Napunk

Az év eseménye a szlovákiai magyar személyiségek szerint az ukrajnai háború (ankét)

Fotó: Gabriel Kuchta, Deník N
Fotó: Gabriel Kuchta, Deník N

Ankétunkban harminc szlovákiai magyar személyiséget kérdeztünk meg arról, hogy mit tart 2022 legfőbb eseményének.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Nem meglepő módon a válaszadók közöl tizennyolcan a háborút vagy a háborúhoz kapcsolódó eseményt, például a szolidaritást nevezték meg.

Második legfontosabb esemény a szlovákiai magyar személyiségek szerint II. Erzsébet halála volt, majd a Vár úti terrortámadás következik. Kérdéseinket nagyrészt még a kormány bukása előtt tettük fel, de így is negyedik helyre futott be ez a történés, igaz, csak két szavazattal, és osztozik ezen a helyen a képzőművészek eseményével, a Szlovák Nemzeti Galéria újranyitásával, illetve a magyarországi pedagógusok polgári engedetlenségével és a katari világbajnoksággal.

De van, aki számára Szijjártó Péter pozsonyi látogatása volt a legfőbb esemény, másoknak a Bázis szereplése a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, vagy épp a Slovan–Ferencváros 1:4. Megint másoknak a jelenléti oktatás elindulása, az unoka megszületése vagy a helyhatósági választások.

A kérdésünkre válaszolt: Mészáros András, Dudás Tamás, Mrva Marianna, Vasik János, Hushegyi Gábor, Ádám Zita, Gazdag József, Fekete Irén, Lovász Attila, Szőköl István, Barak László, Szvorák Zsuzsa, Patasi Ilona, Orosz István, Bara Zoltán, Balog Beáta, Simon Attila, Urbán Péter, Németh Ilona, Szigeti László, Rácz Vince, Bolemant Éva, Fiala-Butora János, Cs. Liszka Györgyi, Hégli Dusan, Németh Krisztián, Petőcz Kálmán, Kossár Lajos, Tokár Géza, Bindics Gábor.


Mészáros András
filozófus, egyetemi tanár

Mivel még nem fejeződött be ez az év, nem lehet tudni. Eddig viszont az oroszok tavasz óta tartó ukrajnai hódító háborúja nyomán kialakult szokatlanul rugalmas és egyértelmű nyugat-európai reakció. Szertefoszlottak azok az elvárások, hogy Oroszországgal lehetséges a békés és demokratikus együttélés. – Persze biztosan vannak olyanok is, akik szerint az év legfontosabb eseménye a még zajló foci VB. Nem szeretném elvenni tőlük ezt a meggyőződést. Hiszen ott naponta hullnak a semmibe dédelgetett sztárok, és emelkednek fel új csillagok. Van ennél jobb történet?


Dudás Tamás
közgazdász

Az ukrajnai háborút lehetetlen kikerülni, ez ugyanis több téren is nagy változásokat hozott a világban. Elég csak arra gondolni, hogy évszázadokig neutrális országok hirtelen érdeklődni kezdtek a kollektív biztonság iránt, vagy arra, hogy az EU ugyanilyen hirtelenséggel kezdte átgondolni energetikai függőségét. Szinte bármilyen biztonságpolitikai, külpolitikai vagy gazdasági kérdés, amely manapság terítékre kerül, valamilyen formában biztosan összefügg az ukrajnai háborúval.

Ha nincs ez a háború, akkor az év eseménye II. Erzsébet halála lett volna, mert ezzel egy korszak zárult le Nagy-Britanniában. II. Erzsébet maga volt a monarchia lelke, és kérdéses, hogy a királyi család következő generációi mennyire tudják majd betölteni az általa hagyott űrt.


Mrva Marianna
szociológus

A hazai események közül a Vár úti kettős gyilkosságot tartom szükségesnek megemlíteni. Ez rámutatott arra, hogy a gyűlöletbeszéd megtűrésének milyen következményei lehetnek, de arra is, hogy a nyilvánosságban nem kap hangot számos olyan ügy és probléma, amelyek alapvetően befolyásolják a kisebbségek mindennapjait, és amelyek kiszorulása a közbeszédből a kisebbségeken túl az egész demokratikus társadalmat is gyengíti.


