Napunk newsfilter: Megtartja a Spolu a kormányt, és a Szövetség a platformokat? Ezek a szombati pártdzsemborik tétjei

1. Nem a nagy pártokra figyelnek a parlamentben. 2. Megpróbálja „platformtalanítani” a Szövetséget az MKP? 3. Hernádi Zsolt: Az import helyreállítása hónapokig is tarthat.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Sánta Szilárd
1. Nem a nagy pártokra figyelnek a parlamentben
Folytatódik a kormányválság. Az OĽaNO demokratikus platformja és néhány frakció nélküli képviselő – mások mellett Martin Klus és Juraj Šeliga, mintegy tizenöten – a kormányról való szavazás elhalasztását kérte pénteken. Azt szerették volna elérni, hogy jövő kedd helyett csak januárban szavazzon a parlament – az így nyert időt pedig arra használták volna fel, hogy meggyőzzék az SaS-t vagy néhány képviselőjét, hogy ne buktassák meg Eduard Heger kormányát.
Sulíknak nem kell közvetítő. Klus, aki nemrég lépett ki az SaS-ből, kifejtette, hogy a kormányátalakításról még a parlamenti szavazás előtt lehetne egyeztetni, nem utána, ahogy azt Richard Sulík, az SaS elnöke javasolta. Juraj Šeliga, a Za ľudí képviselője pedig felajánlotta, hogy ez a képviselői csoport közvetíthetne a kormány és az SaS között, hogy elkerüljék a kormány megbuktatását, és közben a demokraták történelmi felelősségére hivatkozott. Az SaS ezt az ajánlatot rögtön visszautasította.
Mind az időhúzók, mind az SaS motivációját nehéz világosan látni, hiszen maga a helyzet, amelybe az érintett felek nem ártatlanul keveredtek, már borzasztóan fárasztó, sokszor reménytelen és kiábrándító. Azért, mert nincs olyan reális forgatókönyv, amit jó szívvel várhatnánk, és reális esély lenne a megvalósulására.
Megjelent pénteken a parlamentben Jaroslav Naď is, aki azt kérte a képviselőktől, hogy karácsony előtt ne buktassák meg a kormányt, és az SaS képviselőit győzködte, hogy Eduard Heger igenis jó kormányfő.
Boris Kollár házelnök azzal a fenomenális ötlettel állt elő, hogy a képviselők erről a fontos kérdésről ne a szokott módon, a gombok nyomogatásával szavazzanak, mert fennáll a meghibásodás veszélye, hanem felállva jelentsék be, mire teszik le a voksukat. Amennyiben bukik a kormány, a házelnök kész berekeszteni az ülést, és rögtön felkeresi a köztársasági elnököt, hogy a folytatás hogyanjáról tárgyaljon vele.
Richard Sulík tovább növelte a bizonytalanságot, mert kijelentette, hogy mégis el tudja képzelni azt, hogy támogassa a kormány átalakítását, de ehhez az kell, hogy az ő elképzelései alapján legyen levezényelve a változás.
A kicsik döntenek. A parlamenti matematika egyelőre azt mutatja, hogy a független képviselőkön múlik a kormány sorsa: és valóban minden szavazat számít. A hétvégén kerül sor a Spolu pártkongresszusára. A párt jelentéktelensége ellenére most mégis országos figyelemre számíthat a szombati találkozó, mert akár a kormány sorsa is múlhat rajta.
A Spolu kongresszusának a fontosságát jelzi, hogy a miniszterelnök is megjelenik, aki feltehetően megpróbálja az ott megjelent képviselőket meggyőzni arról, hogy tartsák meg a kormányát. A párt elnöke, Miroslav Kollár úgy nyilatkozott, csak a szombati találkozó után dönt arról, melyik oldalra szavaz.
Olyan helyzet állt elő, hogy a két nagy blokk közé szorult néhány független képviselő szavazata dönt a kormányról. Sok telefonhívásuk lesz még jövő keddig.
2. Megpróbálja „platformtalanítani” a Szövetséget az MKP?
Szombaton egy másik pártra is érdemes figyelni, a parlamenten kívüli Szövetség Országos Tanácsa ülésezik Pozsonyban. Azért érdemes figyelni, mert olyan információ látott napvilágot, hogy a párt meghatározó politikusai fölvethetik a platformok megszüntetését. A kezdeményezés az MKP-platform politikusaitól jön, a Híd- és az Összefogás-platform nem ért egyet vele – adta hírül a Paraméter.
Vita a jövőről. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke nem erősítette meg a Paraméternek a platformok megtorpedózását, de úgy fogalmazott: a jövőről vitázni kell. Ha mégis megnyitnák ezt a kérdést, akkor alapszabályt kellene módosítani, ami nem egyszerű, a grémium vagy a pártkongresszus kompetens a kérdésben. A grémium nem támogatja, hogy a platformok kapcsán az alapszabály módosításáról tárgyaljanak.
Az önkormányzati választáson jól szerepelt párttól nem várt lépés lenne, ha így alakítaná át a szerkezetét. Elsősorban nem azért, mert olyan nagyon működőképes lenne ez a modell, hanem azért, mert valószínűleg több idő kell ahhoz, amíg kialakulnak az együttműködés mechanizmusai.
Megbeszélik a súrlódásokat. Berényi József az Országos Tanács előtt azt nyilatkozta, hogy természetesen fontos, hogy értékeljék az önkormányzati választások eredményeit, de azokról a súrlódásokról is kell beszélni, amelyek a választás előtt a jelöltállításkor történtek.
Éppen Berényi megyeelnöki jelölése körül volt egy botrány, amelyet a Híd és az Összefogás másképp értelmezett, mint az MKP-platform. Amit érdemes megvizsgálni, hogy az egy-egy régióban felmerülő személyes ellentétekből vajon lehet-e arra a következtetésre jutni, hogy a platformok koegzisztenciája ellehetetlenült, vagy tekintettel lesznek arra a sok-sok régióra, ahol sikeresen együttműködtek és jó eredményt értek el a párt színeiben induló jelöltek.