Óriási a helyezkedés a szlovák politikai jobboldalon – és jobb, ha a magyarok kimaradnak belőle

A káosz megoldása már csak azért is egyre sürgetőbb, mert egyértelművé vált, hogy néhány hónap múlva előrehozott választások lesznek az országban. És bár több mint másfél évtizede már, hogy felbukkannak próbálkozások a jobboldal egyesítésére, vagy egy együttműködő jobbközép blokk kialakítására, ezek eddig mind hamvába holt kísérleteknek bizonyultak.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének újabb és újabb próbálkozások – ilyesmibe fogott bele a háttérben Mikuláš Dzurinda egykori kormányfő, akinek kísérletét sokan a kétszeres kormánypárt, az SDKÚ „felélesztési kísérletének” tartják. Új projekttel állt elő Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő, aki lerázva magáról SaS-es múltját megalapította a Jablko nevű pártot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a formáció létezését egyfajta jobbközép szimbiózisban képzeli el. S végül itt van Eduard Heger kormányfő is, aki egyre nyíltabban beszél arról, hogy szakít Igor Matovičcsal és az OĽaNO-val, és saját útra lép.

A jelenlegi pillanatfelvételről szóló elemzésünkben arra keressük a választ:

• mik az akadályai a jobboldali összeborulásnak,
• milyen szavazókat szólíthatnak meg az új pártok,
• kik lehetnek a kulcsfontosságú vezetők,
• és hol lehet a helye ezen a térfélen a magyar politikusoknak.

---

A lényeg nem változott

A szlovákiai politikai spektrum felosztása sosem volt egyszerű feladat. Bár a szereplők többnyire ragaszkodtak a hagyományos jobboldal-baloldal felosztáshoz, a helyzet ennél általában jóval árnyaltabb volt. Grigorij Mesežnikov, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) vezetője szerint a határvonalak gyakorlatilag a rendszerváltás óta a baloldalinak nevezett, valójában autoriter tendenciákkal rendelkező nemzeti populista oldal, és a jobboldalnak nevezett demokratikus oldal között húzódtak.

A nemzeti populista oldal gazdasági programja többnyire baloldali volt, ám a szavazótábora elsősorban az autoriter hatalom felé húzó választókból tevődött össze. Ezek a választók mindig egy nagy gyűjtő párt körül gravitáltak. Előbb a HZDS, majd a Smer tudta őket megszólítani – ráadásul a Smer létrejöttével gyakorlatilag kizsigerelte a valódi baloldalt az országban.

A jobboldali és jobbközép oldalon más volt a helyzet. Mesežnikov szerint a spektrum ezen részén lévő pártok ideológiája nagyon sokszínű volt, a libertariánusoktól a kereszténydemokratákig mindenki beletartozott. Ennek a spektrumnak a választói ugyanakkor elfogadták ezt az állapotot, és nem volt számukra fontos egy erős vezető, fontosak voltak ugyanakkor a blokkon belüli ideológiai határvonalak. Soha nem jött létre domináns gyűjtőpárt, a mečiarizmus ellen létrejövő SDK is csak „ideiglenes projekt” volt.

S bár láthatóan most, 2023-ban más a jobbközép oldal, mint egy vagy két évtizede, a gyökerek, az alapok ugyanazok maradtak, és nem sokban térnek el az 1993-as helyzettől. A fragmentáltság, az ideológiai határok ugyanúgy, sőt, talán látványosabban vannak jelen ezen az oldalon, mint korábban, köszönhetően a rendszeresen felszított „kultúrharcnak”.

A koalíció árvái

Martin Slosiarik szociológus, a Focus ügynökség vezetője ráadásul tovább árnyalja a képet. A jobbközép oldalon, a liberális-progresszív szegmensben két erős párt is van, az SaS és a Progresszív Szlovákia. Választóik ideológiailag közelebb állnak egymáshoz, és a választóbázisok közötti mozgás is elképzelhető, a választók adott esetben átszavaznának a másik pártra.

A konzervatív szegmenshez való viszonyuk azonban már nem ilyen szoros. A konzervatív szegmens ráadásul még tagoltabb, hiszen ott az OĽaNO, a KDH, a Za ľudí és részben a Sme rodina is halászik szavazókra. Ráadásul a Sme rodina Slosiarik szerint mára egyfajta hídszerepet vett fel – méghozzá a másik oldalra.

Arra az oldalra, amelynek névsora a Hlasszal kezdődik, a Smerrel folytatódik, a spektrum szélén pedig a Republika, az SNS és a Kotleba-féle ĽSNS áll. Ezen az oldalon ráadásul szintén érvényesek bizonyos tagolódási szabályok: míg például a Hlas és a Smer, valamint a Smer és a Republika közel áll egymáshoz, addig a Hlas és a Republika már nem.

De térjünk vissza a jobboldalra. Vákuum ugyanis elsősorban itt keletkezett, elsősorban a konzervatív szegmensben. Ezt a szegmenst jelenleg alacsony támogatottságú pártok töltik meg: a KDH, mely évek óta próbál visszakapaszkodni a parlamentbe, az OĽaNO, mely elvesztette a választóinak nagy részét, a minipárttá erodálódott Za ľudí, a szinte mérhetetlen támogatottságú Spolu, valamint a Rado Baťo vezette Dobrá voľba, melynek szintén nem tett jót a parlamenten kívüli lét.

E pártok közül egyedül a KDH választóbázisa mondható többé-kevésbé stabilnak. A többi párt vagy marginális, vagy nagy kilengésektől szenved. A jobboldali konzervatív szegmensben tehát meglehetősen nagy tóban lehet halászni.

„Azt gondolom, hogy ma nagyjából 10 százaléknyi olyan szavazó van, amely valamiféle új jobbközép projektre vár. Elsősorban a kormánykoalíció kiábrándult szavazóiról van szó, akiknek ma nincs preferált pártjuk, és például a Progresszív Szlovákia sem felel meg nekik” – mondja Slosiarik, aki szerint az esetleges új jobbközép projektek ezekre a szavazókra vadásznak majd.

Két kérdés

A jobbközép alternatíva kapcsán tehát két dilemma merül fel. Az egyik, hogy egy teljesen új projekt megalapítása szólíthatja meg a koalíciós árvákat, és hozhatja el azt a helyzetet, hogy a másik oldalnak egy összefogáson alapuló blokk ellen kell megküzdenie az előrehozott választáson, vagy egy már létező projektet kell majd felfuttatni, arculatot adni neki, és feltölteni politikusokkal, lehetőleg hitelesen.

A másik dilemma, hogy van-e egyáltalán igény vagy tér egy olyan vezetőre, aki ezt az egészet összefogja, és ha igen, ki legyen az.

Mindkét kérdést többen próbálták megválaszolni az elmúlt hónapokban, egyelőre sikertelenül. Az egyik válaszadó Lucia Ďuriš Nicholsonová volt, az SaS egykori képviselője, aki az Európai Parlamentből visszatérve lát neki a pártalapításnak. Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy egy nagy igényfelmérő közvélemény-kutatás után vág majd bele a politikai kalandba, végül – időszűkére hivatkozva – lefújta a felmérést. Elmondása szerint nagyjából 100 kollégájával kezdi el a Jablko (Alma) párt megalapítását, zöldmezős projektbe kezd.

Maga a projekt azonban kvázi inkubátorban kezdi majd meg a karrierjét. Ahogy Nicholsonová fogalmazott, a pártot elsősorban azért alapították meg, hogy legyen egy platform, amely nevében tárgyalhatnak a többi vezetővel, és nagyon nyitottak minden együttműködésre. A politikus ezzel szinte kimondta, hogy a pártot egy szélesebb összefogás listájára navigálná fel – így ha minden igaz, alapított is pártot, meg nem is.

A másik válaszadó Mikuláš Dzurinda volt, aki még tavaly jelentette be visszatérését. Végül nem alakított saját politikai projektet – ám nagyon közel került a Spoluhoz, melyet annak idején még „tanítványa”, Miroslav Beblavý alapított. A párt a Progresszív Szlovákiával elszenvedett választási kudarc után félig az ismeretlenségbe süllyedt, és Miroslav Kollár, a Za ľudíból távozott politikus sem tudott túl sok életet lehelni belé.

Dzurinda projektje minden bizonnyal a Spolun alapul majd, ezt a pártot akarja majd átgyúrni egy mérsékelt, liberális-konzervatív gyűjtőpárttá, ahová beléptetné saját embereit, majd fokozatosan a mérsékelt jobboldali oldal további szereplőit és minipártjait: tárgyalnak Nicholsonovával, és Ján Budajjal és az OĽaNO köré csoportosuló „liberálisaival” is, de nem marad ki a KDH sem.

Az eredmény nem koalíció lenne, hanem egy közös lista: a szereplők ugyanis tanultak a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciójának 2020-as kudarcából.

Az azonban nagy kérdés, mit sikerülne elérnie ennek a formációnak. „Míg nem tudom, hogy fog egyáltalán kinézni ez a projekt, és kik vesznek benne részt, tényleg nem tudom megmondani” – mondja Martin Slosiarik, aki felhívta a figyelmet: bármilyen blokk is jön létre, annak tiszteletben kell tartania a választók ideológiai irányát, amelyre a jobbközép szavazók hangsúlyt fektetnek.