Napunk

Még nem tetőzött az influenzajárvány, ne szégyelljük hordani a maszkot, mondja a háziorvos

Galo Béla. Fotó - Napunk, Ibos Emese
Galo Béla. Fotó – Napunk, Ibos Emese

Galo Béla háziorvos tapasztalatai szerint az idei szezonban fertőző influenzavírus agresszívabb a korábbi társainál, a vírusos fertőzés nem egy esetben bakteriális fertőzésbe megy át. A felnőtteknek is sokkal tovább tart kilábalni a betegségből, mint korábban.

A rimaszombati orvos a megelőzés és a védekezés szempontjából a régen jól bevált praktikák híve, a legújabb agyonreklámozott csodaszerek helyett a természetes úton bevitt vitaminok, sok gyümölcs és zöldség fogyasztását ajánlja.

Hangsúlyozza azt is, hogy még most is van értelme felvenni az influenza elleni védőoltást, főleg az idős és krónikus betegeknek. Szerinte az influenzát ki kell feküdni.

Két koronavírusos évet követően idén újra erőteljesebben fertőz az influenzavírus. A Covid-19 elnyomta az influenzát, vagy az utóbbi két évben is jelen volt, csak minden figyelmünket a pandémia kötötte le?

Valóban, a koronavírus háttérbe szorította a többi vírust, ebben annak is szerepe volt, hogy az emberek hordták az egészségügyi maszkot, nem jártak össze, nem koncentrálódott kis helyen nagyobb tömeg. Az influenzajárvány tavaly decemberben indult, és december végén már országos járványról beszéltünk. Most viszont már nem hordják a maszkot, pedig nem kellene szégyellni, főleg a nagyobb üzletekben, ahol sok ember koncentrálódik, magunkat, de másokat is védenénk a maszk viselésével. Az egészségügyi intézményekben most is kötelező.

Decemberben több iskolát be kellett zárni a járvány miatt, a praxisában tapasztaltak alapján a felnőttek körében is hasonló mértékben fordult elő a megbetegedés?

Decemberben nálunk is jelentősen megemelkedett az influenzások száma. A karácsonyi ünnepek alatt valamivel visszaszorultak a légúti megbetegedések, köszönhetően annak, hogy a gyerekek nem jártak iskolába, közösségbe. Lelassította a járvány terjedését az is, hogy nincs hó, így az emberek nem tömörültek a sípályákon az ünnepek alatt. Bár a sítanfolyamok most is elmaradnak, a járvány terjedése már emelkedő tendenciát mutat. Hatással volt erre az időjárás is, hiszen csapadékos volt az idő, a napot nem láttuk két hétig. Véleményem szerint még nem tetőzött a járvány, még jóval több lesz a beteg az elkövetkező két hétben.

Az idei szezonban megjelent vírus agresszívebb a korábbi influenzavírushoz képest?

Az előző járványokhoz képest most azt tapasztaljuk, hogy az influenzás megbetegedés átmegy bakteriális megbetegedésbe. Antibiotikum és köhögés elleni gyógyszeres kezelés után is köhögnek az emberek, vagyis igen, agresszívabb a mostani vírus, és a köhögés sokára múlik el. Nem tudom megmondani, hogy rosszul kezeljük-e az embereket, vagy netán a páciensek nem tartják be a javallatokat. De ki kell feküdni az influenzát, el kellene izolálnunk magunkat még a családtagjainktól is, legjobb, ha a fertőzés idejére átköltözünk egy külön helyiségbe, ha van erre módunk. Nem kellene arra várni, hogy az egész családon átmenjen a betegség.

Melyek azok a tünetek, amelyekkel még otthon, orvosi segítség nélkül kellene megküzdenünk, illetve mikor kell orvoshoz fordulni?

Az influenza egy gyors lefolyású megbetegedés, gyorsan jelentkeznek a tünetek is, mint például az izomfájdalom, a csuklófájdalom, a fáradékonyság, a köhögés, a fejfájás. Először valóban meg kellene próbálni otthon leküzdeni a vírust és csak később orvoshoz fordulni. Ha még nem jelentkezik láz, valamilyen paracetamol, például közönséges Paralen szedését javaslom, és ha 2-3 napon belül nem enyhülnek a tünetek, akkor kellene felkeresni a háziorvost. De első körben otthon kellene megpróbálni leküzdeni a betegséget, mert a háziorvos nem feküdhet a páciens helyett.

Mi legyen kéznél, hogy az első tüneteknél azonnal lépni tudjunk az influenzával szemben?

Én azt javaslom, hogy lázcsillapítót mindenképp tartsunk otthon, Paralent, Acylpirint – ha tudjuk szedni és nem bántja a gyomrunkat. Régen azt javasoltuk, hogy egy-egy fél tabletta Acylpirint és Paralent vegyenek be az emberek, ugyanaz a hatásuk, mint a mostani drága, modern, kombinált forró italoknak. Legyen otthon gyógytea, és ügyeljünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszunk. Az sem árt, ha van lázmérőnk, és meg is kellene mérni a lázunkat, sokan úgy jönnek a rendelőbe, hogy rosszul érzik ugyan magukat, de a lázukat nem mérik meg.

Milyen szövődményei lehetnek egy nem kifeküdt influenzának?

Akkut tüdőgyulladás, krónikus légúti megbetegedés, immunrendszer-gyengeség vagy immunrendszerzavar, melynek egyik következménye, hogy nehezebben küzdi majd le az újabb betegségeket. Viszont egy polimorbid betegnél, akinek több megbetegedése van, az alapbetegségeket olyan mértékben leronthatja, hogy például egy szívbetegnél szívelégtelenség vagy infarktus léphet fel, és abba halhat bele. Nem a virózis lesz végzetes számára, hanem az alapbetegsége.

A pandémia alatt marékszámra szedtük a C- és a D-vitaminokat, mivel kellene erősítenünk az immunrendszerünket az influenzavírussal szemben?

Én a régen bevált praktikák híve vagyok. Régen gyümölcsöt, almát, zöldséget, káposztát ettünk, manapság mindenki szalad a patikába és a leginkább reklámozott készítményt vásárolják meg az emberek. Nem az én kompetenciám értékelni, hogy mennyire hatásosak ezek a készítmények, én viszont továbbra is a természetes forrásból, a táplálékból nyert vitaminok híve vagyok, mert azok mindig jobbak, mint a vegyi úton előállított készítmények. Együnk almát, egyéb gyümölcsöket, sok káposztát. A megelőzésben a C-vitaminnak van kulcsszerepe, ezt bármilyen mennyiségben fogyaszthatjuk. Régen D-vitamint sem szedtek az emberek, a napon tartózkodtak és nem a sorozatokat nézték. Egy megfázásnál vagy lázas megbetegedésnél nagyon fontos a folyadékbevitel, minél több folyadékot kell fogyasztani, jók a gyógynövényekből összeállított légcsőteák, de bármilyen gyógynövényes teát fogyaszthatunk.

Jelenthet-e komolyabb veszélyt az influenzás megbetegedés, ha az átmegy bakteriális megbetegedésbe azoknál, akiknek van valamilyen alapbetegségük, például cukor- vagy szívbetegek?

A gyerekeknél, az idősebbeknél, a krónikus betegeknél, például szív-, tüdő- vagy cukorbetegeknél az immunrendszer már eleve gyengébb, náluk a fertőzésnek veszélyesebb lefolyása lehet, legyen szó vírusos vagy bakteriális megfázásról, és tüdőgyulladásba mehet át, ezt mindenképpen meg kell akadályozni. A háziorvosnak tulajdonképpen az a dolga, hogy ezt megakadályozza.

Mikor ideális beadatni az influenza elleni védőoltást?

