Duray Miklós, az ikon, aki a szlovákiai magyar közélet egyik legmegosztóbb politikusa lett

December 30-án meghalt Duray Miklós, aki a rendszerváltás előtt világszerte jegyzett és ismert csehszlovákiai magyar antikommunista ellenzéki volt, a rendszerváltás után azonban a szlovákiai magyarságnak nem a vezéralakja, hanem fokozatosan a talán legmegosztóbb figurája lett.

Mi okozta ezt, mennyiben következett ez a körülményekből és mennyiben Duray személyiségéből? Hogy ezt megpróbáljuk kideríteni, többekkel beszéltünk, akik pályája különböző szakaszában dolgoztak vele együtt.

Duray, a nem bölcsész

Duray Miklós 1983. januári pozsonyi perén váratlanul megjelent három magyarországi ikonikus ellenzéki figura: Mészöly Miklós, Csurka István és Cseres Tibor írók. Durayt államellenes tevékenység vádjával állították bíróság elé: rendszeresen írt a szlovákiai magyarság helyzetéről és fellépett az oktatás tervezett átalakítása ellen, ami a magyar nyelvű oktatás megszűnésével fenyegetett.

„Százegynéhány éves történetünk két hosszú korszakában játszott meghatározó szerepet Duray Miklós, miközben Szlovákiában újrateremtette a korábban évtizedeken át szinte eszköztelen kisebbségi magyar politikát. Értelmiségiként – racionális helyzetelemzésekből kiinduló – megoldási javaslatait jogvédő, iskolamentő, nyelvhasználati jogokat követelő és mozgósító közösségi programokban fogalmazta meg. Látta, hogy a nemzetiségi egyenjogúság az önkormányzatiság intézményesítése nélkül nehezen megvalósítható eszme” – írta róla a Napunknak Szarka László történész, a Selye János Egyetem tanára, a Rubicon Intézet munkatársa.

„Nélküle aligha lennének magyar iskolák Szlovákiában” – fogalmazott a Napunknak Öllös László politológus, a rendszerváltásban fontos szerepet játszó Független Magyar Kezdeményezés (FMK) egyik alapítója.

De Duray nemcsak a szlovákiai magyarság egyik reprezentatív figurája volt, hanem a Charta 77 egyik legfiatalabb aláírójaként a csehszlovákiai antikommunista ellenzék nemzetközileg ismert képviselője is. Mészöly Miklósék is azért mentek el a perére, hogy ráirányítsák a nemzetközi figyelmet. A pert végül el is napolták, Durayt pedig szabadon engedték.

Szarka László így értékeli Duray ebben az időben kifejtett munkáját: „A Husák-korszak rendcsináló »normalizációs« kurzusával szemben tájainkon elsők közt ismerte fel az európai együttműködést új alapokra helyező 1975-ös helsinki zárónyilatkozat jelentőségét. Az általa létrehozott és irányított Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága élén az elsők közt lépett fel az emberi jogokat rendre megsértő Husák-rendszerrel szemben. A »szocialista szovjet nemzet« modelljét primitív asszimilációs nyomásgyakorlás formájában alkalmazó korabeli szlovák pártállami törekvések bírálatában nevét adta a jogvédő bizottság jelentéseihez, memorandumaihoz.”

Duray Miklós élénk kapcsolatokat ápolt a magyarországi demokratikus ellenzékkel, akikhez az egyik kapocs a budapesti – egyébként kassai születésű – Törzsök Erika szociológus volt. „Ez egy fantasztikus együttműködés volt, 1990-ig világnézettől függetlenül együtt tudtunk dolgozni” – meséli a Napunknak Törzsök Erika. A szociológus azt is felidézte, hogy a házuk építésénél Duray is segédkezett Jeszenszky Géza későbbi külügyminiszterrel és Bence György filozófussal együtt.

„Nem volt bölcsész” – mondja Törzsök Erika Durayról arra utalva, hogy ez lehetett a kulcsa a geológus végzettségű Duray szervezőképességének.

Duray, a célpont

Duray valóban sokat szervezkedett: egyik alapítója volt 1968-ban a hatalomtól független – és nem sokkal később betiltott – Magyar Ifjúsági Szövetségnek, 1978-ban megalapítja a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, aminek fő célja a magyar iskolák védelme volt. Emellett rendszeresen publikált is szamizdat kiadványokban a szlovákiai magyarok helyzetéről. Mindezzel azonban óhatatlanul magukra vonta az Állambiztonság figyelmét.

