2022 – a propaganda bukásának éve. Miért lesz más a kisebbségpolitika?   

A kisebbségek éve volt 2022. Ahhoz képest, hogy az ukrajnai orosz kisebbség ürügyén indított háborút Oroszország Ukrajna ellen, ahhoz képest, hogy háborús évet zárunk, ez a meglepő perspektíva bontakozik ki az év végére. Mindannyiunk számára átértelmeződik, a szemünk előtt jelentést vált, mit jelent a kisebbségi érdekvédelem, szolidaritás nemcsak közép-kelet-európai térségünkben, de globálisan is.

Mi történt Ukrajnában a háború kezdete óta? Ahogy az érthető és várható volt: az etnikai határokon messze átívelt a szolidaritás. A háborútól szenvednek a helyi ukránok, oroszok, a kevert etnikai háttérrel rendelkezők. A mozaikidentitásúak. Mindazok számára, akik nem a szigorúan kontrollált orosz propaganda szellemvasútján ülnek, egyértelmű: nem az oroszok és az ukránok háborúznak. Hanem a háborúban érdekelt Putyin-rezsim támad, az ukrán vezetés védekezik és taktikázik. A civilek pedig szenvednek. Ennek a szenvedésnek semmi köze sem az orosz, sem az ukrán kultúrához, nyelvhez.

Egy másik szinten nagyon is köze van a kialakult helyzetnek a kisebbségpolitikához, de a háborús stratégiával ellentétes módon. Az ukrán kisebbségpolitika okkal váltott ki elégedetlenséget és feszültséget az elmúlt években. Ennek elsődleges célpontja volt az ukrajnai orosz kisebbség, de járulékos veszteséggel számolhattak többek között az ukrajnai magyarok és románok is.

A szolidaritás erősebb, mint a propaganda

A háború kirobbanásakor a felületes szemlélődő arra számíthatott, az évek óta gyűlő feszültség szembefordítja majd az ukránokat a szomszédaival, akik most – kihasználva a helyzetet – benyújtják a számlát. Ehelyett mi történt? A diplomáciai konfliktust diplomáciai konfliktusra halmozó térségben átléptek a korábbi konfliktusokon az érintett felek. A háborúval szembeni, a háborús áldozatok melletti szolidaritás felülírt mindent.

Ez nagyon nagy szó, mert azt szemlélteti, amit a délszláv háború óta, a rendszerváltás óta újra és újra felszínre kerülő szlovák–magyar konfliktusokkal együtt élve, vagy a csak rövid ideig szünetelő magyar–román szembenállásokat tapasztalva nem hittünk el. Hogy lehetséges etnikai béke, megbékélés, konfliktusoldás. Történelmi traumafeldolgozás. Hogy a nacionalizmus nem permanens és megkérdőjelezhetetlen. Van nemzetek feletti humanitás.

Továbbá: a 2022-es ukrán menekültválság azt is bebizonyította, hogy a rettenthetetlennek hitt autokrata propagandagépezet legetikátlanabb, legfélelmetesebb propagandája is erőtlennek bizonyul, ha van elég következetes civil ellenállás.

És ott, ahol érintettek az emberek, ahol felismerik a saját jogaik védelmét a mások jogainak a védelmében, ott van következetes civil ellenállás.

2015 óta egyebet se tapasztal a magyar médiafogyasztó, mint azt, hogy politikai kontrollal és irányítással riogatják a menekültekkel, a migránsokkal. Tudtuk, láttuk, hogy vannak országok, ahol az emberek be- és elfogadóak. De azt gondoltuk, hogy ez a fajta tolerancia csak megfelelő történelmi, földrajzi kontextusban mutatkozik meg.

Azok a görögök, akiknek a felmenői a kis-ázsiai pogromok elől menekültek a mai Görögország területére, a tengeren át menekülő szíreket, kurdokat, afgánokat megértéssel, támogatással fogadták. Mert még élnek a nagyszülők, dédszülők emlékei a magán- és kollektív emlékezetben a menekülésről, kiszolgáltatottságról.

Most a görögökéhez hasonló toleranciával fogadták az Ukrajnából érkezőket azok is, akik a migráns-menekült szótól is megrémültek az elmúlt években az ukrán, román, szlovák, magyar határ mentén. Mi változott? Semmi. Ugyanúgy jöttek át az emberek a határon. Ugyanúgy megindult a menekülteket segítő civil szervezetek ellen a lejárató kampány. A suttogó propaganda (ezek nem is ukránok, nem is a háborús területekről érkeznek) stb. De ezek a híresztelések nem kezdték ki a segítő kedvet.

A háború árnyékában mindenki felfogta: érvénybe lépett a ma ti, holnap mi elve. Globális veszély fenyeget, és ki vagyunk szolgáltatva egymás jóindulatának. Ez pedig nem távoli ideológia, nem valami hagymázas politikai program, ez a személyes tapasztalat.

És igen, az utódállamokban élő magyarok esetében előjöttek az 1918-as, 1940-es menekülések emlékei. Hol voltak eddig ezek? Elnyomta a xenofóbia, a nacionalizmus, a rasszizmus. Addig nyomta el, amíg a nagyobb veszély, a háború erősebbnek és félelmetesebbnek nem bizonyult. A kisebbségi tudat érzékeny, veszélyérzete pontosabb, szolidaritásigénye nagyobb. És – tartósan – nem fog rajta a propaganda. Ezt a tanulságot is a 2022-es évnek köszönhetjük.

Új kisebbségpolitika

A veszteségek évének nagy tanulságai tovább folytathatók.