Napunk

Egy szlovák vagy egy tábornok. Ki lesz Csehország következő államfője?

Fotó - TASR
Fotó – TASR

Különösebb fennakadás nélkül zajlott az államfőválasztás első fordulója Csehországban, nem úgy, mint Ukrajnában. A délelőtti órákban légiriadót rendeltek el Kijevben, így a cseh nagykövetségen dolgozó választási bizottság tagjainak is menedékbe kellett húzódniuk.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A tájékoztatás szerint mindnyájan jól vannak, kevés idő elteltével pedig a légiriadó is véget ért az ukrán fővárosban, így a szavazás is folytatódhatott.

Később, a kora délutáni órákban Csehországból érkezett a hír, hogy orosz hackerek támadták meg a Cseh Statisztikai Hivatal rendszerét, ezért annak elérhetőségét külföldről némiképp korlátozták. A hivatal szóvivője akkor azt mondta, a támadások nem veszélyeztetik a választási eredmények feldolgozását.

Ennél több izgalom nem is igazán jutott az államfőválasztás első fordulójára, bár Danuše Nerudová ahhoz képest, hogy komoly esélyesként beszéltek róla, jócskán lemaradt Andrej Babiš és Petr Pavel mögött, akik viszont magabiztosan meneteltek a kiválasztottak közé. Kettejük közül kerül ki a Cseh Köztársaság következő, negyedik államfője, aki a 78 éves Miloš Zeman helyét foglalja majd el a Prágai Várban. A választás második fordulóját január 27-én és 28-án tartják.

Danuše Nerudová tündöklése és bukása

Ahogy arról már a pénteki Napunk newsfilterben is írtunk, Zuzana Čaputová szlovák államfőnek komoly kultusza van cseh körökben is, Nerudovát pedig a csehországi sajtó következetesen a cseh Čaputováként emlegeti, olyannyira, hogy azt már ő is megelégelte. Jó hír Nerudová számára, hogy ennek a trendnek vége. Az államfőválasztás egyetlen női jelöltje csúfos vereséget szenvedett, annak ellenére, hogy néhány korábbi közvélemény-kutatás még az első helyre is mérte őt.

Danuše Nerudová. Fotó – Gabriel Kuchta, Deník N

Nerudová végül 14%-ot sem szerzett, a szavazatok 13,92%-val zárta államfőjelölti pályafutását. Még a szavazatszámlálás befejezése előtt elismerte vereségét, és köszönetet mondott a támogatásért. Nerudová beszédében „nagy gonosznak” nevezte Babišt, akit szavai szerint le kell győzni.

Petr Pavelt a választások „demokratikus győzteseként” jellemezte, hozzátéve, el tudja képzelni, hogy a második fordulóban őt támogassa. Később ezt meg is erősítette. „Nehéz két hét vár most rá, én és a csapatom készen állunk segíteni” – fogalmazott Nerudová.

Ki foglalja el a várat?

Andrej Babiš és Petr Pavel szinte fej fej mellett jutottak be a második fordulóba. Sokáig Babiš vezetett magabiztosan, végül Pavel kaparintotta meg az első helyet 35,39%-kal. Babiš másodikként a szavazatok 35%-át zsebelte be.

A legfontosabb kérdés, hogy végül ki kerül ki győztesen a két jelölt közül. Pavel önbizalma valószínűleg kellőképpen helyre került, hiszen nemcsak Nerudová, Pavel Fischer, Marek Hilšer és Karel Diviš biztosította őt támogatásáról, de maga a miniszterelnök, Petr Fiala is arra szólította fel a cseheket, hogy Pavelt támogassák a második fordulóban.

Andrej Babiš. Foto – Ludvík Hradilek/Deník N

Noha Babiš mosolyogva érkezett az eredményváróra, ahol szavaival is megerősítette, hogy nagyon boldog, és valóban szép eredményt ért el, talán kissé mégis keserű lehet a szájíze. Már a választás első fordulója előtt többen is jelezték Babiš mozgalmából, az ANO-ból, hogy nem támogatják a pártelnököt.

Ezt Ivo Vondrák, az ANO alelnöke már a második fordulóval kapcsolatban is megerősítette. „Nem olyan politikus vagyok, aki megváltoztatja a nézeteit” – fogalmazott, leszögezve, hogy Pavel mellett fog voksolni. Miloš Vystrčil, a cseh szenátus elnöke szintén megerősítette, hogy Pavelt fogja támogatni a végső összecsapáson.

A megsebzett Babiš

Andrej Babiš a vártnál jobban teljesített az első fordulóban. Kiváló eredményt ért el, a győztes hely megkaparintása azonban nem lesz sétagalopp számára, írja Jan Tvrdoň a Deník N újságírója. Tvrdoň emlékeztet, hogy Babiš már az első forduló előtt is beszélt az ukrajnai háborúról,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Andrej Babiš

Csehország

Petr Pavel

Választások

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak