Hogyan szabaduljunk meg az édesség utáni sóvárgástól? A függőséggel csak átverjük magunkat, mondja a szakértő

A cukorfogyasztásban már az Egyesült Államokat is megelőztük, a probléma fő forrása pedig a cukros italok. „A számok elég rosszak, és ha lenne egy tanulmányunk a világjárvány időszakából, akkor még rosszabbak lennének” – figyelmeztet Adela Penesová, a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikai Központjának tudósa.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
„Még mindig sok ember él a szegénységi küszöb határán. Ezért nagyon fontos, hogy milyen azoknak az élelmiszereknek az ára, amelyeket muszáj megvenniük a túléléshez. Amíg a cukros italok olcsóbbak lesznek, mint az ásványvíz vagy a csecsemőknek gyártott víz, nehezen tudunk változtatni bármin is.”
A GLOBSEC legújabb tanulmánya szerint Szlovákia az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet – a szerk. megj.) legrosszabb országai közé tartozik a táplálkozási kockázatok tekintetében.
A cikkből megtudhatja:
- hogy az elvonási tüneteket csak beképzeljük,
- hogy jobb-e a kókuszcukor a fehér cukornál,
- miért fontos a lassabb vércukorszint-emelkedés,
- hogy a cukor a mindennapi élelmiszerekben is megtalálható,
- hogy a fáradtság és nyomott hangulat érzete során azt is figyelembe kell vennünk, mennyit mozogtunk – és hogy ez elegendő volt-e.
Segít rajtunk, ha a fehér cukrot juharszirupra vagy kókuszcukorra cseréljük le, amelyekről a gyártók azt állítják, hogy egészségesek? Használjuk őket például az ünnepek alatt, amikor egészségesebb süteményeket szeretnénk sütni.
Kevesebb kalóriát tartalmazhatnak és nincs annyira intenzíven édes ízük. Néhányan használják a steviát is, amiben semmilyen kalória sincs, viszont különleges íze van, amit meg kell szokni. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió habozott a stévia jóváhagyását illetően annak összetevői miatt, nem biztos, hogy egy optimális választás a rendszeres fogyasztásra.
Annak viszont semmi értelme sincs, hogy a fehér cukrot barnára cseréljük abban a hiszemben, hogy az egészségesebb. Egyáltalán nem egészségesebb, ugyanolyan mennyiségű kalóriát tartalmaz.
Eljutunk oda, hogy a mennyiség a fontos. Tudatosítanunk kell, hogy a cukrok nemcsak a csokoládéban vagy a kólában találhatóak meg, hanem a mindennapi élelmiszerekben is. Nagyon leegyszerűsítve – egy átlagos kiszerelésű klasszikus fehér joghurt (200 g – a szerk. megj.) kilenc gramm cukrot, tehát laktózt tartalmaz. Viszont ugyanígy a laktózmentes tej is tartalmaz cukrot. Magas cukortartalommal rendelkezik még a banán és a szőlő is, de azt, amit a téli hónapokban veszünk, inkább ne is együk. A szőlő most nem más, mint édes vatta.
És mi a helyzet a banánnal?
Egy banán akár 25 grammnyi cukrot is tartalmazhat, bár tartalmaz rostot, vitaminokat és ásványi anyagokat. Általánosságban az érvényes, hogy napi egy adag gyümölcs teljesen rendben van. Egy egészséges embernek napi 300 gramm gyümölcsöt kellene fogyasztania.
Csakhogy a munkában az ebédszünet után elfog minket a fáradtság, és ezzel együtt a cukor iránti vágy is, mivel szükségünk van valamilyen stimulánsra.
A gyakorlatból tudjuk, hogy ha a betegeknek összeállítunk egy változatos étrendet, ami nemcsak húst, de köretet is tartalmaz, nem jelentkezik náluk semmilyen jelentősebb fáradtság. Viszont ha nagyon kívánjuk az édeset, azt ajánlom, hogy inkább az egészségesebb fajtát válasszuk belőle, például gyümölcsöket. A cukron kívül ugyanis fontos rostokat és vitaminokat is tartalmaznak.
Vannak azonban más uzsonnalehetőségek is, amik egyértelműen jobb választások az egyszerű édességeknél. Az almás, túrós vagy diós rétes a cukron kívül előnyöket is kínál, és jobban eltelít, mint egy csokiszelet. Ugyanígy ajánlott a teljes kiőrlésű lisztből készült muffin, és a gyümölccsel vagy mákkal töltött egyszerű sütemény is.
Úgy vélem, hogy az embereket foglalkoztatja, hogyan korlátozzák a cukrot, de elvonási tünetek jelentkeznek náluk. Fejfájást vagy rosszkedvet tapasztalnak.
Meg kell tanulnunk megkülönböztetni, hogy tényleg az édességet kívánjuk-e vagy éhesek vagyunk. Ugyanis gyakran megesik, hogy az édesség után nyúlunk, amikor nincs kéznél semmilyen normális étel.
Annál az embernél, akinek nincs cukorbetegsége, normális körülmények között nem lép fel hipoglikémia (alacsony vércukorszint – a szerk. megj.), még az éhezésnél és a cukor hiányánál is csak beképzeli ezt. A fejfájást leggyakrabban a kevés folyadékbevitel okozza. Ha valakinek fáj a feje, azt tanácsolom neki, gondolkodjon el azon, mennyi folyadékot ivott aznap.
Az embereknek azt szoktuk tanácsolni, hogy látogassanak el hozzánk, ha szédülést tapasztalnak a cukorhiánytól. Megmérjük a vércukorszintjüket és rájövünk, hogy a probléma nem áll fenn, csak úgy érzik, hogy igen. Ha minden nap megeszünk egy darab édességet, megszokjuk a kellemes érzést, de ez még mindig nem függőség.

Egy viszonylag friss tanulmány szerint a cukorfogyasztásban megelőztük az Egyesült Államokat is. Meglepő ez az ön számára?
Nem igazán, de hozzá kell tenni, hogy régebbi tanulmányok szerint egy amerikai fogyasztása napi 125 gramm cukorból indul ki. A legfrissebb adat szerint naponta 87 gramm cukor jut egy szlovák állampolgárra, ami 17 teáskanálnyi cukrot jelent. A számok évről évre nőnek.
Előszeretettel beszélünk az Egyesült Államokról mint egy olyan országról, ahol rengeteg túlsúlyos ember él, és hozzátesszük, hogy mi nem vagyunk ilyenek. Igaz ez még egyáltalán?
Ez talán még tíz évvel ezelőtt igaz volt. Nagyon közel kerültünk ahhoz a helyzethez, amely az Egyesült Államokra jellemző, mivel nemcsak a felnőtt lakosság körében növekszik a túlsúlyos egyének száma, de a gyerekek között is.
Ma a felnőttek kétharmada és a gyermekek egynegyede elhízott vagy túlsúlyos. A rendkívül elhízott emberek számának növekedését is látjuk, tehát nem szabad azt hinnünk, hogy a helyzet nem olyan rossz. A számok elég rosszak, és ha lenne egy tanulmányunk a világjárvány idejéből, még rosszabbak lennének. A gyermekeknél ugyan csökkent a balesetek száma, az elhízás előfordulása nőtt.
Tehát a helyzeten nem segített a világjárvány sem, ami miatt a gyerekek otthon ültek.
Így van.
A tanulmány szerint a cukorfogyasztás az elmúlt 20 évben több mint a duplájára nőtt.
A leromlott mutatókhoz hozzájárul a cukrozott italok fogyasztásának növekedése is. Az elemzésékből ugyanis az derül ki, hogy a cukorfogyasztás 48%-át éppen ezek az italok teszik ki.
Gyakran nem is tudatosítjuk, mennyi cukor lehet az italokban. Itt most nemcsak a tipikus üdítőkről beszélünk, hanem a gyümölcslevekről és az édesített ásványvizekről is. Ha megiszunk ezekből másfél litert, nagy mennyiségű cukrot viszünk be vele a szervezetünkbe.
Problémát jelenthet, hogy a cukor olyan élelmiszerekben is fellelhető, amelyekben nem is számítanánk rá?
Részben igen, mivel a határok és a kultúrák megnyitásával olyan húsételek receptjeihez jutottunk, amikbe cukor vagy méz is kell. Az Egyesült Államokban például mézes sonkát is találtam.
Emlékszem viszont a szocializmus időszakára, ahol a fonott kalácsnak teljesen más íze volt, mint most – nem volt édes, mert spórolni kellett. Ma más a helyzet a piacon, mivel a gyártók, akik feltüntetnek egy bizonyos cukormennyiséget a termékükben, a valóságban inkább többet tesznek hozzá. A méréseink során az amerikai gyártmányokban 5%-kal több cukrot mértünk, mint amennyit a gyártó feltüntetett.
Van egyáltalán valamilyen különbség egy csokiszeletet és egy cukrozott ital elfogyasztása között? Néhány ember korlátozásképpen csak az egyiket választja.
A fő különbség abban található, hogy egy pohár cukrozott ital nem ad nekünk teltségérzetet. Egy csokiszelet esetében a cukor mellett még a zsírok is problémát okoznak. Ha elkezdjük olvasni a szelet összetevőit, rájövünk, hogy pálma- vagy kókuszolajat tartalmaz, ami valóban káros.
Óriási kalóriatartalma van, de ennek ellenére sem lakunk jól vele. A teltségérzetért főleg a fehérjék a felelősek, amik a csokoládéban csak minimális mennyiségben találhatók meg.
Már régóta próbálok egészségesebben reggelizni. Ezért néha a szupermarketben vásárolt zabpelyhet eszem, ami 21 gramm cukrot tartalmaz 100 grammra és egészen egészségesnek néz ki. Ez soknak számít?
Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.