Napunk

Vb-napló: Modricék megszerezték a bronzérmet

Fotó - TASR/AP
Fotó – TASR/AP

A bronzmérkőzésen a katari labdarúgó-világbajnokság meglepetéscsapataként számon tartott Marokkó próbálta megakadályozni Horvátország „aranygenerációjának” tagjait abban, hogy sorozatban második vb-jüket is éremmel zárják. Modricékat azonban nem lehetett megállítani.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A horvátok számára azért is volt különösen nagy a mérkőzés tétje, mert számos játékosuknak ez akár az utolsó világbajnoksága is lehet, ráadásul a legnagyobb sztár, az aranylabdás Luka Modric 37 évesen feltehetően utolsó nagy válogatott tornáján vesz részt. Marokkó pedig az első afrikai csapat lehetett volna, mely érmet szerez a világbajnokságon.

Az észak-afrikai válogatott taktikus és eredményes játékkal rukkolt elő Katarban, nem utolsósorban Walid Regraguinak köszönhetően, aki jó érzékkel állította ki a keretet, és megfelelő módon készítette fel tanítványait a soron következő meccsekre – másképp nem tudták volna kiejteni Spanyolországot és Portugáliát a kieséses szakaszban. Az egész afrikai kontinenst és az arab világot is képviselő Marokkó számára ugyanakkor a négy között nagy falatnak bizonyult a címvédő francia gárda, de az elődöntőben is megmutatták, ha kell, egészen kreatív, gyors és veszélyes támadójátékot tudnak bemutatni.

A két csapat eddig egyetlen alkalommal találkozott egymással, méghozzá éppen a katari torna csoportkörében, amikor gól nélküli döntetlen született. Az a mérkőzés enyhén szólva sem sikeredett túl izgalmasra, de mindenki abban bízott, hogy az éremért a csapatok nagyobb vehemenciával küzdenek majd.

Nyílt sisakos küzdelem az első félidőben

Szerencsére ez a tipp bejött, a két csapat ezúttal más hozzáállással kezdte a mérkőzést, nyílt sisakkal estek egymásnak.

Az első gólra sem kellett sokáig várni, a 7. percben a horvátok megszerezték a vezetést, egy szabadrúgást követő beadásból Gvardiol csukafejesével. A marokkói szurkolóknak azonban nem volt idejük elszontyolodni, mivel két perccel később a csapatuk egyenlített. Ismét egy szabadrúgást követő beadásból született gól, Dari fejelt.

Fotó – TASR/AP

Ezt követően mindkét oldalon több veszélyes támadást vezettek a csapatok, de gól nem született csak az első félidő végén, mikor Orsic a 42. percben gyönyörűen tekerte a felső sarokba a labdát, ami a kapufáról a hálóba pattant.

A fordulás után Marokkó megpróbált támadni, de próbálkozásai rendre megakadtak a horvát védelmen. A csapatok nagyot küzdöttek egymással, a helyzetek azonban valahogy nem alakultak ki.

A hajrában Marokkó és Horvátország is szeretett volna tizenegyest kapni, al-Dzsasszim katari bíró (akinek a mérkőzés irányítása egyre inkább kicsúszott a kezei közül) sípja azonban néma maradt.

Az utolsó percekben Marokkó szinte a kapujához szögezte a horvát csapatot, a lefújás előtti pillanatokban En-Neszjiri centikkel fejelt a léc fölé, gólt azonban nem tudtak szerezni, így maradt a 2-1-es végeredmény.

Fotó – TASR/AP

Az előző vb-n ezüstérmes Horvátország a hatodik vb-részvétele alkalmával harmadszor végzett dobogón, 1998-ban szintén bronzérmet nyert.

Marokkó az afrikai csapatok közül elsőként került négy közé, ott viszont két vereséggel zárt.

Horvátország-Marokkó 2-1 (2-1)

al-Rajjan, Halifa Stadion, 44 137 néző, v.: Abdulrahman al-Dzsasszim (katari)

gólszerzők: Gvardiol (7.), Orsic (42.), illetve Dari (9.)

sárga lap: Unahi (69.), Amallah (84.)

Horvátország: Dominik Livakovic – Josip Stanisic, Josip Sutalo, Josko Gvardiol, Ivan Perisic – Luka Modric, Mateo Kovacic – Lovro Majer (Mario Pasalic, 66.), Andrej Kramaric (Nikola Vlasic, 61.), Miraslav Orsic (Kristijan Jakic, 95.) – Marko Livaja (Bruno Petkovic, 66.)

Marokkó: Jásszina Bono – Asráf Hakimi, Dzsáváf el Jamik (Szelim Amallah, 66.), Asráf Dari (Badr Benun, 64.), Jahja Attiát-allah – Szofjan Amrabát – Hakim Zijecs, Bilal El Hánnusz (Azzedin Unahi, 56.), Abdelhamid Szabíri (Iliász Csair, a szünetben), Szofján Bufál (Anassz Zaruri, 64.) – Juszef En-Neszjiri

Fotó – TASR/AP

A katari torna utolsó meccsére vasárnap kerül sor, a döntőben a címvédő Franciaország ellenfele Argentína lesz.

Az eddigi bronzmérkőzések:

1934.06.07., Nápoly: Németország-Ausztria 3-2 (3-1)
1938.06.19., Bordeaux: Brazília-Svédország 4-2 (1-2)
1950.07.16., Sao Paulo: Svédország-Spanyolország 3-1 (2-0)
1954.07.03., Zürich: Ausztria-Uruguay 3-1 (1-1)
1958.06.28., Göteborg: Franciaország-Németország 6-3 (3-1)
1962.06.16., Santiago: Chile-Jugoszlávia 1-0 (0-0)
1966.07.28., London: Portugália-Szovjetunió 2-1 (1-1
1970.06.20., Mexikóváros: Németország-Uruguay 1-0 (1-0)
1974.07.06., München: Lengyelország-Brazília 1-0 (0-0)
1978.06.24., Buenos Aires: Brazília-Olaszország 2-1 (0-1)
1982.07.10., Alicante: Lengyelország-Franciaország 3-2 (2-1)
1986.06.28., Puebla: Franciaország-Belgium 4-2 (2-1, 2-2, 3-2)
1990.07.07., Bari: Olaszország-Anglia 2-1 (0-0)
1994.07.16., Los Angeles: Svédország-Bulgária 4-0 (4-0)
1998.07.11., Párizs: Horvátország-Hollandia 2-1 (2-1)
2002.06.29., Tegu: Törökország-Koreai Köztársaság 3-2 (3-1)
2006.07.08., Stuttgart: Németország-Portugália 3-1 (0-0)
2010.07.10., Port Elizabeth: Németország-Uruguay 3-2 (1-1)
2014.07.12., Brazíliaváros: Hollandia-Brazília 3-0 (2-0)
2018.07.14., Szentpétervár: Belgium-Anglia 2-0 (1-0)
2022.12.17., al-Rajjan: Horvátország-Marokkó 2-1 (2-1)

Fotó – TASR/AP

Góllövőlista:

5 gólos: Mbappé (Franciaország), Messi (Argentína)

4 gólos: Álvarez (Argentína), Giroud (Franciaország)

3 gólos: Gakpo (Hollandia), Morata (Spanyolország), Ramos (Portugália), Rashford (Anglia), Richarlison (Brazília), Saka (Anglia), Valencia (Ecuador)

2 gólos: Aboubakar (Kamerun), Sz. al-Davszari (Szaúd-Arábia), Cso Kue Szung (Koreai Köztársaság), De Arrascaeta (Uruguay), Doan (Japán), Embolo (Svájc), En-Neszjiri (Marokkó), Fernandes (Portugália), Ferran Torres (Spanyolország), Füllkrug (Németország), Havertz (Németország), Kane (Anglia), Kramaric (Horvátország), Kudus (Ghána), Leao (Portugália), Lewandowski (Lengyelország), A. Mitrovic (Szerbia), Neymar (Brazília), Taremi (Irán), Weghorst (Hollandia)

1 gólos: Abuhlal (Marokkó), Akanji (Svájc), al-Sehri (Szaúd-Arábia), Asensio (Spanyolország), Aszano (Japán), A. Ayew (Ghána), Bale (Wales), Batshuayi (Belgium), Bellingham (Anglia), Blind (Hollandia), Borges (Costa Rica), Bukari (Ghána), Caicedo (Ecuador), Casemiro (Brazília), Castelletto (Kamerun), Cesmi (Irán), Chávez (Mexikó), Choupo-Moting (Kamerun), Christensen (Dánia), Dari (Marokkó), Davies (Kanada), F. de Jong (Hollandia), Depay (Hollandia), Dia (Szenegál), Diédhiou (Szenegál), Dieng (Szenegál), Duke (Ausztrália), Dumfries (Hollandia), Fernandez (Argentína), Foden (Anglia), Freuler (Svájc), Fuller (Costa Rica), Gavi (Spanyolország), Gnabry (Németország), Goodwin (Ausztrália), Grealish (Anglia), Guerreiro (Portugália), Gündogan (Németország), Gvardiol (Horvátország), Hazri (Tunézia), Henderson (Anglia), T. Hernández (Franciaország), Horta (Portugália), Hvang Hi Csan (Koreai Köztársaság), Joao Félix (Portugália), Kim Jung Kvon (Koreai Köztársaság), Klaassen (Hollandia), Kolo Muani (Franciaország), Koulibaly (Szenegál), Leckie (Ausztrália), Livaja (Horvátország), Mac Allister (Argentína), Maeda (Japán), Majer (Horvátország), Martín (Mexikó), S. Milinkovic-Savic (Szerbia), Molina (Argentína), Muntari (Katar), Olmo (Spanyolország), Orsic (Horvátország), Paik (Koreai Köztársaság), Paquetá (Brazília), Pavlovic (Szerbia), Pepe (Portugália), Perisic (Horvátország), Petkovic (Horvátország), Pulisic (Egyesült Államok), Rabiot (Franciaország), Rezajan (Irán), Ronaldo (Portugália), Salisu (Ghána), Sarr (Szenegál), Shaqiri (Svájc), Soler (Spanyolország), Sterling (Anglia), Szabiri (Marokkó), Tchouameni (Franciaország), Tanaka (Japán), Tejeda (Costa Rica), Vargas (Costa Rica), Vinícius (Brazília), Vlahovic (Szerbia), Weah (Egyesült Államok), Wright (Egyesült Államok), Zielinski (Lengyelország), Zijecs (Marokkó)

Öngól: Aguerd (Marokkó, a Kanada elleni csoportmérkőzésen), Fernández (Argentína, az Ausztrália elleni nyolcaddöntőn)

 

Katar 2022

Labdarúgó-világbajnokság

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak