Ha leállna a ruhagyártás, évtizedekig nem kellene új ruhát vennünk
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
- Mi az a fast fashion, és milyen emberjogi valamint environmentális hatásai vannak? Miért van az, hogy a kidobott ruhák többsége szemétégetőben vagy -lerakókon végzi, és a világon a ruhák csak 1%-át hasznosítják újra ruhaként?
- Egy 2018-as jelentés szerint a divatipar évente az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 10%-át termeli, ami többet tesz ki, mint a nemzetközi légi forgalom és tengeri szállításból keletkező kibocsátások együttvéve.
- Martina Mareková Kuipers a Fashion Revolutiontól azt mondja, hogy a cél nem az aszketizmus, hanem a túlzott fogyasztás csökkentése, amely a legtöbb felesleges ruhahulladékot produkálja. „Nem azt akarjuk elérni, hogy az emberek felhagyjanak a vásárlással, és bűntudatuk legyen amiatt, hogy valamit vettek maguknak. Hanem azt, hogy hagyjanak fel azzal a vásárlási filozófiával, mely szerint bizonyos ruhákból több darabot is megvesznek, csak azért, mert akciós.”
Valamikor a ruhákat évekig hordtuk, egészen addig, míg teljesen szét nem mentek. Aztán pedig máshol használtuk fel a háztartásban, például törlőkendőként.
Mára ez megváltozott. „A divatmárkák manapság kétszer annyi mennyiségű ruhát gyártanak, mint a 2000 előtti években.” – olvasható a helsinki Aalto Egyetem által kiállított tanulmányban, melyet Kirsi Niinimäki és csapata állított össze. A tanulmányt két éve publikálta a Nature Reviews Earth & Environment folyóirat.
A 2017-es adatok alapján egy ruhadarab teljes viselési ideje több mint harmadával csökkent (36%) a 2022-es évvel összehasonlítva (globális adat).
Az Egyesült Államokban egy átlagos vásárló 5,5 naponta vesz új ruhát.
Kevesebb mint 1 százalék kerül újrahasznosításra
Az új modelleket hagyományosan évente négyszer adták ki (minden évszakban). Most viszont felgyorsult a gyártás, és szinte havonta jönnek ki, valamikor pedig már hetente (fast fashion).
Ebben a cikkben górcső alá vesszük az olcsó ruha, amelyik gyorsan a szemétben köt ki gyakori vásárlásának emberjogi (tisztességes bér) és environmentális (vegyszerek, vízfogyasztás, mikroműanyagok a természetben) hatásait.
A fast fashion témájával nemrég a nagy befolyású Nature folyóirat vezércikke is foglalkozott.
Globálisan a ruhák csupán 1 százalékát hasznosítják újra ruhaként, a nagy részük a szemétégetőben vagy -lerakón végzi. Az EU-ban ez az arány 87 százalék.
Az EU lakosai évente csaknem 26 kilogramm textilt vásárolnak, amiből megközelítőleg 11 kilogrammot kidobnak. Szlovákiában a textilhulladék 2018-ban körülbelül 10,6 kilogramm volt egy lakosra számítva. Az egész együtt csaknem 58 ezer tonna textil- és cipőhulladékot tett ki. Ez legtöbbször nálunk is a lerakatokra vagy a szemétégetőkbe kerül.
Tegyük hozzá, hogy a textil kifejezés egy tágabb fogalom, mint a ruha. Míg a textilt a bútorgyártásban (függönyök, huzatok), az autóiparban, az élelmiszergyártásban és más ágazatokban is használják, a ruhát kizárólag a divatiparban.
A probléma a túlzott fogyasztás
A divatipar annyi hulladékot termel, hogy egy olyan teherautót színig lehetne tölteni vele, ami másodpercenként vinné a hulladékot a lerakóra vagy az égetőbe (globális adat) – áll a The Ellen Macarthur Foundation szervezet jelentésében.
Ezért kiemelik, hogy a ruhahulladék (tágabban a textilhulladék) témáját nem szűkíthetjük le a szelektálás és az újrahasznosítás területére, mivel elsősorban a felesleges hulladék keletkezését kell megelőzni.
Martina Mareková Kuipers, a slow fashion divattervezője és a Fashion Revolution szlovákiai koordinátora a Denník N-nek azt mondta, hogy az embereknek tele van a ruhásszekrényük, és „ha most leállna a ruhagyártás, akkor megközelítőleg évtizedekig nem kellene semmi újat vennünk.”
A legjobb vásárlás szerinte a saját szekrényünkben tett látogatás. „Ha nem találom meg benne, amit keresek, kölcsönkérem a családtagoktól, esetleg eljárhatok ruhacserékre is (swap), ahol a ruháimat másokra cserélhetem”.
A Fashion Revolution szervezetben kampányokat folytatnak a ruhaipar dolgozóinak emberi jogaiért, emellett pedig olyan területeken végeznek informális oktatást, mint a tudatos fogyasztás vagy a slow fashion.
Mareková Kuipers kiemelte, hogy a cél nem az aszketizmus, hanem a túlzott fogyasztás csökkentése, amely a legtöbb felesleges ruhahulladékot termeli. „Nem azt akarjuk elérni, hogy az emberek felhagyjanak a vásárlással, és bűntudatuk legyen amiatt, hogy valamit vettek maguknak. Hanem azt, hogy hagyjanak fel azzal a vásárlási filozófiával, mely szerint bizonyos ruhákból több darabot is megvesznek, csak azért, mert akciósak.”
Vízfogyasztás és az üvegházhatású gázok
A divatipar a világ egyik legnagyobb vízfogyasztója – az éves fogyasztás 20 és 200 billió liter víz között mozog.
A becslések szerint egy tonna textil gyártáshoz 200 tonna vízre van szükség. „Ugyancsak becslések alapján: egyetlen pamutpóló elkészítéséhez 2 700 liter édesvízre van szükség” – írták 2020-ban az Európai Parlament weboldalán.
Ezt a mennyiséget egy ember két és fél év alatt issza meg.
„A globális vízfogyasztás nagy része a divatiparban a gyapot termesztéssel és az anyag feldolgozásának további folyamataival függ össze, mint a fehérítés, a festés, a nyomtatás és a felületkezelés” – olvasható Niinimäki és csapatának említett tanulmányban a Nature Reviews Earth & Environment folyóiratban.
Csak az öntözésre használnak fel a textiliparban évente 44 billió liter vizet (a globális fogyasztás 3%-a az öntözésben), javarészt a pamut előállítására.
A divatipar a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának évi 10 százalékát termeli, tette közzé 2018-ban az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC). Ez több mint a nemzetközi légi forgalom és a tengeri közlekedés kibocsátása együttvéve.
A divatipar karbonlábnyoma a magas energiafogyasztásból származik, és hatással van rá a felhasznált energia forrása is. „Kínában például a textilgyártás a szénből nyert energiától függ, ezért van 40 százalékkal nagyobb karbonlábnyoma, mint az Európában vagy Törökországban gyártott textilnek” – állapítja meh Niinimäki és a csapa.
Vegyszerek és mikroműanyagok
A gyártási folyamat során a textiliparban több, mint 15 ezer különböző vegyszert használnak. A permetszerek globális előállításának hat százalékat (az ár szempontjából) a gyapot termesztésben használják fel.
„A mezőgazdasági vegyszerek túlzott használata rosszullétet, hasmenést, rákot és légzőszervi megbetegedéseket okozhat. A permetszerek által okozott akut mérgezések naponta csaknem ezer ember halálát okozzák, ezen kívül pedig idegrendszeri és olyan reprodukciós problémákat is okoznak, mint a meddőség, a vetélések és a veleszületett rendellenességek” – írják a tanulmány szerzői a Nature Reviews & Environment folyóiratban.
A tudósok hozzáteszik, hogy a mezőgazdasági vegyszerek megbontják a biológiai folyamatokat a talajban, és tönkreteszik a mikroorganizmusokat, a növényeket és a rovarokat.
A Nature folyóirat vezércikkében az olvasható, hogy a poliészter és más polimer alapú textíliák mosása közben mikroműanyagok szabadulnak fel. „Ezen mikroműanyagok 20-30 százaléka az óceánokba kerül.”
A poliészterből készült ruha egy mosása alatt akár 700 ezer mikroműanyag-szál is felszabadulhat, ami aztán bekerülhet az élelmiszerláncba, olvasható az Európai Parlament oldalán.
A tisztességes bérért harcolnak
A ruhák többsége Kínából származik, ezt követi Törökország, Vietnám és Banglades. A divatipar globálisan 300 millió embert foglalkoztat.
Számos ruhaipari dolgozó munkakörülménye rossz, Mareková Kuipers szerint ez főleg Ázsiára jellemző. „A fast fashion márkák nem a divatért, a dizájnért vagy az emberek jólétéért csinálják ezt, hanem a profitért.”
A Fashion Revolutionnél már régóta igyekeznek felhívni a figyelmet a ruhaipari munkások tisztességes bérére az egész produkciós láncban. A szervezet adatai szerint a ruhaipari munkások 45 százalékkal keresnek kevesebbet, mint amire szükségük lenne saját maguk és családjaik eltartásához.
A tisztességes bér abban különbözik a minimálbértől, hogy forrásokat ad az embernek a tisztességes élethez, mondta Mareková Kuipers, és hozzátette: „A tisztességes bér nem a luxus életről szó, hanem arról, hogy az ember félre tud tenni belőle például az oktatásra vagy a szükséges egészségügyi ellátásra.”
Számos ruhaipari dolgozónak azonban nincs ilyen bére. Mareková Kuipers elmondása szerint ez távolról sem az olyan ázsiai országok problémája, mint Banglades, hanem egy világméretű probléma.
A szakértő az iparágban uralkodó alacsony béreket azzal magyarázza, hogy a ruhaipari dolgozók többsége nő. „A becslések szerint 80 százalékról van szó” mondta Mareková Kuipers, majd hozzátette, hogy a következő ok a fast fashion márkák alacsony átláthatósága. „Hiányoznak a mélyreható átvizsgálások.”
Több mint 92 millió tonna textilhulladék
Textilhulladék már a ruha gyártásánál keletkezik – a becslések szerint a felhasznált anyagok 15 százaléka végzi a szemétben, egyes ruhadaraboknál ez pedig a 30 százalékot is eléri.
Az Egyesült Államokból származó adatok szerint több mint 50 milliárd darab ruha kidobódik a gyártást követő egy éven belül. Az amerikai fogyasztók átlagosan hétszer vesznek fel egy ruhát, aztán pedig kidobják.
A gyakori vásárlást a ruhák és cipők költségeinek csökkenése is okozza, amik egyre olcsóbbak. Az elmúlt évszázad 50-es éveiben ezek a költségek az EU országainak és az Egyesült Királyságnak 30 százalékát tették ki, 2019-ben viszont ez már csak 12 százalék volt, két évvel ezelőtt pedig már csak 5 százalék.
Az olcsó ruhát egyre többen veszik, gyorsan cserélődnek és kidobónak, ami a hulladék feltorlódásához vezet. Évente több mint 92 millió tonna textilhulladék keletkezik, és globálisan a textil a vegyes hulladék 22 százalékát teszi ki.