Az Állambiztonság már 1974-től megfigyelte Durayt, onnantól kezdve, hogy kizárták a Csemadokból, a rendszer első számú magyar ellensége volt. Érdekes az, hogy azok, akik a Jogvédő Bizottságban a munkatársai voltak, szintén magukra vonták az Állambiztonság figyelmét, és a ’80-as években már ügynökként voltak Duray mellett, például Varga Sándor, Szőke József vagy Püspöki Nagy Péter – mondja a Napunknak Bukovszky László történész, kisebbségi kormánybiztos.

A Jogvédő Bizottság szoros kapcsolatot ápolt a magyarországi rendszerváltó ellenzékkel, és erre a Magyar Állambiztonság is felfigyelt, mutat rá Bukovszky. A ’80-as évek közepétől a magyar és a csehszlovák titkosszolgálat koordináltan figyelte ezeket a kapcsolatokat. Duray azt is felismerte, hogy csehszlovákiai kapcsolatokra is szükség van a hatékony érdekérvényesítéshez: ő is kereste a Charta aláíróinak a társaságát, és ők is keresték az utat Durayhoz.

Bukovszky elmondása szerint a kommunista rezsim célja az volt, hogy Durayt ellehetetlenítse a szlovákiai magyar ellenzékiek között is. Azon túl, hogy megfigyelték, majd ’82–’83-ban és ’84–’85-ben letartóztatták, éket szerettek volna verni a szlovákiai magyar ellenzék két meghatározó alakja, Duray Miklós és Janics Kálmán közé – továbbá mindkettejük múltjáról álhíreket terjesztettek.

Ez annyiban sikerült is, hogy Janics Kálmán, a magyarság második világháború utáni meghurcolását először feldolgozó, A hontalanság évei című könyv szerzője Durayt hivatásos provokatőrnek és dezinformátornak tartotta, még a perében is vallott ellene.

Duray, az ikon

Durayra tehát a rendszerváltás előtti időszakban egyöntetűen kultikus figuraként tekintettek itthon és külföldön is, ezt a Napunk által megkérdezettek is mind így gondolják.

„Állandósult megfigyeltetése, kétszeri letartóztatása és ítélet nélküli fogvatartása, az 1983. januárban ellene indított politikai per ellenére, a Charta 77 szlovákiai magyar aláírójaként formát, hitet és bátorságot adott a jogaiban megtámadott közösségnek” – fogalmaz Szarka László.

„Duray Miklós a ’60-as évek közepétől a leghitelesebb szlovákiai magyar közszereplő volt. Nyíltan fölvállalta a kommunista rendszer nemzetiségi politikájának a kritikáját. A szlovákiai magyar klubmozgalmon és a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságán keresztül olyan tevékenységet folytatott, ami szembement az akkori trenddel, sőt, a Csemadok elvárásait is meghaladta” – véli Bukovszky László.

„Kétszer is börtönbe ment a magyar iskolákért” – mondja Csáky Pál egykori MKP-elnök, miniszterelnök-helyettes, majd EP-képviselő. Csáky szerint Duraynak a legjelentősebb tette az volt, hogy a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága szóvivőjeként névvel és címmel felvállalta a Bizottság kiadványait és munkáját – akkoriban az ellenzékiek a nevüket felvállalva hitelesítették akár egy-egy szamizdat tartalmát.

Bukovszky László szerint „minden pátosz nélkül elmondható, hogy ő volt az, aki vásárra vitte a bőrét – vállalta az ebből következő retorziót, ami aztán el is érte őt”.

„Aki egy totalitárius diktatúrában ilyesmit vállal, az nyilvánvalóan szimbólummá válik” – fogalmaz Öllös László Duray Jogvédő Bizottságban játszott szerepéről.

Gubík László, a Duray által alapított Szövetség a Közös Célokért elnöke az elmúlt fél évszázad felvidéki történelme legjelentősebb személyiségének tartja Duray Miklóst, és egyetért azokkal, akik őt „Esterházy János mellé helyezték el a felvidéki pantheonban”. Gubík azonban nem választja élesen ketté Duray rendszerváltás előtti és utáni pályáját, és mindkét szakaszt jelentősnek tartja. „A Kárpát-medencei magyar gondolat, a MÁÉRT megálmodása, a státustörvény kapcsán a magyar igazolványokkal kapcsolatos intézményrendszer felépítése mind nagyon jelentős eredmény” – sorolja Gubík.

Hasonlóan látja Németh Zsolt is, a Fidesz politikusa, korábbi parlamenti államtitkár, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „A magyar nemzetpolitika veteránja volt, a magyar nemzeti összetartozás politikájának kialakításában meghatározó szerepet játszott” – írta Németh Durayról a Napunknak.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke pedig így értékelte Duray munkásságát: „A közösség érdekeit élete minden korszakában a saját érdekei elé helyezte, vállalva ezzel a meghurcoltatást, az éveken keresztül tartó üldöztetést. A köz iránti alázat egész életét végigkísérte. Kiállása, életútja minden olyan ember számára példaértékű, aki közösségünk ügyeit felvállalja.”

Duray rendszerváltás utáni munkásságának azonban sokkal ellentmondásosabb a megítélése.

A két Duray

Duray a csehszlovák rendszerváltásról tulajdonképpen lemaradt. 1988-ban egy ösztöndíjjal az USA-ba utazott, és 1989 novemberében nem tudott visszajönni Pozsonyba. „Nem tudta elfogadni, hogy nélküle történt a bársonyos forradalom, és onnantól fogva mindig forradalmat akart csinálni” – fogalmaz Törzsök Erika, aki szerint Duray az USA-ban a magyar emigráció konzervatív részének hatása alá kerülhetett. Mint mondja, „nem az a Miklós jött haza, aki kiment”.

Törzsök szerint Duray alapvetően ellenzéki beállítottságú figura volt, aki nem tudott mit kezdeni azzal az új helyzettel, hogy nincs már ellenzékben. Ő vitte el Durayt Pozsonyba, hogy onnan Prágába utazva találkozzon Havellel, de Duray egyáltalán nem találta vele a közös hangot.

Csáky Pál szerint „két Duray Miklós van”. Az első az ellenálló, aki „a nemzettudat és a nemzeti megmaradás egyik szegletköve máig”. Csáky azonban úgy látja, Durayra is igaz, hogy más személyiséget kíván a diktatúrában az ellenálló szerepe és mást a demokratikus kor. Duray óriási előnnyel indult mint pártelnök, a magyarok világszerte az ő nevét ismerték, viszont „kiderült, hogy sajátságos nézetei vannak, amivel nem tud többséget szerezni”.

Az Együttélés mozgalom 1990-91-ben 8-9 százalékos támogatottsággal indult, ami 1998-ra 1,8 százalékra csökkent, mutat rá Csáky, hozzátéve, hogy ebben Duray hiányosságai mellett benne voltak azok a lejáratókampányok is, amik szlovák és magyar részről is érték őt.

Arról, hogy Duray miért lett a rendszerváltást követően fokozatosan egyre megosztóbb politikus, Gubík László azt mondja, hogy a rendszerváltás után a felvidéki magyarság is táborokra oszlott, de ez egy természetes folyamat volt, ami Duray személyétől függetlenül következett be. „Ha valaki ennyire elvhűen képvisel valamit, akkor elkerülhetetlen, hogy megosztó legyen” – fogalmaz Gubík. Szerinte a szlovák nacionalista politika szempontjából érthető, hogy el kellett lehetetleníteni Durayt, hiszen az elvei szembe mentek a centralizált szlovák nemzetállami törekvésekkel.

Duray a kilencvenes évek elején még nem szigetelődött el. Mivel az FMK-sok egyfajta mesterüknek tartották, őt is delegálták Prágába kormánytagnak, ahol a szövetségi kormány nemzetiségi minisztere lett volna, de Duray elbeszélése szerint ezt megfúrták – meséli Öllös László. Duray ezután parlamenti képviselő lett, aminek szintén az FMK jelölte Popély Gyulával együtt.

Kisebbségi stratégiák

Öllös László szerint a kilencvenes években kétféle kisebbségi stratégia körvonalazódott, amiből aztán a Duray körüli ismert konfliktus származott.

Az egyik stratégia lényege abból állt, hogy be kell kapcsolódni a forradalomba, a demokratizálódás folyamatába, aminek természetes módon a részévé tehetők a kisebbségi jogok is, egyébként nem lesz stabil demokrácia Szlovákiában. Ebbe az irányba mutatott az FMK és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) közös nyilatkozata 1990 elején, amiben már a kollektív jogok is szerepelnek, de kiderült, hogy ennek a támogatói kisebbségben vannak a szlovákok körében.

A másik stratégia szerint, amit Duray követett, a szlovákiai magyarságot szervezeti egységbe kell szervezni, a kialakuló egyetlen párthoz szorosan kötődniük kell a társadalmi szervezeteknek, a sajtónak, az önkormányzatoknak. Ennek az erejével, Magyarország támogatásával, valamint a következő években ígéretes fejlődésnek induló nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetek segítségével kikényszeríthetők a kisebbségi elvárások.

Öllös szerint a később különféleképpen, többek között ideológiailag is magyarázott konfliktus Duray körül ennek a két stratégiának a szembenállásából adódott.

Szarka László úgy látja, hogy „a rendszerváltozás után, különösen a három Mečiar-kormány idején, Duray felismerte a nemzetállami kizárólagosság csapdahelyzeteit. Egyszerre próbálta megszervezni a kisebbségi összefogás, illetve a demokratikus nyelvi, oktatási jogok kiterjesztésének törvényi, intézményi kereteit, és megfogalmazni a közösségépítéshez szükséges autonómiaformák alapjait. Ezek megvalósításában egyre gyakrabban egyedül maradt.”

Nehéz volt vele megállapodni

„Nem sikerült megteremtenie a közösségen belüli és a többségi-kisebbségi viszonyban egyaránt nélkülözhetetlen politikai konszenzust. Önmagát radikális nemzeti politikusként határozta meg, akinek úgy kellett volna új egyensúlyt teremtenie a magyar és a szlovák nemzetpolitikai törekvések, a sokpárti szlovákiai magyar közösségépítés feladatai között, hogy csak ritkán nyúlt a politikai kompromisszumkeresés eszközéhez” – írta a Napunknak Szarka László.

A politikai kompromisszumkeresés hiányát Bugár Béla úgy fogalmazta meg nekünk, hogy „Miklós sokszor a mindent akarta, és az eredmény a semmi lett”. Bugárnak nagyon súlyos konfliktusai voltak Durayval. Duray azzal vádolta Bugárt, hogy egy volt Štb-ügynök indította el a politikai pályán, és hogy az MKP elnökeként egy gazdasági lobbi érdekeit képviseli a magyarság érdekei helyett.

Bugár szerint nagyon nehezen lehetett megállapodni Durayval, de nem volt lehetetlen, azonban ehhez hosszadalmas tárgyalások voltak szükségesek. Bugár úgy véli, hogy Durayban törést okozott, hogy nem lett belőle miniszter, „begubózott”, és emiatt a Híd és az MKP volt elnöke szerint Duray az FMK-t hibáztatta. A közös munkára úgy emlékszik, hogy Duray gyakran volt elégedetlen, úgy gondolta, többet is el lehetett volna érni, és többször is azért nem sikerült valamiben megegyezni, mert „Miklós nyakas volt”.

Duray és a nacionalizmus

Duray a szlovák közélet számára a magyar nacionalizmus szinonimájává vált, és a szlovákiai magyarok között is voltak bírálói.

Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója, aki szintén FMK-alapító volt, 2006-ban „a Duray-féle nemzeti traumabeszéd” felerősödéséről beszélt egy interjúban, 2013-ban pedig többek között arról írt, hogy Duray élesztette újjá a magyar politikai revizionizmust 1989 után Szlovákiában, és a politikából való eltávolítása – amit szerinte Bugár megkísérelt 2006-ban – automatikusan a Ján Slota-féle szlovák nacionalizmus visszaszorulását eredményezte volna.

Duray magyarságról szóló gondolatai egybecsengtek a magyarországi jobboldal nemzetstratégiájával, aminek alakításában – mint azt Gubík László is említette – Duray jelentős szerepet vállalt a MÁÉRT életrehívásával és a magyar igazolvány rendszerének megalkotásával. Ezeket a törekvéseket azonban a szlovák politika is a revizionizmus megnyilvánulásaként értelmezte.

Németh Zsolt szerint a nacionalizmus vádja méltatlan Durayval kapcsolatban. „Duray, ugyanúgy, ahogy Esterházy János, hitt a magyar és a szlovák nemzet érdekeinek összehangolhatóságában, de nem a magyar önfeladás árán” – írta Németh a Napunknak.

Forró Krisztián pedig azt írta nekünk, hogy „Duray Miklós számtalanszor bizonyította, hogy nemcsak a magyarság, hanem minden Csehszlovákiában, majd az ország kettészakítását követően Szlovákiában élő nemzeti közösség sorsa egyformán fontos volt számára, hiszen az általa alapított Együttélés pártban a közösen kitűzött cél eléréséért vállt vállnak vetve dolgoztak együtt magyarok, szlovákok, horvátok és más nemzetiségek képviselői”.

Forrónak Duray a személyes beszélgetéseik során is „nem egyszer hangsúlyozta a békés egymás mellett élés fontosságát”.

Duray szlovák megítélését árnyalja az RTVS műsorvezetőjének, Jaroslav Daniškának a Postojban megjelent nekrológja. Duray többször is volt Daniška műsorainak a vendége, jóban voltak. Daniška szerint Duray bár nagyra tartotta Orbán Viktort, fontosabb volt számára, hogy a szlovákiai magyarok autonóm módon gondolkodjanak.

Azt írja, Duray csalódásként érte meg, hogy amikor 2001-ben a kormánypártok is leszavazták azt a közigazgatási törvénytervezetet, ami egy magyar többségű megyét is létrehozott volna, és az MKP a Dzurinda-kormányból való kilépéssel fenyegetett, Budapestről megüzenték, hogy ne tegye, fontosabbak Magyarország gazdasági érdekei Szlovákiában. Felidézi, hogy Duray egyszer felhívta, hogy elmondja neki, fontos tudni róla, hogy ő ide tartozik, máskor pedig arról beszélt neki, hogy a magyaroknak és a szlovákoknak jobban meg kéne érteniük egymást.

Duray, a mentor

A személyes beszélgetéseket a legtöbb Duray-nekrológ szerzője megemlíti: Duray gyakran hívta fel az ismerőseit, és hosszan beszélgetett velük a szlovákiai magyar politikáról.

Gubík László a Durayval kapcsolatos egyik legfontosabb dologként említette, hogy Duray „mentoralkat volt”, aki ha találkozott olyan fiatallal, akiben látott valamit, megfogta az érvelése, annak felajánlotta a segítségét és a tanácsait. Ezt Öllös László is említette a Napunknak: a nyolcvanas években a nála egy generációval idősebb Duray hozta össze őt és több vele egykorú értelmiségit a budapesti ellenzékkel.

Gyimesi György, akinek az édesapja, idősebb Gyimesi György Duray Miklóssal együtt alapította meg az Együttélés pártot, Durayt még gyerekkorában ismerte meg, majd 2010-ben a nagykaposi jegyzősége idején beszélt vele, legutóbb pedig 2022 tavaszán, amikor megállapodtak, hogy találkoznak még, erre azonban már nem került sor.

„Vizionárius elme volt, jókat lehetett vele beszélgetni arról, hogy hol van a helye a felvidéki magyarságnak, és milyen irányba kellene továbbmennie ideológiailag” – mondja Gyimesi a Napunknak. Gyimesi szerint Duray Miklós világlátása teljesen más volt, mint a 2000-es évek szlovákiai magyar politikusainak a többségéé. Ideológus volt, a felvidéki magyarság érdekeit tartotta szem előtt, „és nem a seft érdekelte”. Arra a kérdésünkre, hogy őt mennyiben inspirálja Duray, esetleg a politikája folytatójaként tekint-e magára, Gyimesi azt válaszolta: „A saját megérzéseim szerint politizálok, nem inspirálódom és nem is utánzok senkit, ha ebben valaki a Duray-féle politika folytatását látja, én annak csak örülök.”

********

Duray Miklós a rendszerváltás utáni szlovákiai magyar közélet talán legellentmondásosabb alakja volt. Amit az őt feltétel nélkül tisztelők szilárd kiállásként értelmeznek, azt a kritikusai kompromisszumképtelenségnek tartottak.

Szarka László szerint „emiatt sokszor és sokan bírálták, de ahogy Grendel Lajos írta, az elmúlt fél évszázadban mégis leggyakrabban az ő személyével azonosították a felvidéki magyarokat: »Mindenki, aki él, mozog és magyar, valószínűleg Duray Miklós, akinek hatszázezer alakmása van, különböző vezeték és keresztnevet visel, föltehetőleg azért, hogy így ássa alá Szlovákia egységét.« Ez a Mečiar-korszakban a szlovák olvasatban róla kialakult kép a sokszor elmulasztott belső magyar–szlovák megegyezés mottója is lehetne.”