Napunk newsfilter: A Szövetségnél rájöttek, hogy mégse most kellene veszekedni a platformokon

1. Visszatérhet a mérsékelt jobbközép politika Szlovákiába. 2. A Szövetség inkább kampányol a marakodás helyett. 3. Lesz-e a cseheknek is Čaputovájuk?
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Renczes Ágoston
1. Visszatérhet a mérsékelt jobbközép politika Szlovákiába
Az önálló Szlovákia történetének legsikeresebb korszaka a főleg jobbközép pártok alkotta első két Dzurinda-kormányhoz köthető. Szlovákiában a konzervativizmus és a liberalizmus sokáig nem voltak egymás ellentettjei, a Magyarországon évek, sőt évtizedek óta dúló kultúrharc csak az utóbbi években erősödött fel Szlovákiában, és Igor Matovič tette a liberalizmust igazán szitokszóvá.
A jobbközép pártok a 2010-es években kikoptak a szlovák politikából. 2020-ban már csak egyetlen jobbközépnek mondható párt, a Za ľudí jutott be a parlamentbe.
Az ellenzéket eredetileg a szociálpopulista Smer és a fasiszta ĽSNS alkották – azóta mindkét párt szétszakadt –, a kormányt pedig két jobboldali-populista párt, az OĽaNO és a Sme rodina dominálták, velük volt koalícióban a liberális – vagy inkább libertárius – SaS és az említett Za ľudí, ami mára már alig létezik, és egy ideje parlamenti frakciója sincs már.
Dzurinda visszatér. Egy ideje már lehet tudni, hogy Mikuláš Dzurinda készül visszatérni a politikába, és mára a visszatérésének formája is egész konkrét formát öntött, amennyiben lehet hinni Miroslav Kollárnak, a Spolu elnökének. Kollár elmondta a Denník N-nek, hogy mivel előrehozott választás jöhet, Dzurinda az eredeti tervvel szemben nem épít új politikai projektet – ami aztán szövetkezett volna a Spoluval –, hanem ez a lépést átugorva Dzurinda csatlakozik a Spoluhoz, amit valószínűleg át is neveznek. A projektbe várnak minden nyugatorientált pártot.
Heger mindenhol. Eduard Hegernek sűrű napjai vannak: a héten azon dolgozott, hogy a parlamentben összeszedjen 76 képviselőt, akik támogatnának egy új Heger-kormányt. Emellett kiderült, hogy Jaroslav Naďgyal elhagyhatják az OĽaNO-t és egy új párttal mehetnek neki a következő választásnak.
Ez az új párt a Spolu–Dzurinda-projekt lehet, Heger Kollárral is egyeztetett, de ma, pénteken Veronika Remišovával a Za ľudíból és a KDH-val is tárgyalt. Remišová egy Za ľudí, KDH és OĽaNO alkotta konzervatív koalíciót szeretne összerakni. (A spolu-s Miroslav Kollár korábban a Za ľudínál volt és nem tudja elképzelni a közös munkát Remišovával.)
Fotók. A lehetséges forgatókönyvekre a politikusok által közzétett fotók utalhatnak: a Remišová–Heger–KDH-találkozóról Remišová osztott meg egy fényképet, A Heger–Spolu–Dzurinda szövetséget több decemberi fotó valószínűsítette, amin a Spolu kongresszusán Heger Dzurinda mellett ült.
Számunkra a legérdekesebb az a csütörtöki fotó, amin Heger Forró Krisztiánnal tárgyal (igaz, a tárgyalás hírét már a fotó megjelenése előtt megírta az Új Szó). Vajon Heger helyet ajánlott a Szövetségnek az új politikai projektjének a listáján? Izgalmas időszak jön Forró Krisztiánéknak.
2. A Szövetség inkább kampányol a marakodás helyett
Ennek az izgalmas időszaknak azzal indul neki a Szövetség, hogy félreteszi a platformok megszüntetésére vonatkozó roppant káros vitát.
Vissza a mocsárba. A Szövetség