Karácsony, kracsun, kerecsen? Honnan ered valójában az ünnepre használt szavunk?
A karácsony a legtöbb ember számára az évről évre ismétlődő, nem feltétlenül csak vallásos szertartások összességét jelenti, elég csak a különféle egyházi vagy népi szokásokra, a nagy lakomák és a webshopokban folytatott ajándékvadászat közti rendkívül széles spektrumra gondolni. Az emberek többségének eközben eszébe sem jut elmerengeni azon, hogy valójában mit is jelenthet a karácsony szó. Cikkünkben ennek jártunk utána.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Mint oly sokszor, a karácsony szavunk esetében is bizonytalanságok lengik körül az eredetét, legalábbis ha az online enciklopédia vonatkozó szócikkére tekintünk. A magyar nyelvű Wikipédián ugyanis azt olvashatjuk, hogy három különböző elmélet verseng egymással: a szláv, a magyar, illetve a latin eredet; megnyugtató választ azonban nem kapunk a kérdésre.
Ezzel szemben mára már kialakult egy széles körben elfogadott tudományos konszenzus, amely nagyjából megmagyarázza, hogy honnan is jön a téli napforduló idején megült ünnepünk neve.
Nem meglepő módon a kérdés megválaszolásához a különböző szótárak kézbevételével kerülhetünk közelebb. A legfrissebb kiadású Új magyar etimológiai szótár egyértelműen fogalmaz: az online böngészhető kiadvány azt írja, hogy a karácsony déli szláv, valószínűleg bolgár jövevényszó, a magyar nyelvbe is vélhetően a Balkánról került át. Az Etimológiai szótár ezt annyival egészíti ki, hogy a keleti egyház műszavaként.
Ez a ‘kracsun’ (крачу́н) szó eredetileg egy – nyelvjárástól függően – a téli vagy a nyári napfordulóhoz kapcsolódó pogány ünnepet jelölhetett, illetve a karácsonyi rönkégetés szokásával lehetett kapcsolatos.
Itt érdemes megjegyezni, hogy éppen az ilyen pogány gyökerű ünnepek ellensúlyozására tette meg december 25-ét Krisztus születésének napjává az I. niceai zsinat.
Érdekesség, hogy a Balkánon a szerbek és a horvátok körében badnjak néven ma is létező, minden bizonnyal pogány eredetű karácsonyi szokás a rönk- vagy tuskóégetés.
A szerbeknél olyannyira jelen van ez a szokás, hogy egy fiatal tölgyfácska elégetése gyakorlatilag részét képezi a karácsonyi szerb ortodox liturgiának.
A katolikus horvátoknál leginkább abban jut kifejezésre a főként már csak vidéken élő rönkégetés hagyománya, hogy még a szentestét is Badnja večer-nek nevezik. A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy a badnjak szó a Krisztus megszületése előtti virrasztásra utal.
A téli napfordulóhoz kötődő rönkégetés szokásának ősiségét mutatja, hogy nemcsak a délszlávoknál, de a Brit-szigetektől kezdve, Franciaországon át, egészen a Baltikumig léteztek, vagy még mindig léteznek ehhez hasonló népszokások.
A tudomány mai állása szerint valamikor a 8. században alakulhatott ki a ‘lép’, ‘átlép’ jelentésű kark- vagy korč- szógyökből a ‘kračun’ kifejezés, immár ’’lépő’, ‘átlépő’ és ‘fordulónap’, ‘napforduló’ jelentéssel. A már idézett Új magyar etimológiai szótár ezzel kapcsolatban némileg árnyalja a képet, amikor azt írja, hogy „a napfordulónak egy tkp. ‘átlépés’ jelentésű szláv szóval való megnevezése jelentéstani szempontból megfelelő volna, de képzőtörténeti okból kevéssé valószínű”.
A magyar forrásokban a kifejezés először ‘Kracín’ alakban, személynévként jelent meg valamikor 1138 körül. A már konkrétan a karácsonyi ünnepre utaló ‘Karaczon haua’ (Karácsony hava) alak A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint 1450 körülre datálható.
Kracsun – Vianoce
Ami kifejezetten érdekes, hogy mára gyakorlatilag egyetlen szláv irodalmi nyelvben sem maradt meg a kracsun szó mint a karácsony jelentése. A cseh és a szlovák ‘Vánoce’ és ‘Vianoce’ nagy valószínűséggel a német ‘Weihnachten’-ből eredeztethető, ami szó szerint szentestét jelent.
A többi mai szláv nyelvben a karácsony neve így vagy úgy, de valamilyen formában Krisztus születésére, illetve az Istengyermekre utal: ilyen például a lengyel boże narodzenie, a belorusz bozsaje naradzsennye, az ukrán rizdvo (Hrisztove), az orosz rozsgyesztvo (Hrisztovo), a bolgár rozsdesztvo (Hrisztovo), valamint a horvát és szerb Božić.
A szlovákban karácsony értelemben ma már csak bizonyos nyelvjárásokban létezik a kračún/kračun/kračuň szó – konkrétan Zemplénben és a közép-szlovák nyelvjárás egyes változataiban.
A ruszinok egy kifejezetten karácsonykor sütött kalácsot neveznek így. Ezen kívül egyes orosz nyelvjárások is használják a korocsun/karacsun kifejezést egy pontosan nem meghatározott év végi nap – talán a téli napforduló – megnevezésére, de ismert pusztulás, halál, végóra, gonosz szellem jelentése is.
A korábbiakhoz képest valamennyire meglepő lehet, hogy az újlatin nyelvek közé sorolt román is a crăciun (ejtsd: kracsun) szóval illeti a karácsonyt. A román nyelvészek döntő többsége amellett teszi le a garast,
