Napunk

A parlament az utolsó pillanatban elfogadta az orvosok fizetésemelését, Matovič végig a megállapodás ellen harcolt

Eduard Heger kormányfő és a Szlovák Orvosszakszervezet elnöke, Peter Visolajský. Fotó - TASR
Eduard Heger kormányfő és a Szlovák Orvosszakszervezet elnöke, Peter Visolajský. Fotó – TASR

Jóváhagyta a parlament az orvosok béremelését, az intézkedés csak a kórházi orvosokat érinti, az ambuláns és mentőorvosok fizetése januártól nem emelkedik. Igor Matovič ellenezte a béremelést.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Gyorsított eljárásban tárgyalt a parlament a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) követeléseiről, melytől azt remélik, hogy a felmondásban levő mintegy 2100 orvos visszatér a munkájához, hogy vonzóbbá teszi az ágazatot a végzős diákok számára, illetve megállítja az orvosok más országokba történő elvándorlását.

A javaslatot a jelenlevő 139 képviselő közül 138 támogatta. A plénum gyakorlatilag az utolsó pillanatban teljesítette az orvosok követelését, hiszen éjfélkor lejár az általuk megszabott határidő, és félő volt, hogy csütörtök reggel nem veszik fel a munkát. Ez azt jelentette volna, hogy számos állami kórházban kizárólag az életmentő beavatkozásokat végezték volna csak el.

Szavazás 5 perccel 12 előtt

A jóváhagyott javaslat értelmében január elsejétől a szakvizsgával rendelkező orvosok az átlagbér 2,5-szörösét, a szakvizsgával nem rendelkező orvosok pedig az átlagbér 1,5-szörösét kapják meg. További emelést kapnak a ledolgozott évek után is.

A szakvizsgával bíró orvosok minden ledolgozott év után az átlagbér 0,025-szörösét, szakvizsga nélküli társaik pedig az átlagbér 0,015-szörösét kapják meg harminc éven keresztül. 2025-től viszont az atesztált orvosoknak a ledolgozott évek után járó koefficiense az átlagbér 0,03-szorosára emelkedik.

Ez a béremelés kizárólag a kórházi orvosokra vonatkozik, az ambuláns orvosok ugyanis jobbára vállalkozóként működnek. Januártól nem emelkedik a mentőorvosok bére sem. Viszont az úgy nevezett stabilizációs járulékot minden olyan egészségügyi dolgozó megkapja, várhatóan december végéig, aki aláírja, hogy három évig az adott kórházban marad, és december 1-jétől érvényes munkaszerződése lesz valamelyik kórházban. A járulék összege ötezer euró. Ha valaki mégis korábban távozna munkahelyéről, az összeg arányos részét vissza kell majd fizetnie.

Délelőtt rendkívül gyorsan második olvasatba utalta a parlament a vonatkozó módosító javaslatot, a 137 jelenlévő képviselő közül 135 igennel szavazott, a vitában egyetlen képviselő sem szólalt fel.

Memorandumot írtak alá

A kormány és az orvosszakszervezet a béremelés mellett további hét pontról állapodott meg, bár ezeket memorandumban rögzítették, megvalósításukhoz tövábbi módosítások szükségesek. Ezek az intézkedések hosszú távon segíthetnek javítani az egészségügy helyzetét.

A szakszervezet azt kéri a kormánytól, gondoskodjon róla, hogy a kórházak kapják meg az egészségbiztosítóktól a nekik járó összeget úgy, hogy azok valóban fedezzék az egészségügyi intézmények által nyújtott ellátás összes költségét. Olyan mértékben emeljék az orvosok, az egészségügyi nővérek és szülészasszisztensek számát, hogy minőségi ellátást tudjanak nyújtani a pácienseknek. Szeretnék továbbá elérni, hogy ezeket a számokat foglalják törvénybe, be nem tartásuk pedig vonjon maga után büntetőjogi felelősséget.

A hét pont egyike, hogy oly módon emeljék az egészségügyi nővérek és szülészasszisztensek fizetését, hogy az versenyképes legyen és garantálja a páciensek minőségi ellátását. Kérik a megalázó és diszkriminatív nem pénzbeli javadalmazás megszüntetését.

A szakszervezet további követelése az orvosok egyetemi képzésére vonatkozik, azt szeretnék, hogy az orvosi karok több magasan képzett orvost állítsanak pályára. Reformálják meg az orvosok szakképzését.

Ne szüntessenek meg osztályokat a kórházakban addig, amíg nem emelik arányosan a személyzet és a férőhelyek számát azokban a kórházakban, amelyek átveszik a bezárt osztályok vagy kórházak egészségügyi ellátását. Egyetlen reformot sem lehet végrehajtani elegendő egészségügyi személyzet nélkül.

Matovič az orvosokat támadta

Miközben Eduard Heger miniszterelnök és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter az orvosszakszervezet képviselőivel a memorandum aláírására készült a kormányhivatalban, Igor Matovič pénzügyminiszter a parlamentben megtámadta a LOZ képviselőit.

Kijelentette, hogy megveti az orvosszakszervezet elnökét, Peter Visolajskýt. Terroristáknak, zsarolóknak, huligánoknak nevezte a szakszervezet képviselőit, illetve azt állította, kenőpénzt követeltek. Hiénizmusnak és erkölcstelen magatartásnak nevezte azt, ahogyan az orvosok elérték követeléseik teljesítését. A pénzügyminiszter szerint igazságos lenne, ha a parlament nem hagyná jóvá az orvosok béremelését.

Kijelentette a vitában, hogy a béremelésre vonatkozó javaslat állítólag „kommunista” egyenlősítő díjazást vezet be, és nem tesz különbséget a korrupt és a megvesztegethetetlen orvosok között. Szerinte a javaslat rendkívül igazságtalan bérezést vezet be az egészségügyben. „Javaslatunk nem tesz különbséget a kórházi szakemberek és a lazsálók között” – mondta a pénzügyminiszter. Igor Matovič felszólalása óriási felháborodást váltott ki a plénumban.

Peter Visolajský, a LOZ elnöke a denníkN-nek adott interjújában azt mondta, nehéz reagálnia Matovič szavaira. „A társadalomnak nagyobb hasznára válna, ha nem olvasnánk ezeket a kommenteket. Többször is elmondtam, hogy a megállapodás és az a tény, hogy Heger miniszterelnök úr beleegyezett a koefficiensekkel kapcsolatos kompromisszumba, nem lett volna lehetséges Matovič pénzügyminiszter és az OĽaNO elnökének beleegyezése nélkül. Örülök, hogy a szombati tanácskozás konstruktív volt. Jó volt, hogy a tárgyalások során ragaszkodtunk a tényekhez.”

Egészségügy

Igor Matovič

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak