Duray Miklós, az ikon, aki a szlovákiai magyar közélet egyik legmegosztóbb politikusa lett

December 30-án meghalt Duray Miklós, aki a rendszerváltás előtt világszerte jegyzett és ismert csehszlovákiai magyar antikommunista ellenzéki volt, a rendszerváltás után azonban a szlovákiai magyarságnak nem a vezéralakja, hanem fokozatosan a talán legmegosztóbb figurája lett.

Mi okozta ezt, mennyiben következett ez a körülményekből és mennyiben Duray személyiségéből? Hogy ezt megpróbáljuk kideríteni, többekkel beszéltünk, akik pályája különböző szakaszában dolgoztak vele együtt.

Duray, a nem bölcsész

Duray Miklós 1983. januári pozsonyi perén váratlanul megjelent három magyarországi ikonikus ellenzéki figura: Mészöly Miklós, Csurka István és Cseres Tibor írók. Durayt államellenes tevékenység vádjával állították bíróság elé: rendszeresen írt a szlovákiai magyarság helyzetéről és fellépett az oktatás tervezett átalakítása ellen, ami a magyar nyelvű oktatás megszűnésével fenyegetett.

„Százegynéhány éves történetünk két hosszú korszakában játszott meghatározó szerepet Duray Miklós, miközben Szlovákiában újrateremtette a korábban évtizedeken át szinte eszköztelen kisebbségi magyar politikát. Értelmiségiként – racionális helyzetelemzésekből kiinduló – megoldási javaslatait jogvédő, iskolamentő, nyelvhasználati jogokat követelő és mozgósító közösségi programokban fogalmazta meg. Látta, hogy a nemzetiségi egyenjogúság az önkormányzatiság intézményesítése nélkül nehezen megvalósítható eszme” – írta róla a Napunknak Szarka László történész, a Selye János Egyetem tanára, a Rubicon Intézet munkatársa.

„Nélküle aligha lennének magyar iskolák Szlovákiában” – fogalmazott a Napunknak Öllös László politológus, a rendszerváltásban fontos szerepet játszó Független Magyar Kezdeményezés (FMK) egyik alapítója.

De Duray nemcsak a szlovákiai magyarság egyik reprezentatív figurája volt, hanem a Charta 77 egyik legfiatalabb aláírójaként a csehszlovákiai antikommunista ellenzék nemzetközileg ismert képviselője is. Mészöly Miklósék is azért mentek el a perére, hogy ráirányítsák a nemzetközi figyelmet. A pert végül el is napolták, Durayt pedig szabadon engedték.

Szarka László így értékeli Duray ebben az időben kifejtett munkáját: „A Husák-korszak rendcsináló »normalizációs« kurzusával szemben tájainkon elsők közt ismerte fel az európai együttműködést új alapokra helyező 1975-ös helsinki zárónyilatkozat jelentőségét. Az általa létrehozott és irányított Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága élén az elsők közt lépett fel az emberi jogokat rendre megsértő Husák-rendszerrel szemben. A »szocialista szovjet nemzet« modelljét primitív asszimilációs nyomásgyakorlás formájában alkalmazó korabeli szlovák pártállami törekvések bírálatában nevét adta a jogvédő bizottság jelentéseihez, memorandumaihoz.”

Duray Miklós élénk kapcsolatokat ápolt a magyarországi demokratikus ellenzékkel, akikhez az egyik kapocs a budapesti – egyébként kassai születésű – Törzsök Erika szociológus volt. „Ez egy fantasztikus együttműködés volt, 1990-ig világnézettől függetlenül együtt tudtunk dolgozni” – meséli a Napunknak Törzsök Erika. A szociológus azt is felidézte, hogy a házuk építésénél Duray is segédkezett Jeszenszky Géza későbbi külügyminiszterrel és Bence György filozófussal együtt.

„Nem volt bölcsész” – mondja Törzsök Erika Durayról arra utalva, hogy ez lehetett a kulcsa a geológus végzettségű Duray szervezőképességének.

Duray, a célpont

Duray valóban sokat szervezkedett: egyik alapítója volt 1968-ban a hatalomtól független – és nem sokkal később betiltott – Magyar Ifjúsági Szövetségnek, 1978-ban megalapítja a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, aminek fő célja a magyar iskolák védelme volt. Emellett rendszeresen publikált is szamizdat kiadványokban a szlovákiai magyarok helyzetéről. Mindezzel azonban óhatatlanul magukra vonta az Állambiztonság figyelmét.

Az Állambiztonság már 1974-től megfigyelte Durayt, onnantól kezdve, hogy kizárták a Csemadokból, a rendszer első számú magyar ellensége volt. Érdekes az, hogy azok, akik a Jogvédő Bizottságban a munkatársai voltak, szintén magukra vonták az Állambiztonság figyelmét, és a ’80-as években már ügynökként voltak Duray mellett, például Varga Sándor, Szőke József vagy Püspöki Nagy Péter – mondja a Napunknak Bukovszky László történész, kisebbségi kormánybiztos.

A Jogvédő Bizottság szoros kapcsolatot ápolt a magyarországi rendszerváltó ellenzékkel, és erre a Magyar Állambiztonság is felfigyelt, mutat rá Bukovszky. A ’80-as évek közepétől a magyar és a csehszlovák titkosszolgálat koordináltan figyelte ezeket a kapcsolatokat. Duray azt is felismerte, hogy csehszlovákiai kapcsolatokra is szükség van a hatékony érdekérvényesítéshez: ő is kereste a Charta aláíróinak a társaságát, és ők is keresték az utat Durayhoz.

Bukovszky elmondása szerint a kommunista rezsim célja az volt, hogy Durayt ellehetetlenítse a szlovákiai magyar ellenzékiek között is. Azon túl, hogy megfigyelték, majd ’82–’83-ban és ’84–’85-ben letartóztatták, éket szerettek volna verni a szlovákiai magyar ellenzék két meghatározó alakja, Duray Miklós és Janics Kálmán közé – továbbá mindkettejük múltjáról álhíreket terjesztettek.

Ez annyiban sikerült is, hogy Janics Kálmán, a magyarság második világháború utáni meghurcolását először feldolgozó, A hontalanság évei című könyv szerzője Durayt hivatásos provokatőrnek és dezinformátornak tartotta, még a perében is vallott ellene.

Duray, az ikon

Durayra tehát a rendszerváltás előtti időszakban egyöntetűen kultikus figuraként tekintettek itthon és külföldön is, ezt a Napunk által megkérdezettek is mind így gondolják.

„Állandósult megfigyeltetése, kétszeri letartóztatása és ítélet nélküli fogvatartása, az 1983. januárban ellene indított politikai per ellenére, a Charta 77 szlovákiai magyar aláírójaként formát, hitet és bátorságot adott a jogaiban megtámadott közösségnek” – fogalmaz Szarka László.

„Duray Miklós a ’60-as évek közepétől a leghitelesebb szlovákiai magyar közszereplő volt. Nyíltan fölvállalta a kommunista rendszer nemzetiségi politikájának a kritikáját. A szlovákiai magyar klubmozgalmon és a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságán keresztül olyan tevékenységet folytatott, ami szembement az akkori trenddel, sőt, a Csemadok elvárásait is meghaladta” – véli Bukovszky László.

„Kétszer is börtönbe ment a magyar iskolákért” – mondja Csáky Pál egykori MKP-elnök, miniszterelnök-helyettes, majd EP-képviselő. Csáky szerint Duraynak a legjelentősebb tette az volt, hogy a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága szóvivőjeként névvel és címmel felvállalta a Bizottság kiadványait és munkáját – akkoriban az ellenzékiek a nevüket felvállalva hitelesítették akár egy-egy szamizdat tartalmát.

Bukovszky László szerint „minden pátosz nélkül elmondható, hogy ő volt az, aki vásárra vitte a bőrét – vállalta az ebből következő retorziót, ami aztán el is érte őt”.

„Aki egy totalitárius diktatúrában ilyesmit vállal, az nyilvánvalóan szimbólummá válik” – fogalmaz Öllös László Duray Jogvédő Bizottságban játszott szerepéről.

Gubík László, a Duray által alapított Szövetség a Közös Célokért elnöke az elmúlt fél évszázad felvidéki történelme legjelentősebb személyiségének tartja Duray Miklóst, és egyetért azokkal, akik őt „Esterházy János mellé helyezték el a felvidéki pantheonban”. Gubík azonban nem választja élesen ketté Duray rendszerváltás előtti és utáni pályáját, és mindkét szakaszt jelentősnek tartja. „A Kárpát-medencei magyar gondolat, a MÁÉRT megálmodása, a státustörvény kapcsán a magyar igazolványokkal kapcsolatos intézményrendszer felépítése mind nagyon jelentős eredmény” – sorolja Gubík.

Hasonlóan látja Németh Zsolt is, a Fidesz politikusa, korábbi parlamenti államtitkár, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „A magyar nemzetpolitika veteránja volt, a magyar nemzeti összetartozás politikájának kialakításában meghatározó szerepet játszott” – írta Németh Durayról a Napunknak.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke pedig így értékelte Duray munkásságát: „A közösség érdekeit élete minden korszakában a saját érdekei elé helyezte, vállalva ezzel a meghurcoltatást, az éveken keresztül tartó üldöztetést. A köz iránti alázat egész életét végigkísérte. Kiállása, életútja minden olyan ember számára példaértékű, aki közösségünk ügyeit felvállalja.”

Duray rendszerváltás utáni munkásságának azonban sokkal ellentmondásosabb a megítélése.

A két Duray

Duray a csehszlovák rendszerváltásról tulajdonképpen lemaradt. 1988-ban egy ösztöndíjjal az USA-ba utazott, és 1989 novemberében nem tudott visszajönni Pozsonyba. „Nem tudta elfogadni, hogy nélküle történt a bársonyos forradalom, és onnantól fogva mindig forradalmat akart csinálni” – fogalmaz Törzsök Erika, aki szerint Duray az USA-ban a magyar emigráció konzervatív részének hatása alá kerülhetett. Mint mondja, „nem az a Miklós jött haza, aki kiment”.

Törzsök szerint Duray alapvetően ellenzéki beállítottságú figura volt, aki nem tudott mit kezdeni azzal az új helyzettel, hogy nincs már ellenzékben. Ő vitte el Durayt Pozsonyba, hogy onnan Prágába utazva találkozzon Havellel, de Duray egyáltalán nem találta vele a közös hangot.

Csáky Pál szerint „két Duray Miklós van”. Az első az ellenálló, aki „a nemzettudat és a nemzeti megmaradás egyik szegletköve máig”. Csáky azonban úgy látja, Durayra is igaz, hogy más személyiséget kíván a diktatúrában az ellenálló szerepe és mást a demokratikus kor. Duray óriási előnnyel indult mint pártelnök, a magyarok világszerte az ő nevét ismerték, viszont „kiderült, hogy sajátságos nézetei vannak, amivel nem tud többséget szerezni”.

Az Együttélés mozgalom 1990-91-ben 8-9 százalékos támogatottsággal indult, ami 1998-ra 1,8 százalékra csökkent, mutat rá Csáky, hozzátéve, hogy ebben Duray hiányosságai mellett benne voltak azok a lejáratókampányok is, amik szlovák és magyar részről is érték őt.

Arról, hogy Duray miért lett a rendszerváltást követően fokozatosan egyre megosztóbb politikus, Gubík László azt mondja, hogy a rendszerváltás után a felvidéki magyarság is táborokra oszlott, de ez egy természetes folyamat volt, ami Duray személyétől függetlenül következett be. „Ha valaki ennyire elvhűen képvisel valamit, akkor elkerülhetetlen, hogy megosztó legyen” – fogalmaz Gubík. Szerinte a szlovák nacionalista politika szempontjából érthető, hogy el kellett lehetetleníteni Durayt, hiszen az elvei szembe mentek a centralizált szlovák nemzetállami törekvésekkel.

Duray a kilencvenes évek elején még nem szigetelődött el. Mivel az FMK-sok egyfajta mesterüknek tartották, őt is delegálták Prágába kormánytagnak, ahol a szövetségi kormány nemzetiségi minisztere lett volna, de Duray elbeszélése szerint ezt megfúrták – meséli Öllös László. Duray ezután parlamenti képviselő lett, aminek szintén az FMK jelölte Popély Gyulával együtt.

Kisebbségi stratégiák

Öllös László szerint a kilencvenes években kétféle kisebbségi stratégia körvonalazódott, amiből aztán a Duray körüli ismert konfliktus származott.