Duray Miklós
Az egyik utolsó interjúban mégiscsak azt mondta, hogy Pozsonyban, a szülőföldjén érzi magát otthon.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Először 1968 nyarán találkoztunk. Ő akkor már befejezte a tanulmányait, én pedig tizenhét éves diák voltam. Többen összejöttünk, hogy megalapítsuk a Magyar Ifjúsági Szervezetet.
A nyolcvanas években még kétszer találkoztunk, az első igazi találkozás pedig 1989 decemberében történt. A forradalom hírére (kis késéssel) hazatért az Egyesült Államokból, és három napot nálam töltött Dunaszerdahelyen.
Nem beszélt sokat, inkább hallgatott, gyűjtötte az információkat, mivel már egy éve külföldön élt. Barátainkkal a Független Magyar Kezdeményezből (FMK) örültünk, hogy már minden rendben lesz, hiszen MIKLÓS, akinek hazatérését epekedve vártuk, már velünk van.
Amikor a Független Magyar Kezdeményezésnek lehetősége nyílt arra, hogy jelöltet állítson a szövetségi kormányba, egyértelműen rá esett a választás. Ennek ellenére nem lett belőle miniszter, állítólag Marián Čalfa ellenezte a kinevezését. Miklós a kudarcot azzal magyarázta, hogy nem tettünk meg mindent a kinevezése érdekében.
Az útjaink aztán elváltak. Az egyik véleménykülönbség a magyar kisebbséggel kapcsolatban alakult ki. Az FMK abban az időben már intenzíven együttműködött a VPN-nel, ezt pedig nem akartuk félbeszakítani, mivel csak néhány hónap választott el a választásoktól, és hittünk abban, hogy 1990 júniusában a “koalíciónk” nyerni fog.
Miklós azonban meg volt arról győződve, hogy
