert Madách Imre egykori kúriájában, ahol ő élt, emlékmúzeum lett?

Igen. A kúriában a Madáchok laktak. Amikor Madách Imre ott lakott, feleakkora volt, mint a mostani épület. Amikor a válását követően Imre hazaköltözött Alsósztregovára, akkor az öccse, Károly megkapta a csesztvei birtokot. Az ükapám építette meg a mai épületet. Bár a falusiak kastélynak hívják, de valójában ez egy udvarház. Ő alakította ki körülötte az angolkertet.

Az átalakítást követően Madách Imre rendszeresen visszajárt Csesztvére, ide hívta meg és itt találkozott például Arany Jánossal is, azt hiszem, 1862-ben.

Csesztvén élt egy tanító, Kálnay Nándor, aki a Madáchoknál is házitanító volt. Ő írt egy könyvet, Csesztve község története címmel, ebben részletesen megemlékezik Imre és Arany János találkozóiról, amelyeken ő is jelen volt. Később egyébként földbirtokot szerzett és ott, a Madáchok mellett temették el.

Meséljen még arról, hogyan lett végül emlékhely a Madáchok kúriája.

1945-ben a földbirtokosok birtokait és épületeit államosították. A földeket a földosztáskor szétosztották, az épületet pedig elvették. A nagymamám a közeledő orosz front elől Németországba ment, a nagyapám ekkor már nem élt. Amikor visszajött, a ház, melyben elég nagy pusztítást végzett az átvonuló orosz hadsereg, már nem volt az övé. A nagymamámnak kiutaltak egy gazdasági épületet, melyben baromfit tartottak.

Amikor 1947-ben bemutatták Az ember tragédiáját a Nemzeti Színházban, akkor a falu bírója felpanaszolta a felsőbbségnél, hogy miközben Madách Imre írót ünneplik, a rokona milyen körülmények között él. Akkor a nagymamám visszakapott néhány szobát és lakbérfizetés mellett visszaköltözhetett a kúriába. A ház többi részében 3-4 parasztcsalád élt.

1964-ben, amikor megnyílt az első Madách Múzeum, gondoskodtak ezekről a családokról, és máshol kaptak helyet, kiköltöztették őket. A nagymamám a ház egyik részében élt, a másik részében pedig a múzeum működött. Haláláig ott lakhatott, később már nem kellett lakbért fizetnie, mert ő volt a múzeum gondnoka és tárlatvezető is egyben. Amikor én Csesztvére jártam, már az udvarházban élt.

Vannak eredeti, a Madách család birtokából fennmaradt tárgyak a csesztvei múzeumban?

Igen, olyan tárgyak maradtak meg, amelyeket a nagymamám magával vitt Németországba és később visszahozott. Jobbára dokumentumokról, levelekről van szó. Megmaradt egy Madách Imrét ábrázoló eredeti fénykép, melyet most kölcsönadtam a múzeumnak az ottani kiállításra.

Nagymamám 1964-ben, amikor az ottani első kiállítás megnyílt, minden birtokában levő tárgyat a múzeumnak ajándékozott. E tárgyak egy része a Balassagyarmati Múzeumba került, ahol korábban volt, és újra van egy Madách emlékszoba.

Hogyan emlékszik vissza a Csesztvén töltött közös nyarakra, mesélt a nagymama a nagy íróról?

Nyilván mesélt, bár ő sem ismerte Madách Imrét, de családi történetek, legendák vannak. Mindenki, aki ellátogatott Csesztvére, azt próbálta meg kihúzni a nagymamámból, és később belőlem is, hogy Madách ott, egy fa alatt írta Az ember tragédiáját. De ez nem igaz, a tragédiát Madách Alsósztregován írta.

Csesztvén valószínűleg írt verseket, de az ott töltött éveiben boldog volt, boldog házasságban élt, legfeljebb az ország sorsa aggasztotta, nem a családja. Ilyen körülmények között az irodalom nyugszik. Elnézést kérek, de Márai Sándor mondta azt, hogy örökös erekcióban nem lehet irodalmat írni. A nagy művei akkor születtek, amikor visszaköltözött Alsósztregovára.

Mikor tudatosult erőteljesebben a rokoni szál?

Tulajdonképpen akkor, amikor 1964-ben megnyílt az első Madách Múzeum, ott álltam és arra gondoltam, hogy mindezt olyan valaki csinálta, akihez nekem közöm van. Jó érzés volt.

Nem sokkal később, amikor kiderült a Márai-rokonság számomra, akkor az apám azt mondta: „Fiam, aki az őseivel dicsekszik, az olyan, mint a krumpli. Ami értékes belőle, az a föld alatt van.” Ehhez igyekszem tartani magam. Fontos, hogy az ember tisztelje az őseit, de nekem magamnak kell produkálnom valamit azért, hogy ismerjenek.

Huszonéves koromtól igyekeztem mindent összegyűjteni és elolvasni Madách Imrétől. Igyekszem minden Madách Imrével kapcsolatos rendezvényen ott lenni, és azt hiszem, ezt a gyerekeimnek is sikerült átadnom.

Ők a csesztvei nyaralásaink során még fiatalabb korukban szereztek tudomást a rokonságról, mint én. Nekem általános iskolás koromban Csesztve a nagymamámat jelentette, bár tudtam, hogy Madáchnak hívták.

Az információk és adatok gyűjtögetésekor volt valami, ami különösen meglepte?

Fokozatosan gyűjtöttem össze egyre több mindent, de volt valami, ami számomra is meglepő volt. Karácsonykor távozott közülünk egy nagyon jó barátom, Andor Csaba. Évtizedekig szenvedélyesen kutatta Madách életét, ő alapította a Madách Irodalmi Társaságot, szimpóziumokat szervezett.

Andor Csaba írt egy könyvet Madách szerelmeiről,