Vasik János
a Pátria Rádió megbízott főszerkesztője

Szlovákiai magyarként azt gondolom, hogy az év eseménye Szijjártó Péter legutóbbi, december eleji látogatása volt. Mondhatnánk, hogy nem nagy dolog, különben is, egy másik állam külügyminiszteréről van szó… Ám erre csak azt felelhetem: ha egy pillangó megrebbenti szárnyát! S még csak nem is a messze-távolban tette, de itt, Szlovákiában. Találkozott és tartott közös, baráti hangulatú sajtótájékoztatót azzal a politikussal, akinek a pályafutását a Malina Hedvig ügy, a szepsi romatelepi beavatkozás és következménytelensége, a Kuciak-gyilkosság és számos, éppen zajló nyomozás jellemez, aki nyíltan támogatja Valgyimír Putyin Oroszországát az ukránok elleni háborúban… S ezt megelőzően leült a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjével is tárgyalni. Válaszút elé állított bennünket, szlovákiai magyarokat is, de mintha nem látnánk a keresztutat…


Hushegyi Gábor
esztéta

Természetesen az Ukrajna területi egysége elleni orosz katonai agresszió. Szlovákiában pedig a pozsonyi Vár úti kettős gyilkosság, valamint a mára negatív következményeket felmutató konzervatív fordulat, mind kormányzati, jogalkotási szinten és nem utolsó sorban a médiatér fokozatos meghódítása révén.


Ádám Zita
peadgógus, pedagógiai szakíró

II. Erzsébet királynő és Gorbacsov halála. A személyiségek fontosak életünkben, hozzájuk igazítjuk az óra járását, a lépteinket. Az egyik felkent uralkodó volt, aki hét évtizede szolgálta a nemzetet. A királyi  korona alatt is ember, anya, nagymama, gondolkodó és érző lény volt emberi gyengeségeivel együtt, aki hosszú élete során biztos pont volt nemzete, de a világ polgárai életében is.

Gorbacsov az én nemzedékem álmát segítette megvalósulni. Az embert létében megalázó, félelemben tartó ideológiára tudott megoldást, kockáztatva saját életét is. Közép-Kelet-Európa nemzeteinek ő adta vissza a szabad gondolkodás lehetőségét. Hatalmas bátorság volt a glasznoszty és a peresztrojka, nem akárki tudta volna utánacsinálni. Felejteni nem szabad. Nekem példaképem volt.

Mindkét ember távozása a világ nagy vesztesége, de életük, pályájuk, gondolkodásuk, bátorságuk, erős egyéniségük kisugárzása az emberiség nyeresége is, ha életútjuk tanulságait, üzeneteiket a magunk életének jobbításához, nemesítéséhez igazítjuk.


Gazdag József
író, publicista, a Vasárnap családi magazin munkatársa

Kihagyom a háborúval kapcsolatosakat, és csak a jókat mondom. A Bázis a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Sztrájk és polgári engedetlenség a magyarországi iskolákban. Márai Lola naplója. Nagyobbik fiam iskolakezdése. Séták a Vág-parton. A Napunk indulása. Slovan–Ferencváros 1:4.


Fekete Irén
az SZMPSZ elnöke

A háborús hónapok szomorú eseményei háttérbe szorítottak a szememben minden egyéb eseményt, a jelentős történések inkább személyesek vagy szakmaiak voltak. Ezek közül kiemelkedik a tény, hogy a járvány alábbhagyott, és megindult a jelenléti oktatás, amiről bebizonyosodott, hogy helyettesíthető ugyan, de nem pótolható.

Ami az én életemet is jelentősen befolyásolta, az a novemberi tisztújítás volt, amikor is másodjára ért a megtiszteltetés, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége élére állhattam.


Lovász Attila
az RTVS nemzetiségi adásának igazgatója

A háború, mi más. A második világháború óta először zajlik Európa területén egy olyan konfliktus, ahol egyezmények megsértésével, hadüzenet nélkül, kizárólag birodalmi célokat követve indultak el a hadosztályok az egyik országból a másikba. Az események következményeit (nem a gazdaságiakat) ma még nem is látjuk.


Szőköl István
az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet komáromi központjának vezetője

A 2022-es év eseményei közül mindenképpen említésre méltó II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulója, valamint az egész világ megrendüléssel fogadta halála hírét. Az angol-brit monarchia történetében először fordult elő, hogy valaki hét évtizeden keresztül uralkodjon.


Barak László
költő, újságíró (Paraméter)

Aligha vonható kétségbe, hogy Ukrajna oroszok általi megtámadása volt az év legfőbb eseménye. És annak következményeként a közép-európai néplélek tekintélyes hányadának tragikus amortizációja. Nem utolsósorban az, hogy az agresszort tömegével pártolják az emberek! Nem mentség geopolitikai „analfabetizmusuk”, és az sem, hogy jó néhány közép-európai politikus – szolgalelkű propagandistáikkal együtt – intenzíven dolgozott/dolgozik azon, hogy így legyen…


Szvorák Zsuzsa
pedagógus

Még tavaly év végén megszületett első unokánk, Mira. Mint a neve is jelzi, csodálatos kisleány. Ez az esztendő csak róla szólt, hiszen annyira vártuk már őt.

Láttuk az első mosolyát, hallottuk gügyögését, sírását, kacagását. Közelről élhettük meg, ahogy fejlődik, okosodik, huncutkodik. Az első ölelése, pusziküldése, pápázása mind erőt adott a mindennapok gondjaival szemben. Mindenkinek kívánom, hogy ezt a lelki boldogságot megtapasztalhassa, hogy nagyszülővé válhasson.

Egy mennybéli áldás, hogy akár mindennap is láthatjuk. Ha velünk van és nálunk van, minden fáradtságot elfeledünk a férjemmel.

Visszatérnek és erősebbek az emlékek három gyermekünk kiskoráról is, bár értük is mindent megtettünk, de Miráért mindenkor minden tőlünk telhetőt megadnánk. Bízunk benne, hogy második unokánk születése és minden majdani unokánk érkezése erőt ad ahhoz, hogy még sokáig éljünk, és minden nap jól legyünk és jók legyünk.


Patasi Ilona
a Szlovákiai Agrárkamara elnöke

Szlovákia Stratégiai tervének elkészítése és elfogadása az EU Közös Agrárpolitikájának feltételeire szabva. A víz, a föld és a levegő védelme nemcsak gazdálkodóinknak, de a vidéki életre nézve is meghatározó lesz.


Orosz István
a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója

A 2022-es éve legfőbb eseménye a Katari Futball-vb és II. Erzsébet halála. A futball-vb-t óriási érdeklődés övezi minden alkalommal, hiszen a világ legnépszerűbb sportjáról van szó. Először rendezték meg a nyári időszakon kívül és egy hosszú világjárvány után, ráadásul egy olyan országban, amit egyáltalán nem neveznék megszokottnak. Egyik sajátossága a konténerstadion, amit a vb után szétszerelnek és a következő világbajnokság helyszínén újra felállítanak. Ilyenre eddig még nem volt példa!

Ennél jóval szomorúbb, hogy 96 éves korában, 2022. szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság és a nemzetközösségi királyságok királynője, az anglikán egyház feje, a leghosszabb ideig trónon lévő brit uralkodó. Nagy veszteség ez nemcsak az Egyesült Királyságnak, hanem az egész világnak. Úgy gondolom, a királynő halálával végleg lezárult Európa 20. századi történelme.


Bara Zoltán
a Pons Danubii EGTC igazgatója

A Kínai Kommunista Párt XX. Kongresszusa, melyen tisztújítást hajtanak végre, és újraválasztják a főtitkári poszton Hszi Csin-pinget. Mao Ce-Tung óta nem látott hatalomra tett szert, meghatározza Kína és vele a világ közeljövőjét.


Balog Beáta
a Sme főszerkesztője

Nagyon erősen rezonált bennem az emberek segítőkészsége az ukrán menekültek iránt. Családjaikba befogadták az ukrán nőket és gyermekeket. Hónapokig hordták az élelmet és ruházatot a gyűjtőhelyekre, annak ellenére, hogy a fasiszták és Robert Fico pártja már évekkel ezelőtt átvették a menekültek elleni gyűlöletbeszédet a magyar kormánytól. Sajnos, idővel gyengült ez a szolidaritáshullám, annak ellenére, hogy sok ukrán család még mindig minimális segélyből próbál megélni.

Nem hagyhatom ki a legszégyenteljesebb eseményt sem: Igor Matovič nem volt képes lemondani a posztjáról annak érdekében, hogy a Heger kormány be tudja fejezni a négyéves ciklusát. Miután aláírta a lemondását, kitépte a dokumentumot az elnöki iroda alkalmazottjának a kezéből.


Simon Attila
történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója

Jó volna, ha a labdarúgó-vb-t jelölhetném az év legfontosabb eseményének. Sajnos azonban Oroszország Ukrajna elleni agressziója nem sok választási lehetőséget ad. Mivel szeretnék valami pozitív eseményt kiemelni, ezért az év eseménye számomra az, hogy az Európai Unió, ami mi vagyunk, nem maradt semleges és tétlen, hanem határozottan kiállt Oroszországgal szemben és felismerte azt, hogy amikor Ukrajnát segítjük, akkor tulajdonképpen a saját országainkat és demokráciánkat védjük.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ankét

II. Erzsébet

Kormányválság

Orosz–ukrán háború

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak