Nick Thorpe a BBC-től: Orbán Viktornak köszönhetően Magyarország újra a történelem rossz oldalára kerülhet
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Amikor a magyar miniszterelnök belép a terembe és meghallja a neki feltett kérdését, ezzel a szavakkal indít:, „Hi Nick, how are you?“
Személyesen ismerik egymást már harminc éve. Ennek ellenére a BBC riporterének, Nick Thorpe-nak gyakran meg kell küzdenie a magyar válaszadók kezdeti bizalmatlanságával vidéken és városokban, mert a kormány politikusai a gonosz külföldi média képviselőjeként tüntetik fel őt.
Ma már Thorpe is inkább egy Asterix-szerű képregényfiguraként tekint Orbánra, aki mindig készen áll az összecsapásra és a kalandra. „Néha olyan érzésem van, hogy nem az ellenzék, és nem is az EÚ fogja őt végül legyőzni, hanem saját maga” – mondja az újságíró.
Ön szabadúszó újságíróként érkezett Magyarországra 1986-ban, anyagi biztonság megléte nélkül és a hidegháború minden kockázatával együtt. Miért pont ezt a régiót választotta?
A Gorbacsovhoz köthető események inspiráltak. A legelső újságírói utam Moszkvába vezetett, pont azokban az időkben választották meg a kommunista párt vezetőjének. A fiatal oroszok meggyőztek engem, hogy ő majd mindent megváltoztat. Ezért tarottam logikusnak, hogy a vasfüggöny mögött kezdjek el külföldi tudósítóként dolgozni. Sokan ellenezték az ötletemet mondván, hogy azonnal kiutasítanak mint kémet és a rezsim ellenségét. Valójában nagyon korán elkezdtem feltárni a hatalom természetét, és pontosan ezt kutatom ma is. Bár a hátam mögött ott a BBC súlya, több évnyi riporteri tapasztalat, számos könyv és dokumentumfilm, a feladatom mégis ugyanaz, mint a nyolcvanas évek végén: udvariasan, de határozottan elszámoltatni a kormányhatalmat.
Ez idő alatt sohasem merült fel önben, hogy visszamenjen Britanniába, vagy elköltözzön valahova máshova?
Felhoztam ennek lehetőségét a feleségemnek. 1991-ben házasodtunk össze, ezután mint a BBC riportere utazhattam volna tovább Moszkvába, Pekingbe. De ő azt mondta, hogy semmi esetre sem. Ha gyermekeink lesznek, otthonra lesz szükségük. És ezzel véget is értek a külföldi riporterként tett világkörüli utazással kapcsolatos ábrándjaim. De nem is bánom, végtére is igaza volt, öt fiunk van, felnőttek, úgy nőttek fel, hogy szabadnak érzik magukat, és a teljes támogatásunkat élvezik.
De nem maradtak Magyarországon a fiúk, igaz?
Egy még igen. Megrémít a pillanat, amikor az egész családom itt hagy, és én továbbra is mint egy bolond újságíró itt maradok tudósítani erről a kis közép-európai országról. Csak viccelek, még mindig szeretem Magyarországot.
A 89: Unfinished Revolution című könyvében leírja azt a pillanatot, amikor visszatért egy fájdalommal teli utazásról Ceaușescu Romániájából, és miután átlépte a határt, óriási megkönnyebbülést érzett, hogy Magyarországon van. Jelen helyzetben az ország említésekor talán nem a „szabadság lehelete“ lesz az első, ami eszünkbe jut, nem gondolja?
Magyarország még mindig demokrácia, és még mindig egy jól működő ország. Jó az élet Budapesten és más városokban is, főleg, ha van pénze az embernek. A magyarok továbbra is publikálhatnak olyan lapokban, melyek nagyon kormánykritikusak. Igaz viszont, hogy ezeknek a lapoknak nagyon korlátozott a hozzáférése a reklámpénzekhez és az információkhoz. Nem vehetnek részt sajtótájékoztatókon, nem mehettek a kórházakba a járvány idején, így nehezebb önállóan és pártatlanul tudósítani. Mivel a parlamenti ellenzék már régóta gyengének mondható, bármilyen kritikus hangot a médiából, bármilyen törekvést, amely rámutat arra, hogy a kormány politikusai tegnap mit mondtak és ezzel ellentétben mit tesznek ma, abban a szellemben értékelnek: aki nincs velünk, az ellenünk van. Paradox módon, Magyarországon az 1956-os forradalom leverése után az ezzel ellentétes jelszóval tették a kommunista pártot a nyilvánosság számára elfogadhatóbbá: aki nincs ellenünk, az velünk van. De a harcos politikus Orbán megfordította ezt a frázist. A kormánypárt azt a benyomást kelti, hogy ők egy veszélyeztetett kisebbség, amelyet mindenki támad: az itthoni kritikusok, a külföldi riporterek, mint én, Brüsszel, az európai politikusok. A világ által félreértett, sebesült magyar ember benyomása ez. Egy nagyon hatékonyan alkalmazott, az áldozatiságra építő lélektan, amely egészen a trianoni békeszerződésig nyúlik vissza.
Nálunk is nagy port kavart nemrégiben a sálas affér, amikor Orbán miniszterelnök Nagy-Magyarország térképével pózolt. Még mindig működik Magyarországon ez a szimbólumjáték?
Működik a választói egyes csoportjai esetében. Nagyon rég ismerem Orbán Viktort, nem irredentista, nem küld magyar tankokat a szlovák határra azért, hogy visszaszerezze a területeit. Ez egy üzenet az otthoni közönségének, és nem zavarja, hogy ezért kritizálják, nagyon vastag bőre van a külföldi kritikákkal szemben. A magyar parlamentben jelent van a Mi Hazánk Mozgalom, és nem szeretné, hogy növekedjenek, de örül, hogy ott vannak, mert olyan kérdésekben, mint például a migráció, támogatják őt. Néha belebújik a gúnyájukba, kölcsönveszi az ötleteiket, amivel azt üzeni a közönségüknek: igazából szavazhattok rám is. Nagyon jó sakkjátékos, és más országok populistáihoz hasonlóan mindig talál egy megosztó témát, majd minden erőforrását felhasználja a vita megnyerésére: migráció, LMBT+-emberek, a nacionalizmus különféle formája. Erőforrásaival és politikai képességeivel ez legyőzhetetlenné teszi őt.
A Smer-SD hasonló, politikailag ütőképes populizmussal jellemezhető vezetőjét félreállították a Ján Kuciak meggyilkolása utáni események és a legfelsőbb állami szervekben leleplezett korrupció. Ez a veszély nem fenyegeti a magyar miniszterelnököt?
Az ember egy normális demokráciában elvárná, hogy a korrupció gyanúja nagy figyelmet kapjon. Főleg, amikor egy kormány már hosszabb ideje van hatalmon, megesik, hogy kapzsibbá válik, és köréje gyűlnek olyanok, akik valamilyen jutalmat várnak. Csakhogy a korrupció és az állami források elosztása közötti határvonal viszonylag elmosódott. Az ellenzék gyenge, az államnak befolyása van az ügyészségre, így az nem hajlandó foglalkozni a politikában történő korrupcióval. Ez egy kis ország, mindenki ismer mindenkit. Amikor a liberálisok alkottak kormányt, szintén előnyben részesítették a saját üzletembereiket és oligarcháikat. Ha erre valaki felhívja a figyelmüket, azt válaszolják, hogy a Fidesz velük ellentétben professzionális szinten csinálja ezt. Bizonyos változásokat figyelhetünk meg az EU részéről is, az OLAF és a kondicionalitás alapelvein keresztül kezdi lassan felelősségre vonni Magyaroszágot, de ez eléggé nehéz feladat lesz.
Ebben az időszakban születik meg a döntés a Magyarországnak szánt európai források blokkolásáról. Mennyire ártana itthon Orbán Viktornak, ha tényleg elveszítené ezeket a pénzeket?
Magyarországnak szüksége van ezekre a pénzekre és igyekszik megtenni a szükséges minimumot ahhoz, hogy megszerezze őket. A legtöbb tagállam a maximumot igyekszik megtenni azért, hogy mint a pórázon lévő kutyát, közelebb húzza a magyarokat a többiekhez, miközben Orbán Viktor meg akarja őrizni a mozgásterét, hogy az eddigiek szerint folytassa. Ha elvesztené a brüsszeli pénzeket, az nagyon ártana neki. Mert a Fidesz elsősorban azért népszerű és volt népszerű, mert megtöltötte az emberek pénztárcáját, nem pedig azért, amit a migránsokról mondott. A liberálisokkal ellentétben, sokkal effektívebben osztotta szét a támogatásokat a mezőgazdászoknak, jöttek az invesztíciók, az életminőség javult. Ha elveszíti ezt a forrást a gazdasági válság, a 20 százalék feletti infláció, a tanárok tiltakozása idején, az gyengíti fogja a támogatottságát.
A magyarokkal folytatott hétköznapi beszélgetések alapján az derül ki, hogy a jelenlegi gazdasági problémákat az ukrajnai háborúval is összefüggésbe hozzák? Bírálják a kormányt a konfliktussal kapcsolatos álláspontja miatt?
Eleinte úgy tűnt, hogy az Oroszországhoz való hozzáállása az ukrajnai invázió után ártani fog Orbán Viktornak, de sokak meglepetésére, talán saját magát kivéve, sikerült meggyőznie az embereket, amikor megfordította a helyzetet: a probléma a szankciókkal van, Magyarország nem száll be a háborúba, mert nem szállít fegyvert Ukrajnának, ő a béke pártján áll. Pedig nagyon sok Fidesz-szavazó emlékszik még arra, hogyan támadták őket meg 1956-ban az oroszok, tudnak a Vörös Hadsereg 1945-ös pusztításáról, az orosz katonák által elkövetett erőszakról és fosztogatásokról. Orbán ezért nagyon vékony jégen táncolt. Eddig viszonylag sikeresen tartja fenn azt a benyomást, hogy nem túlságosan oroszbarát, hanem megvan a maga jellegzetes álláspontja. Minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz fenntartania a támogatást.
Hogyan magyarázza Orbánnak az Oroszországgal való kapcsolatát? A könyvében is leírja, milyen erős benyomást tett, amikor még a rendszerváltás előtt elsőként nyilatkozta telt tér előtt, hogy az orosz katonáknak mielőbb el kell hagynia Magyarországot.
Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.