Az oltást a járvány előtt kellene felvenni, minimálisan két-három héttel a járvány előtt, ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a szervezetben kialakuljanak az ellenanyagok, és ki tudja fejteni a hatását. Érdemes az őszi hónapokban, októberben, novemberben beadatni, nem pedig ilyenkor, a járvány közepén kapkodni.

Van értelme most felvenni az oltást?

Nem tudjuk, meddig tart a járvány, meddig terjed majd a vírus, ezért véleményem szerint még most is érdemes beadatni a védőoltást.

Az ön praxisában a páciensek hány százaléka él a védőoltás lehetőségével, illetve csökkent-e az oltást kérők aránya idén a korábbi évekhez viszonyítva?

Idén ősszel kevesebben oltatták be magukat influenza ellen, mint a korábbi években. Most olyan 150 főt oltottunk be, korábban körülbelül 250-en kérték a védőoltást. De hozzáteszem, több olyan páciensem van, akiket tíz éve rendszeresen beoltunk influenza ellen.

Ön szerint mi áll a csökkenő tendencia hátterében? Lehet hatása például a koronavírus elleni oltást övező hisztériának?

Annak is lehet negatív hatása, de az emberek általában nem törődnek az egészségükkel. Viszont akinek volt tapasztalata a koronavírussal, esetleg volt haláleset a családban, a baráti körben, az bizony most már meggondolja az oltás felvételét.

Az emberek többsége úgy véli, influenza ellen nem érdemes beoltatnia magát, közben komoly szövődményekkel járhat. Ön jelzi a pácienseknek, hogy már elérhető a védőoltás, vagy várja, hogy maguktól kérjék a vakcinát?

Harminc éve vagyok a pályán, a pácienseim már tudják, hogyan viszonyulunk az oltáshoz, sokan maguk érdeklődnek az oltóanyag iránt. Ha új páciens jönne hozzám, jelezném neki az oltás lehetőségét. Én mindenkinek azt javaslom, gondolja meg az influenza elleni védőoltás felvételét, mely minden esetben ajánlott. Ajánlott az egészséges emberek számára, mert nem mindegy, milyen közegben dolgoznak, mozognak. Ajánlott a krónikus betegeknek is, mert sokkal könnyebben átvészelik a betegséget.

Minden évben tapasztaljuk, hogy a gyógyszertárakban már ott van az oltóanyag, de csak később derül ki, hogy ki milyen feltételek mellett kaphatja meg. Ki juthat hozzá ingyen, és ki az, akinek térítenie kell az oltóanyagot. Azt nem tudom, hogy ki a ludas ebben a kérdésben, az állam vagy az egészségbiztosítók, de minden évben ez van. Egy időben a recepten jeleztük, hogy asztmás vagy krónikus betegnek kérjük az oltóanyagot, de két héttel később már nem volt erre szükség.

Mit mond azokra a kifogásokra, hogy az oltóanyag nem az aktuális vírusra reagál, sokan ezért nem is kérik?

Az oltóanyagot úgy állítják össze, hogy egész évben figyelik, milyen vírustörzsek fordulnak elő a leggyakrabban. Azokra reagálva általában 3-4 -féle hatóanyagból állítják össze az oltóanyagot, nagyon kicsi az esélye annak, hogy épp egy olyan törzs bukkanna fel, amelyre az oltóanyag nem reagál.

Érzékeli, hogy a koronavírus-járvány megosztotta az egészségügyben dolgozókat, és sokan oltásellenesek és vírustagadók lettek?

Csodálkozom, sőt, meghökkentem néhány kolléga hozzáállásán. Arannyal fizettek volna azok az emberek az oltóanyagért, akik az első hullámban meghaltak. Tökéletes oltóanyagot nem lehetett összeállítani, hiszen a vírus folyamatosan mutálódott, de az oltottaknál jóval alacsonyabb százalékban volt súlyos lefolyása a betegségnek, és ami a legfontosabb, nem volt halálos kimenetelű. Sajnos a baráti körömben is nem egy tragédia történt.

Egészség

Egészségügy

Rimaszombat

Aktuális, Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak