Napunk

Ezeket néztük 2022-ben: az év sorozatai a Napunk újságírói szerint

Better Call Saul. Fotó - Netflix
Better Call Saul. Fotó – Netflix

Megnéztük a legjobban várt sorozatokat is idén, a Sárkányok házát és a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűit, de most más tippeket adunk az év végi bekuckózáshoz. Mert lehet enyhe vagy zord a tél, a sorozatdaráló nem áll le: jóféle sorozatokat ajánlunk.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.


Renczes Ágoston
Barry

A főszereplő egy ismert komikus, az epizódok 30 percesek – formailag tipikus sitcom lehetne a Barry, de annál sokkal több. Sokkal. A Bill Hader alakította exkatona, Barry pitiáner bérgyilkosságokból él, és egy ezzel összefüggő véletlen során az amatőr színjátszásban talál magára. Az utóbbiért otthagyná az előbbit, de az nem engedi és a két világ óhatatlanul összegabalyodik. Á, fekete komédia! De még ez a meghatározás is csak gyenge közelítés.

A formátum, a helyenként szinte eltúlzott helyzetkomikum és néhány karikatúraszerű karakter ellenére a Barry a lélek legsötétebb bugyraiba húzza magával a nézőt, aki miközben remekül szórakozik, gyakran érzi magát roppant kényelmetlenül az alapvetően szimpatikus főhős vállalhatatlan döntései miatt.


Bilás Zsuzsanna
Wednesday

Közel sem remekmű, mégis hatalmas siker. Ha Tim Burtonről van szó, teljesen elfogult vagyok, vállalom. Bármit hajlandó vagyok óriási lelkesedéssel nézni, ami Burton kezei közül kerül ki, még akkor is, ha vannak hibái.

Az Addams család lánygyermeke, Wednesday Addams köré épülő Netflix-sorozat sokat vállalt, feleslegesen. Volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy valami erőltetett, vámpíros tinisorozatot vagy egy a Harry Potter-univerzumban magának helyet kereső coming-of-age dramedyt nézek-e. Mindezek ellenére imádtam minden percét a 8 részes sorozatnak, és bár már most úgy érzem, hogy csakis izzadságszagú lehet egy esetleges második évad, remélem, hogy elkészül.

Lehet rajta pörögni, hogy Burton rasszista-e, jó sorozat-e a Wednesday, miként lehetett volna jobb, ahogy azt is órákig lehet fejtegetni, hogy minek köszönheti a sikerét. A Wednesday-t egyszerűen jó nézni, mert élvezhető, még akkor is, ha kiszámítható, és igen, akkor is, ha Jenna Ortega képtelen ördögien mosolyogni, és ahányszor kárörvendő, annyiszor néz ki úgy, mint aki tudja, hogy nem érdemli meg, mégis egy kosárnyi aranyos kiskutyát kapott karácsonyra.


Finta Márk
Reacher

A nyomozós sorozatok reneszánszukat élik, és ez a reneszánsz már pár éve tart – sorra készülnek a borongós, depresszív, sötét, mély krimik, egy kaptafára. Az ember azonban viszonylag gyorsan megcsömörlik az ilyesmitől – ezért is volt üdítő, hogy az Amazon egészen máshogy nyúlt hozzá Lee Child nagy rajongótáborral bíró krimijéhez, a Reacherhez.

Jack Reacher nyugalmazott katonai rendőr, a szegény ember Sherlock Holmesa: nagydarab, izmos, emellett pedig elképesztően jó megfigyelő, és hihetetlenül hidegvérű. Tökéletes alapanyag egy olyan krimihez, amely nem akar szöszölni túl sokat a részletekkel, egyszerűen csak szórakoztatni akar. Márpedig a Reacher szerencsére egy percig sem játssza el, hogy művészkedik – csak élvezni kell, akár egy jó ponyvát.

Alan Ritchson tökéletes választás volt Reacher szerepre, megvan benne egy komikus és egy akciósztár minden erénye. A sorozat első évadának nyolc része egyben ledarálható egy álmos ünnepi délutánon, és garantáltan úgy állunk fel utána a kanapéról, hogy mi is szeretnénk egy kicsit olyan Jack Reacherek lenni: szabadok, titokzatosak, jóképűek és iszonyatosan menők.

Dahmer 

Az utóbbi évek talán legkeményebb dióját próbálta meg feltörni a Netflix azzal, hogy sorozatgyilkosok életéről készít sorozatokat. A téma kényes és érzékeny, a valóság pedig gyomorforgató és torokszorító – a végeredmény pedig ilyenkor általában vagy egy kilúgozott, steril sorozat, amit leforgatni sem volt érdemes, vagy egy brutálisan mellbevágó anyag – ami azonban nem való mindenkinek.

A Netflixnek azonban sikerült valahová középre bepasszintania a Jeffrey Dahmerről szóló sorozatot. A Milwaukee-i Kannibál sztorija nem lett túltolt gore-sorozat, nem lett öncélúan naturalista – mégis végig nyomasztó, érezni a sztori súlyát, emészteni kell, és néha kell a feldolgozásához egy kis szünet, másként megfojtaná az embert.

Ez pedig elsősorban Evan Peters elképesztő játékának köszönhető – nem túlzás, hogy az elmúlt tíz év legjobb teljesítményét tette le az asztalra. Nehéz kérdés, megérte-e, és az is, nem vitte-e túlzásba az átlényegülést: mindenesetre a Dahmer az elmúlt évtizedek legjobb true crime sorozata lett, és Evan Petersnek remélhetőleg megnyitotta az utat az A-lista felé, ahová képességei alapján tartozik.


Hegedűs Norbert
The Sandman 

Az idei év egyik legnagyobb filmes meglepetése számomra a Sandman netflixes debütálása volt. Amikor kiderült, hogy sorozatot akarnak készíteni a Sandmanből, bizonyára nemcsak én vontam fel a szemöldököm, hiszen a történet meglehetősen komplex, rengeteg szereplőt mozgat, és több szálon is folyik egyszerre, és akkor még nem beszéltünk a folyamatos idő- vagy akár dimenzióbeli ugrásokról. Röviden: ez a sztori megfilmesíthetetlennek tűnt.

A másik ok a szkepticizmusra az volt, hogy az irodalmi művek mozgóképre való adaptálása manapság enyhén szólva a lutri kategóriába esik: lehet belőle remekmű, mint a Sárkányok háza esetében, de azt is láttuk, hogy létezik a hollywoodi belterjes dilettánsoknak olyan fajtája is, ami egy Henry Cavill-lel felálló Vajákot is képes zátonyra futtatni.

Sandman viszont jó lett,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ankét

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Dzurinda nem adott konkrét választ arra a kérdésre, hogy indul-e a Modrá koalícia vezető posztjáért. Mint mondta, nem várja, hogy jelölni fogják.

Mikuláš Dzurinda bemutatja az új pártját: