Napunk

A csalással vádolt gömöri polgármesterek közül többen azt állítják, hogy megvezették őket

Illusztráció - Hedviga Gutierrez
Illusztráció – Hedviga Gutierrez

A februárban bíróság elé álló jelenlegi és volt gömöri polgármesterek nagy része hallgat az évekkel ezelőtti kamerabeszerzési ügyről, akik pedig beszélnek, tagadják a vádakat.

Ahogy arról a Napunk néhány nappal ezelőtt beszámolt, kilenc rimaszombati járásbeli település jelenlegi és volt polgármestere, valamint három cégvezető áll hamarosan bíróság elé egy több mint hat évvel ezelőtt kirobbant ügyben. A település- és cégvezetők ellen tavaly november 7-én emelt vádat a különleges ügyészség, mert a vádirat szerint manipuláltak egy közbeszerzési eljárást, amelynek keretében térfigyelő kamerákkal szerelték fel a kilenc gömöri községet.

A rendőrségnek és az ügyészségnek több mint hat évre volt szüksége, hogy az ügy eljuthasson a bíróságra. A bazini székhelyű Specializált Büntetőbíróság február 13-ára és 14-ére tűzte ki az első tárgyalási napokat, amelyeken ítélethozatal még nem várható. (A januárra tervezett tárgyalási napokat törölték.)

A vádlottakat egyebek mellett közbeszerzések manipulálásával, költségvetési csalással és az Európai Unió megkárosításával vádolják. A költségvetési csalás kapcsán „jelentős kár” okozásáról tesz említést a vádirat, ami öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ez a legsúlyosabb tétel a vádiratban.

A Napunk többeket megszólaltatott a vádlottak közül, akik között hat jelenleg is aktív polgármester van.

Elfogadták a tényállást

Rákosi János, Lénártfala 1994 óta regnáló (egykor MKP-s, ma szövetséges) polgármestere arról beszélt a Napunknak, a polgármestereket félrevezette az a Team Agro nevű érsekújvári székhelyű cég, amely megkereste a településeket, és felajánlotta nekik, hogy megszervezi a közbeszerzést.

„Mi annak idején megbíztunk egy céget, hogy bonyolítsa le helyettünk a közbeszerzést a kamerarendszerrel kapcsolatban. De nemcsak a közbeszerzést, hanem a pályázatírást is. A cég, aki a polgármesterek helyett bonyolította a közbeszerzést, téves információkat adott – állítja Rákosi, aki 2022-ben kihívó nélkül indult a választásokon Lénártfalán. – Nem hívott meg bennünket a borítéknyitásra Érsekújvárba, ahol a cég székhelye van. Nem is voltunk jelen a borítéknyitáson, ahol kiértékelték a pályzatokat. Utólag küldték el a jegyzőkönyvet, hogy nyomtassuk ki és írjuk alá. Itt keletkezett eltérés a megszokott eljárástól.”

A cég jelezte, hogy egy pályázó maradt versenyben, a polgármesterek pedig „elfogadták ezt a tényállást” – mondja Rákosi. „Mi azt szerettük volna, hogy legyen kamerarendszerünk, és biztonságosabbá tegyük az életet a községünkben. A Team Agro vezette félre a polgármestereket.”

Illusztrációs fotó – Tomáš Benedikovič

Bonyolult a törvény

Egyáltalán nem tartom magam hibásnak, teszi hozzá a lénártfalai polgármester. „A legnagyobb hibát ott követtük el, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bűnügy

Gömör

Önkormányzatok

Rimaszombat

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Kezdetét vette Csehországban az államfőválasztás második fordulója. Az országban nagyjából 15 ezer szavazóhelyiség nyílt meg 14 órakor, a választópolgárok 22 óráig járulhatnak az urnákhoz. A második forduló holnap is folytatódik, 8:00-tól 14:00-ig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek. A következő cseh köztársasági elnök Andrej Babiš és Petr Pavel közül kerül ki. (deník n)