Napunk

Kilenc gömöri falu jelenlegi és volt polgármestere áll bíróság elé egy évekkel ezelőtti kamerabeszerzés miatt

2015-ben kilenc rimaszombati járásbeli községben csalhatták el a közbeszerzési eljárásokat. Foto N - Tomáš Benedikovič
2015-ben kilenc rimaszombati járásbeli községben csalhatták el a közbeszerzési eljárásokat. Foto N – Tomáš Benedikovič

Több mint hat évvel a nyomozás elindítása után emelt csak vádat az ügyészség a köztéri kamerákkal spekuláló gömöri polgármesterek és a velük együttműködő cégek vezetői ellen. A Napunk hozzájutott a vádirathoz.

Még tavaly november 7-én emelt vádat a különleges ügyészség 12 személy ellen 28 esetben elkövetett közbeszerzési és árverési csalás, valamint más bűncselekmények kapcsán, tudta meg a Napunk.

A 12 vádlott között 9 rimaszombati járásbeli település jelenlegi és volt polgármestere is ott van – többüket néhány nappal a vádemelés előtt, az október 29-i helyhatósági választásokon választották újra.

Az ügy több, mint hat évvel ezelőtt indult, ennyi időre volt szüksége a rendőrségnek és az ügyészségnek, hogy bíróság elé állítsák a komoly összegek elcsalásával vádolt polgármestereket és a vád szerint kamerabeszerzésekkel ügyeskedő cégvezetőket.

Gömöri razzia

Futótűzként terjedt a hír 2016. szeptember 7-én a Rimaszombati járásban, hogy nagyszabású razziát tart a rendőrség több településen. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkatársai azonos időpontban mintegy tíz helyszínen kopogtattak.

Balogfala, Darnya, Détér, Dobóca, Hanva, Lénártfalva, Serke, Simonyi és Tajti községek polgármestereit és néhány képviselőt kerestek a rendőrök, több településen házkutatást tartottak önkormányzati és más épületekben. Később kiderült, hogy valamennyi községben egy konkrét uniós pályázat iránt érdeklődtek a rendőrök.

A kilenc gömöri falu mindegyike sikeresen pályázott digitális kamerarendszer kiépítésére. Az uniós pályázatot az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) bonyolította le.

A sikeres pályázatot követően 2015-ben mind a kilenc falu közbeszerzési pályázatot hirdetett a digitális kamerarendszer kiépítésére. A közbeszerzési eljárás lebonyolításával az összes érintett község ugyanazt az Érsekújvárban bejegyzett céget bízta meg. Ezek után talán már az sem meglepő, hogy mind a kilenc faluban ugyanaz a kivitelező nyerte el a megbízást.

Akcióban a NAKA. Illusztrációs fotó – a rendőrség FB-oldala

Azonos koreográfia

A nyilvánosan elérhető adatok alapján a közbeszerzési eljárás gyakorlatilag sablonszerűen, azonos koreográfia szerint zajlott le mind a kilenc településen. Minden község polgármestere az érsekújvári TEAM AGRO, s.r.o céggel kötött szerződést, és megbízta a digitális kamerarendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolításával.

Ráadásul mind a kilenc falu közbeszerzési eljárásaira érkező ajánlatokat egy napon, azaz 2015. július 8-án értékelték ki és választották ki a győztes kivitelezőt.

Balogfala (Blhovce) község közbeszerzési eljárására két kivitelező jelentkezett. A Pozsonyban bejegyzett Slovanet, a.s 89 765 euróért építette volna ki a rendszert (adóval együtt 107 718 ezer euróról szólt az ajánlat), a Rimaszombatban bejegyzett Patrol & Guard s.r.o ajánlata 182 042,84 euróról szólt (adóval együtt 218 450,41 euró).

A jegyzőkönyv szerint a borítékokat Érsekújvárban értékelték ki, és a dokumentáció ellenőrzését követően a Slovanet ajánlata nem felelt meg a pályázati felhívás kritériumainak, nem teljesítette a közbeszerzési eljárás technikai feltételeit, nem nyújtott be tervdokumentációt, és nem volt engedélye a biztonsági rendszer működtetésére sem. Így a Patrol & Guard nyerte meg a közbeszerzési eljárást.

Ez a forgatókönyv a további nyolc közbeszerzési eljárás kiértékelésekor megismétlődött.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bíróság

Bűnügy

Gömör

Önkormányzatok

Rimaszombat

Ügyészség

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak