Napunk newsfilter: Saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból Heger

A híreket válogatta és kommentálta Beke Zsolt

1. A választóknak rossz nézni, hogy a szlovák politikusok nem az ő és az ország ügyeivel foglalkoznak

Mióta megvonta a bizalmat a kormánytól a parlament, és Zuzana Čaputová pénteken visszahívta Eduard Heger kabinetjét, akik korlátozott jogkörökkel, ügyvivő kormányként folytatják a munkát, nos, azóta mintha arra láthatnánk kísérleteket, hogy politikai támogatást szerezzenek egy új, kissé átalakított, Igor Matovič nélküli kormánynak.

Szó van a kormányt támogató 76-okról, azaz egy 76 képviselőből álló színes forgatagról, aminek a megálmodói egész addig gondolkodhatnak, míg nem jön a 90-ek, azaz egy 90 képviselőből álló színes forgatag döntése az előrehozott választásról.

Kérdéses a kormány támogatásának megszerzése, s még ennél is kétségesebb a jövője: a négyes, majd a hármas koalíció bukásának egyik legfőbb oka épp az együttműködés lehetetlensége volt. Ezért is kérte azt az államelnök, hogy január végéig egyezzenek meg az előrehozott választásokban.

Most mégis mintha egyszerre ijedt volna meg tettei súlyától az OĽaNO és az SaS. Mindenesetre nem tűnik valószínűnek az önmagát háttérbe szorító Matovič és a kormányt egyszer leváltó, majd támogató SaS-es képviselők víziója.

Hogy Eduard Heger kormányfő mit talál ki a pár nap elvonuláson, hogy ígéretéhez híven egy új jövőképpel álljon elénk, csak újabb variációja lehet a reménytelenségnek.

Ján Budaj és a körülötte csoportosuló 10-ek mindenesetre ma hivatalosan is elhagyták az OĽaNO frakcióját. A képviselőknek ez a csoportja továbbra is elutasítja az előrehozott választásokat. „A legjobb lenne egy széles platform létrehozása” – mondta Ján Budaj környezetvédelmi miniszter. Ráadásul úgy gondolja, ennek a széles platfromnak az SaS-nek is a tagjának kellene lennie.

A kilépés – amellett, hogy Ján Budaj a lemondását is felajánlotta, és az OĽaNO-ban való maradása is kétséges – azonban sokkal inkább az erózió jele, mint azé, hogy konstruktív tárgyalások folynak majd a kormányt támogató 76 tagú képviselői csoport kialakítása érdekében.

Az előrehozott választást tehát a legvalószínűbb forgatókönyv szerint nem hiúsítja meg sem a 76-ok, sem Heger víziója. A legtöbben már így is arra készülnek. Elsősorban a helyzet nyertese, Robert Fico.

Boris Kollár pedig gyakorlatilag már felajánlotta szolgálatait minden lehetséges nyerő pártkombináció számára, bár kecsegtető lehet számára az is, hogy amíg lehet, királyi pozícióban vegyen részt a – még ha korlátozott jogkörökkel bíró – kormányzásban. Kollár egy új koalícióban nem tudná ilyen mértékben érvényesíteni akaratát, mint ahogy a jelen helyzetben képes rá.

A Hlas is a választásokkal foglalkozik inkább, teszi ezt akkor is, amikor Peter Pellegrini pártelnök azt jelenti ki, hogy az SaS rendkívül kiszámíthatatlan partner. Majd sorolja azokat a pártokat, amelyekkel nem lépne koalícióra.

És Ján Budajjal kapcsolatban is felröppent, hogy együttműködne régi harcostársával, Mikuláš Dzurindával.

Két kényszer is működik még mindemellett. Az egyiket Zuzana Čaputová ultimátuma jelenti, mely szerint ha január végéig nem egyeznek meg az előrehozott választások első féléves időpontjában, az ügyvivő kormányt leváltja, helyébe pedig szakértői kormányt nevez ki. A sietség érthető, a háborús és a gazdasági helyzet teljes jogkörű kormányt kíván meg.

A másik kényszer a jövő évi költségvetés elfogadásának szüksége, hiszen a provizórium, vagyis az idei költségvetés kopipésztelése nem tud működni az infláció és a párhuzamos válságok miatt.

Miközben mintha nem volna senkinek kész terve.

Valahogy nem látszik, hogy megszűnne a szlovák pártpolitika fejetlensége, hogy meghaladnák a hatalmi politizálást, hogy gyökeret eresztene a stratégiai gondolkodás. Ezt nevezik provincializmusnak?

---

2. A vébé, ahol a játék mellett a politika játszotta a főszerepet

A pályán Argentína nyerte a katari vébét, Messi felkerült a trónra, rekordok dőltek meg, a döntő vesztese, Franciaország is adott egy Mbappé-mesterhármast a világnak. A veterán horvátok ismét hősök lettek, Marokkó pedig Afrika és az arab világ legszebb csillaga. Ésatöbbi. Könnybe lábad a szem.

Amikor azonban a világbajnokságot nem a pályán történteken keresztül nézzük, egy torz képet kapunk, amit igyekeznek a sztárok csillogásával eltakarni.

A foci és a politika nagyon is összefonódik. Ezt hiába próbálják tagadni korunk spektákulum-felelősei. Nem lehet elválasztani a játékot a stadionoktól, a stáboktól, a szurkolóktól – ezek együtt adják a focit.

Gondoljunk a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Angliájára, amikor a társadalmi feszültségek a sztrájkok mellett épp a focipályák mellett mutatkoztak meg a leginkább. Azóta a szakszervezeteket és a futballszurkolókat is megrendszabályozták.

Idézzük fel az ultráknak a jugoszláv háborúban betöltött szerepét. És hogy egy pályán történt esetet is említsünk: a belgrádi Crvena Zvezda és a Dinamo Zagreb 1990. május 13-ai összecsapása fontos lépés volt a háború elindításában.

Emlékezzünk az orosz ultráknak az Európát megfélemlítő, profi harci technikát alkalmazó erődemonstrációjára a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. Marseille-ben az angolokkal csaptak össze, akik a szokásos, két sör közti kis pofozkodásra számítottak.

Gondoljunk a vébéken a lelátókon helyet foglaló politikusokra.

Tekintsünk vissza arra a folyamatra, ahogy Katar megkapta a vébé rendezési jogát, a munkajogi visszásságokra, az emberi jogok helyzetére az országban és ezzel összefüggésben a foci legitimáló erejére.

A foci pénz. És így korrupció is. A korrupció pedig nem más, mint átláthatatlanság, a politikai összefonódások, az antidemokratikus lépések, az esélyegyenlőség tagadásának, az elit hatalommegtartásának az eszköze. És még sok másé is.

Például egy politikai rendszer presztízsének növeléséé. Az EU-s korrupciós botrány, a Katargate rámutat, milyen fontos volt ezért ez a vébé Katarnak. Annyira, hogy egy, a munkaügyi helyzetről szóló jelentésbe is ennyi energiát fektettek. Mennyi energiára is volt szükség a botrányos FIFA-döntéshez, amely nekik adta a rendezés jogát?

Gianni Infantino, a FIFA elnöke önelégülten terpeszkedett minden meccsen, és a kamera (rendező?) soha nem mulasztotta el ezt megmutatni. A FIFA jelenlegi, és ellenjelölt hiányában jövőre újra a tisztséget elfoglaló elnökét. Infantino a díjátadón alig akarta útjára engedni Messit a kupával. A pénz naggyá tesz.

Katar pedig elérte a célját. A vébé presztízst ad.

„A futball egyesíti a világot.” Infantino szavait a foci és a politika egymástól való szétválasztásának helyességéről épp a FIFA jelszava hazudtolja meg. Az egyesítés programja ugyanis soha nem lehet politikamentes.

Ráadásul nem úgy működik, hogy ha jó, ha egyesít, akkor van politikum a fociban, ha rossz, ha előkerül az árnyoldal, akkor pedig nincs.

Az egyesítéssel amúgy is bajok vannak.