Magyar orvosok a kormánnyal kötött egyezségről: „Az egyik szemem sír, a másik nevet”

Bár az utolsó pillanatban és szinte egyhangúlag szavazta meg a parlament szerdán a kórházi orvosok béremelését, az általunk megszólított orvosok szerint ezzel korántsem oldódott meg az egészségügy helyzete. Sőt, a németországi vagy ausztriai állások továbbra is vonzóak maradnak az egészségügyben dolgozók számára.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Szerdán 17 óra után szavazott a parlament a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) követeléseiről, a javaslatot egy képviselőt kivéve minden jelenlévő támogatta még akkor is, ha a javaslatról szóló vitában Igor Matovič a béremelés ellen szólalt fel.
A jóváhagyott javaslat értelmében január elsejétől a szakvizsgával rendelkező kórházi orvosok az átlagbér 2,5-szörösét, a szakvizsgával nem rendelkező orvosok pedig az átlagbér 1,5-szörösét kapják meg. További emelést kapnak a ledolgozott évek után is.
Kiterjesztett egyezség
Bár Monika Kavecká (OĽaNO) képviselő elfelejtette felolvasni felszólalásakor módosító javaslatát, a parlament végül arról is döntött, hogy a kórházi orvosok mellett az egészségügy más dolgozóinak is emelik a ledolgozott évek után járó járulék összegét, illetve a módosításba az orvosok képzésének reformja is bekerült.
A tegnap jóváhagyott módosítás viszont kizárólag a kórházi orvosokat érinti, a mentőorvosokra és az ambuláns orvosokra nem vonatkozik. Zuzana Čaputová államfő várhatóan ma már alá is írja a törvényt, hogy mielőbb hatályba léphessen.
Tegnap a szavazást követően Eduard Heger, Vladimír Lengvarský és Peter Visolajský aláírták azt a memorandumot is, mely a szakszervezet hét további követelésére vonatkozik.

Bár a szakszervezet vezetői és Eduard Heger kormányfő is elégedett a tegnapi fejleményekkel, az általunk megszólított orvosok nem ünneplik a végeredményt. Valamennyien arra figyelmeztetnek, hogy a hazai egészségügyet évek óta súlyosan elhanyagolták. Továbbra is kevés az orvos a kórházakban, heteket kell várni egy-egy vizsgálatra vagy műtétre, és nincs garancia arra se, hogy nem folytatódik az orvosok külföldre való elvándorlása. A szakszervezet által most kiharcolt követelések eredménye csak hosszú távon mutatkozik meg.
A fizetésemelés nem gyógyír minden bajra
Gálffy Balázs hematológus, a Pozsonyi Egyetemi Kórház orvosa egyike annak a több, mint 2100 orvosnak, akik benyújtották felmondásukat, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra. Bár a megállapodás megszületett, és a parlament elfogadta az orvosi fizetésemeléseket, Gálffy szerint ez még nem elég a valódi változáshoz. „Akkor leszek elégedett, ha a betegeinknek nem kell majd hónapokat várniuk egy-egy kivizsgálásra vagy műtétre, kezelésre. Ugyanis az adott betegmennyiséget ennyien már nem győzzük, hiába lépjük át minden évben a munka törvénykönyve által megengedett maximális túlóraszámot. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, még rengeteg munkát kell elvégezni, az orvosi fizetések emelése egyedül semmit nem old meg, s a mostani megegyezés csak egy első lépés a változás felé” – mondta a Napunknak Gálffy.
Mire lenne szükség, hogy a helyzet valóban javuljon?