Ha nincs vendég, nincs vendéglátás sem – nem csak a rezsidémon riogatja a komáromi vállalkozókat
Azt szoktam mondani, hogy aki örökölt a nagyanyjától egy gáztűzhelyet, mind éttermet nyitott – mondja a komáromi menüzésről Varga István, a Ferenceseknél étterem szakácsa és tulajdonosa, aki január 3-án jelentette be, hogy végleg kikapcsolja a sütőt, bezárja az éttermet.
Támogasd a Napunk és a Denník N új, kétnyelvű ismeretterjesztő magazinját, amelyben olyan történelmi személyiségeket mutatunk be, akiket a magyarok és a szlovákok is magukénak vallanak. Segítsd az előítéletmentes kapcsolatokat, és járulj hozzá, hogy minél több szlovák és magyar iskolába eljuttathassuk kiadványunkat! Köszönjük!
Komárom, Klapka tér, kedd délután fél öt. Lassan a városra borul a januári este, a maga ünnepek utáni kopottságával, ürességével. Ilyenkor mintha a levegő is szürke lenne, a szürke valamelyik árnyalata, egyre sötétebb, ahogy estébe vált a nappal.
A tér, a város központi tere gyakorlatilag üres, csak néhány járókelő jár arra. Hiába egyetemi város Komárom, hiába dolgoznak sokan a környéken, ilyenkor valahogy minden hihetetlenül csendes, hallani a lépteket a kockaköveken.
„Halott város” – szokták mondani a komáromi elégedetlenkedők, és ez a fordulat, mely a gyakran néptelen belvárosra utal, most erősen igaznak tűnik. Hiába volt kampánytéma, hiába beszélnek erről évek óta az emberek, hiába nosztalgiáznak az idősebbek a 90-es évek pezsgő belvárosi életéről, azért mindig akadnak olyan pillanatok, amikor ez az üresség átveszi a város felett a hatalmat, és csendbe borítja.
A csend elől pedig menekülne a városban kóborló ember – leginkább egy étterembe, kávézóba, kocsmába, bárhová, ahol túlharsogják a januári kora este kongó ürességének csendjét. De ez sem egyszerű feladat. A környéken több étterem és kávézó is van, ám jó részük ugyanolyan üres, mint maga a tér, csak páran lézengenek bennük. És van pár, amely zárva van.
Mindez persze nem csoda. Január van, a vendéglátósok számára a legnehezebb és legüresebb hónapok egyike. A legtöbben otthon ülnek, és turisták sem járnak erre ilyenkor. Amit tehát tapasztalunk, pillanatfelvétel csupán, de érdemes mögé nézni.
Az energiaárak nyomában
Az elmúlt hetekben megszaporodtak a vendéglátóhelyekkel kapcsolatos ingatlanhirdetések az ezzel foglalkozó portálokon. A város egyik legnagyobb pizzériája mellett például egy kávézót is átvételre kínálnak az eddigi tulajdonosok. A bérleti díj laikus szemmel még kigazdálkodhatónak tűnik, de ez nem tartalmazza a rezsit. Az pedig már az előző évben sem volt alacsony, de most alaposan ki fog lőni.
A válasz tehát adja magát a kérdésre: a vállalkozók egyszerűen nem tudják tovább vállalni a megnövekedett költségeket, és már nem éri meg nekik fenntartani az éttermeket, kávézókat. Ezért vannak, akik megválnak a vállalkozásuktól, mások bezárnak, ideiglenesen, vagy véglegesen – elég végigmenni Komáromon, és benézni néhány üres vendéglátóhely ablakán.
A helyzet azonban sokkal összetettebb az energiaárak, vagy épp az infláció miatt megemelkedő anyagárak témájánál. A jelenlegi bezárási és eladási hullám ennél többről szól, az évek alatt sérülékennyé vált komáromi gasztro-ökoszisztéma problémáinak összpontosulásáról és megnyilvánulásáról van szó.
Komáromban a 2000-es évek végén egy szabad szemmel is látható gasztronómiai fellendülés-hullám indult el, és 2010, valamint a világgazdasági válság lecsengése után is folytatódott. Sok új étterem, kávézó nyílt, a gazdasági konjunktúrában sokan látták meg a lehetőséget. Ez azonban – ahogy sok más szlovákiai városban is – szép lassan átalakult, és a helyi sajátosságokhoz idomult.
Komárom „menüs város” lett – a legtöbb vendég az ebédmenük miatt járt étterembe, vacsorázni jóval kevesebben mentek. S ez azt eredményezte, hogy az éttermek többsége is erre rendezkedett be, estefelé már jóval kevésbé érte meg nyitva tartani, ha épp nem pizzériáról, gyorsétteremről, vagy más, házhoz szállítást is vállaló étteremről volt szó. Már a 2010-es évek második felében is csaknem három tucat „menüs” hely volt a 34 ezer lakosú városban, és jól mentek a kifőzdék és gyorsbüfék is.
Aztán jött a Covid, és vele a nehéz évek: a közelező bezárások alaposan megnehezítették az éttermek helyzetét, de a legtöbben talpon maradtak – már csak azért is, mert többségük már korábban felkészült a házhoz szállításra, így ki tudták elégíteni az igényeket. Az újranyitás azonban nem hozta el az áhított fellendülést – hiszen ezzel párhuzamosan emelkedni kezdtek az energiaárak és az alapanyagköltségek is, ahogy egyre feljebb kúszott az infláció.
A háttérben húzódó okok
Varga István, A Ferenceseknél étterem szakácsa és tulajdonosa január 3-án jelentette be a Facebookon, hogy az étterem bezár. Stílusosan a Bergendy Hadd főzzek ma magamnak című dalával, és azzal a felszólítással, hogy ha valaki érez még magában erőt, a kulcsot az étteremhez megtalálja a lábtörlő alatt.
Varga azt mondja: az energiaárak emelkedése csak egy szelet a komáromi vendéglátás megroppanásának tortájából. S bár a rezsiszámla is óriási teher – amiről az átlagvendég egyébként csak nagyon keveset tud -, a háttérben strukturális okok vannak, amelyek nem most kezdődtek.
Szerinte az egész még a kilencvenes évekre vezethető vissza, mikor nagyon magas volt a munkanélküliség, ám a városvezetés nem tett sokat azért, hogy nagy munkáltatók jelenjenek meg a városban. S ez azt eredményezte, hogy bár mostanra alacsony a munkanélküliség, a város lakosainak nagyon nagy százaléka nem Komáromban dolgozik. „Hajnalban buszoznak az ipari parkokba, és csak este érnek haza. Nincs kedvük és energiájuk arra, hogy a várost róják” – mondja hozzátéve: ha nincs vendég, nincs kit kiszolgálni.
A fogyasztást pedig befolyásolja az is, hogy az emberek többsége meglehetősen keveset keres. Az infláció pedig a mindennapos költségeiket is megemelte, így kevesebbszer mennek el étterembe. Az ebédmenük iránt azonban továbbra is nagy a kereslet, ám ennek is megvan az oka.
A menüzés ugyanis jóval olcsóbb, mint a hagyományos, éttermi vendéglátás. „Azt szoktam mondani, hogy aki örökölt a nagyanyjától egy gáztűzhelyet, mind éttermet nyitott” – mondja Varga, aki szerint a városban árverseny indult el, és a minőség helyett mindenki a mennyiséget célozta be, és nyirbálni kezdték az árakat. „Aki drágábban adta az ételt, arra ráfogták, hogy nyerészkedik. Pedig ha az ember az év végén meghúzza a vonalat, látja, hogy nem éri meg” – mondja Varga István, aki hozzáteszi: ő belefáradt a kísérletezgetésbe – „Megszakadni másképp is lehet.”
Arra a kérdésre, milyen kompromisszumokat kellett volna megkötnie, hogy fenn tudjon maradni az étterme, azt mondja, erre nem talált választ. Az épületnek, ahol működött az étterme, magas volt az energiaköltsége, a szigetelés egy fontos befektetés lett volna – ezzel egyébként több étterem küzd a városban – , de Varga István azt mondja, az éttermet az se mentette volna meg, ha alacsonyabb a rezsi. „Hiába voltak jó értékeléseink, ez nem tükrözte a valós vendégszámot” – teszi hozzá.
Az áremelés sem lett volna opció, hiszen 12-13 eurót nagyon kevesen adnának egy ebédmenüért – ez a réteg pedig, ha vacsorázni indul, többnyire nem a helyi éttermeket választja, hanem Győrbe, vagy mondjuk a tatai Platán étterembe megy.
A szürke árnyalatai
Nemcsak az éttermek, de a kávézók is megszenvedték az elmúlt hónapokat. Több közülük
