A FIFA világbajnoki ostobaságai

A szerző az Egyesült Államokban élő holland író, szerkesztő

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, ismertebb nevén a FIFA, egy bugyuta szlogennel állt elő a katari világbajnokságon: „A futball egyesíti a világot.” Egy hivatalos promóvideóban az argentin Lionel Messi és a brazil Neymar spanyolul, illetve portugálul mondja el a szlogent. Igaz ez? A futball valóban egyesíti a világot?

Természetesen nem. Még a nemzeteket sem egyesíti. Brazíliában a csapat sárga és zöld színeit a nemrég megbuktatott elnök, Jair Bolsonaro (őt Neymar támogatja) hívei sajátították ki, ami bosszantotta Luiz Ináció Lula da Silva elnök támogatóit, akiket a csapat edzője, Tite és a szőkére festett csatár, Richarlison támogat.

Az, hogy a sportesemények egyesítik a világ népeit, régi gondolat, amely a modern olimpiai játékok Pierre de Coubertin báró általi, 1896-os feltalálásáig nyúlik vissza. A báró és a sporttisztviselők hosszú sora úgy vélte, hogy a sportnak felül kell emelkednie a politikán, a nemzetközi feszültségeken és minden egyéb viszályon. A FIFA is a politika nélküli világ ábrándját hirdeti, egy olyan világét, ahol a konfliktusok a pályán maradnak.

Katar vágyott a presztízsre

Valójában a döntés, hogy az idei tornát Katarban rendezik, egy kicsi, olajban gazdag sejkországban, melynek nincs futballtörténelme, és a helyiek sem mutatnak nagy érdeklődést a foci iránt, maga is politikai jellegű.

Az ország uralkodó emírje vágyott egy globális esemény presztízsére, és Katarnak megvolt a pénze, hogy ezt megvegye. Állítólag vastag borítékokat csúsztattak a helyszínről szavazó FIFA-tisztviselők zsebébe. A FIFA-t pedig azzal jutalmazták meg, hogy közvetítési jogokat adott el az Al Jazeerának, a katari, államilag finanszírozott tévécsatornának.

A FIFA-t láthatóan nem zavarta az emberi jogok gyatra helyzete Katarban, a bevándorló munkavállalókkal szembeni visszaélések és a homoszexualitást büntető törvények – ahogyan a múltban sem zavarták a nemzetközi sporttisztviselőket még ennél is kétesebb helyszínek. Végül is a legutóbbi labdarúgó-világbajnokságot Oroszországban rendezték, amely már akkor nemzetközi szankciók alatt állt. Az 1936-os olimpiát pedig a hitleri Berlinben tartották meg.

De az a tény, hogy a parányi Katar az első arab ország lehetett, amelyik világbajnokságot rendezhet, és ekkora befolyással bír, jó mutatja, hogy mennyire eltolódott a hatalom súlypontja az utóbbi időben.

A palesztinokat lehet támogatni

A FIFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz hasonlóan, mindig is a pénz felé húzott, és közben egyértelművé tette, hogy sem a játékosok, sem az európai díszvendégek nem viselhetik a „OneLove” feliratú karszalagot. Politikai állásfoglalásnak tekintették az embereknek azt a jogát, hogy úgy szeressenek valakit, ahogy akarnak – a FIFA nem engedheti meg, hogy a sport és a politika összekeveredjen.

Csakhogy a FIFA ezt megteheti és meg is teszi. Teljesen elfogadható volt az, hogy az iráni, a szaúdi és a katari drukkerek Palesztina zászlaját lobogtatták a stadionokban, és ezzel fejezték ki a szolidaritásukat a palesztin ügy iránt. Miközben a holland sportminiszter, Conny Helder csupán egy apró „OneLove” kitűzött viselhetett, addig a mellette ülő katari tisztviselő a karjára kötött egy hivalkodó palesztin karszalagot.

Csupán a német csapat tiltakozott nyíltan a szexuális szabadság támogatására vonatkozó tilalom ellen, a csoportképen eltakarták a szájukat. A FIFA gyorsan felszólította őket, hogy hagyjanak fel ezzel, mert különben komoly következményei lesznek az ügynek.

Katarban az emberi jogok megsértésének kritikusait azonnal rasszizmussal vádolták, ezt pedig a FIFA svájci vezetője, Gianni Infantino is támogatta, aki a nyugati imperializmus „3000 évére” emlékeztette európai kollégáit. A „nő” és a „szabadság” szavakkal ellátott pólókat be is tiltották, nehogy felbosszantsák az iráni teokráciát, amelyet otthon ezekkel a jelszavakkal támadnak.

Ennyit a nemzetközi összetartozásról. És ugyanennyire figyelemre méltó a nemzeti egység hiánya is.