Napunk newsfilter: Sovány vigasz a több kétnyelvű nyomtatvány, amíg senki sem veszi elég komolyan a nyelvi jogokat

A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk

Kedves Olvasók! A téli szünet alatt a hírek is kisebb számban érik el a kommentátorok ingerküszöbét, ezért most kevesebb eseményhez írunk jegyzetet. A newsfilter eredeti terjedelmében január 9-től jelentkezik újra. Köszönjük a megértést.

1. A nyelvi jogok keserédes íze

Egyre több helyen tartják be a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogait – derül ki a kisebbségi nyelvhasználati jelentésből, melyet ma fogadott el a kormány. Ha a szánkba vesszük, és alaposan megrágjuk ezt a mondatot, viszonylag gyorsan rájöhetünk, mennyire keserédes is valójában.

Még mielőtt nagyon megörülnénk: nem arról van szó, hogy véget ért az obcsánszkik, a rodní lisztek meg a povolenyiek kora. Az ugyanis talán sosem ér véget, nem is érhet, és bár nincs ez így teljesen jól, ez már így marad.

Inkább arról szól ez a történet, hogy történt némi előrelépés a vizuális kétnyelvűség területén, már csaknem minden második magyarlakta településen vannak kétnyelvű formanyomtatványok, egyre több az olyan hivatalnok, aki bírja a kisebbség nyelvét szóban és írásban is, és több helyen vezetik a hivatali dokumentációt magyarul is.

Ez jó hír, bárhogy is csűrjük-csavarjuk. Egy olyan teljesítmény, amelyre érdemes büszkének lenni, mert azt mutatja, hogy lassan és icipicit oldódik a görcs az anyanyelvhasználattal kapcsolatban, és egyre több ember érzi magát kicsit komfortosabban abban az országban, melynek állampolgára. S ehhez nem kellett tengernyi magyarországi támogatás, cukor vagy ostor. Egyszerűen csak kicsit nagyobb jogtudatosság az egyszerű ember részéről és kicsit nagyobb elhatározás és odafigyelés a hivatalokban és az önkormányzatokban.

A kesernye azonban érződik. Hiszen a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó jogi keret még mindig csak félig telt pohár. Hiába kötelező, a vészhelyzetekkel kapcsolatos figyelmeztető feliratokat csak a kisebbségek lakta települések 55 százalékában tüntetik fel, más közérdekű információkat pedig ezen települések alig több, mint felében. A legtöbb helyen arra panaszkodnak, hogy nincs pénz, alkalmazott vagy szakmai támogatás.

S a keserűség érződik abban is, ahogy ehhez a mindenkori szlovák állami vezetés viszonyul. A kisebbségi jogok kérdése összességében továbbra is csak púp az államapparátus és a kormányok hátán.

Jó esetben békén hagyják a „magyarkodókat”, rábólintanak dolgokra, ha épp elég hangosan kérik, netán kedvesen mosolyognak hozzá, de foglalkozni nem akarnak vele. Nem értik és sokadrangú számukra, hogy ezen a területen Szlovákia akár mintaország is lehetne, ha akarna.

A rosszabbik eset az, amikor keresztbe tesznek. Bár a dolgok nagy része ezen a területen hivatalnoki szinten dől el, nem egyszer beleszól a politika is: nem egyszer fordult elő, hogy az esetleges kérések, fejlesztések politikai üzletelés vagy zsarolás tárgyává váltak – ez pedig elsősorban mentalitás kérdése. Azé a közép-kelet európai mentalitásé, amelyet még nem tudtunk meghaladni. A kisebbségi jogok továbbra sem természetesek. A kisebbség, a nemzetiség kiskorúsított entitás, mely ajándékot kap, ha jól viselkedik, és dádát, ha rosszul.

Továbbra sincs átfogó kisebbségi törvény, továbbra sincs kisebbségi hivatal, továbbra sincs értelmezhető, ütemezhető terv azzal kapcsolatban, hogyan válhatnak ezek a jogok természetessé, a szlovák–magyar együttélés pilléreivé, befejezett üggyé.

Ezek a dolgok egyszerűen elvesznek a rendszerben, szinte minden ad hoc döntéseken múlik. S nincs, aki komolyan tematizálná a témát, nincs, aki komolyan dolgozna rajta, és még ereje is lenne ahhoz, hogy komolyan vegyék – láthattuk, hogy állították félre a kisebbségi kormánybiztost, amikor épp kellemetlen volt a munkája.

Mindez a szlovákiai magyar politikusok dolga lenne. De ők épp azzal vannak elfoglalva, hogy magukat szervezzék meg és át, mint örök Sziszüphoszok, akik mintha élveznék is, amit csinálnak. Persze akad olykor egy-egy politikus, aki hatalmas mellénnyel „kézbe veszi a dolgokat”, de két nap múlva már inkább „liberálisékkal” harcol, mert a valódi munkában el lehet fáradni.

Hát így. Legalább lesz mit tematizálgatni további tíz évig, hogy aztán ne kezdjünk vele semmit.

---

2. Ami megfeküdte Putyin gyomrát

Nem tartott sokáig az elmélkedés a békéről: Vlagyimir Putyin rövid úton megmutatta, hogy is képzeli el ezt az egészet, mikor több mint száz rakétát lövetett ki Ukrajnára egy nap alatt. Tengerről, levegőből – mindegy, csak az ukránok megérezzék.

Ismét a kritikus infrastruktúra volt a célpont. Százezrek maradtak áram és víz nélkül Kijevben és a nyugat-ukrajnai Lvivben is annak ellenére, hogy az ukrán légvédelem a rakéták többségét kilőtte, még mielőtt becsapódtak volna.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már szerdán, Marija Zaharova, az orosz külügy szóvivője pedig csütörtökön kezdte el nagy hangon szidni az ukrán béketervet – ami természetesen várható volt, mégsem mehetünk el mellette szó nélkül.