Napunk

Érvénytelen lett a népszavazás, de könnyen politikai eszközt lehet belőle faragni (térképek)

Eredmények az egyes településeken.
Eredmények az egyes településeken.

Villámgyorsan sikerült összeszámolni a népszavazásra leadott szavazatokat – nem csoda, hiszen az összes választó alig több mint 27 százaléka járult az urnákhoz szombaton. Az ellenzék kezdeményezése így papíron eredménytelen maradt – ám a népszavazást a kormánypártok és az ellenzék is politikai kommunikációs eszközzé teheti.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Nagyon messze volt az érvényességi küszöb: a több mint 4,3 millió bejegyzett szavazóból mindössze kevesebb, mint 1,2 millióan, 27,25 százaléknyian járultak az urnákhoz szombaton. Ahhoz, hogy a népszavazás eredményes legyen, az összes bejegyzett választó több mint felének kellett volna szavaznia, ez körülbelül 2,3 millió embert jelent.

Az ellenzék egykérdéses népszavazása, mely arról szólt, hogy egyetértünk-e a parlament négyéves megbízatásának lerövidítésével népszavazás vagy parlamenti határozat útján, így elbukott, annak ellenére, hogy az igenek elsöprő, 97 százalékos többségben voltak. Nemmel mindössze 1,5 százalék szavazott, a többi szavazólap érvénytelen volt.

Szlovákia történetének kilencedik népszavazása ugyanakkor – a körülményeket tekintve – nem volt teljes fiaskó az ellenzék számára. Már csak azért sem, mert annak ellenére, hogy a kérdés tulajdonképpen tárgytalan volt – hiszen a szlovákiai politika egy hasonló alkotmánymódosítás körül pörög az elmúlt időszakban – így is a negyedik legmagasabb részvételi arányt hozta a hazai népszavazások történetében.

Összehasonlításképpen: az SaS 2010-es, hatkérdéses „marketingnépszavazásán”, és a sokat ragozott, 2015-ös, azonos nemű párok házasságát és örökbe fogadását tiltani próbáló népszavazáson is kevesebben vettek részt, mint ezen. Az ország történetében csupán egyetlen népszavazás volt eredményes, a Szlovákia EU-csatlakozásáról szóló, az is csak hajszál híján.

Népszavazási részvétel

A szlovákiai magyarokat hidegen hagyta a népszavazás

A mostani referendum előtti szakértői vélemények nagyjából hasonló eredménnyel számoltak. Az eredményekből pedig látszik, hogy hol tud igazán mozgósítani az ellenzék – akár kampány nélkül is, hiszen komolyabb kampányolás tulajdonképpen nem volt a népszavazás előtt. A legmagasabb részvételi arányt a Smer hagyományos bástyáiban láthattuk: Trencsén megyében a választók több mint 36 százaléka járult az urnákhoz, Zsolna megyében 33 százalék. De sokan vettek részt a népszavazáson Északkelet-Szlovákia településein, és a Felső-Nyitrai régióban is.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Népszavazás 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését lehetővé tevő törvény, miután Joe Biden a kongresszusi elfogadás után aláírta dokumentumot. Az elnök a törvény aláírása alkalmából kiadott közleményben hangsúlyozza, hogy annak nyomán 2025. január 1-ig felfüggesztik az amerikai államadósság felső korlátját, és 2025. január 2-án automatikusan az akkori államadósság válik a törvényben megállapított felső eladósodottsági plafonná.

Robert Fico kijelentette, hogy tiszteli Gautam A. Rana amerikai nagykövetet, ezért részt vesz a június 8-i fogadáson, amelyet a nagykövetség a függetlenség napja alkalmából rendez, és amelyre a Smer elnökét is meghívták.

Svédország még a júliusi csúcstalálkozó előtt csatlakozhat a NATO-hoz, mondta Jens Stoltenberg főtitkár, miután találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A következő találkozó Svédország, Ankara és a NATO között egy hét valósul meg. (reuters)

Egy 67 éves férfi vesztette életét abban a lakástűzben, ami ma délelőtt ütött ki Kassán, a két sérültet, egy 28 és egy 60 éves férfit eszméletlenül szállítottak kórházba. (tasr)