Napunk

Vb-napló: Hollandia és Anglia is megnyerte a csoportját

Holland szurkoló. Fotó - TASR/AP
Holland szurkoló. Fotó – TASR/AP

Megkezdődött a vébé csoportkörének utolsó fordulója. Kedden két csoportban is végeredményt hirdettek. A nyolcaddöntő két ismert párosítása: Hollandia–USA és Anglia–Szenegál.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Tulajdonképpen csak Hollandia Katar elleni mérkőzésén számíthattunk kevés izgalomra. A csoport másik meccsén Szenegál és Ecuador között, valamint a B csoport párharcain, ahol még bárki továbbjuthatott, keményebb összecsapásra volt kilátás.

A holland mérkőzésen több rekord is született, ugyanakkor Szenegál két rossz sorozatot is megszakított a továbbjutásával. Anglia még soha nem lőtt ennyi gólt a csoportban, az USA pedig nagyon kicentizte a továbbjutást.


Hollandia: kilencből kilenc

Az oranje kilencedik alkalommal vett részt csoportküzdelmekben a világbajnokságok történetében és kilencedszerre is továbbjutott. Ezúttal csoportelsőként, amihez az is hozzájárult, hogy a záró fordulóban 2:0 arányban megverték Katart.

A hollandoknak a biztos továbbjutáshoz pontot kellett szerezni, ennek megfelelően meg is nyomták a meccs elejét, a nyomás a 26. percben érett góllá, amikor is Cody Gakpo kényszerítőzött Davy Klaassennel, s a rosszul helyezkedő katari védők mellett elfutva a visszakapott labdával, 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt.

Ezt követően a hollandok visszább vettek, Katar pedig megpróbálta feledtetni korábbi teljesítményét, és az olykor talán túl laza hollandok mellett pár tetszetős akciót vezetett.

Holland gólöröm. Fotó – TASR/AP

A második félidőben hamar megduplázódott az előny: Klaassen jobbról beívelt labdája megpattant egy védőn, és így került Depay elé, akinek a lövését nagy bravúrral védte Mesaal Barsem, a kipattanót viszont a lefagyott hazai védőket megkerülve Frankie de Jong közelről a kapuba juttatta.

A visszafogottan focizó hollandok még több helyzetet alakítottak ki, esett egy meg nem adott gól is, de az egyik legemlékezetesebb jelenet az volt, amikor a katari támadó egy mozdulattal két holland védő lábát is elhúzta.

Gakpo lett az első holland játékos, aki első három Vb-meccsén gólt tudott lőni, ráadásul mindet más testrészével érte el: bal és jobb lábával, illetve fejjel.

Katar pedig az első házigazda, amely pont nélkül búcsúzott.

A csoport, 3. forduló:

Hollandia–Katar 2-0 (1-0)

al-Hor, 66 784 néző, v.: Bakary Gassama (gambiai)

Gólszerzők: Gakpo (26.), de Jong (49.)

Sárga lap: Ake (52.)

Hollandia: Andries Noppert – Jurriën Timber, Virgil van Dijk, Nathan Aké – Denzel Dumfries, Marten de Roon (Teun Koopmeiners 82.), Frenkie de Jong (Kenneth Taylor 86.), Daley Blind – Davy Klaassen (Steven Berghuis 66.) – Cody Gakpo (Wout Weghorst 82.), Memphis Depay (Vincent Janssen 66.)

Katar: Mesaal Barsam – Iszmail Mohammad (Muszab Hoder 85.), Pedro Miguel, Bualem Huhi, Abdelkarim Hasszan, Homam Ahmed – Abdulaziz Hatem (Ahmed Alaeldin 85.), Asszim Madibo (Karim Budiaf 64.), Hasszan al-Hajdosz (Ali Aszadalla 64.) – Almoez Ali (Mohamed Muntari 64.), Akram Afif


Afrikai siker a ki-ki meccsen

Szenegál 2–1-re legyőzte Ecuadort a csoport másik mérkőzésén. Az afrikai együttes második győzelmével Hollandia mögött a második helyen jutott tovább a legjobb tizenhat közé.

A meccs előtt Szenegálnak három, Ecuadornak négy pontja volt, ennek megfelelően az afrikai csapat volt a támadóbb. Ecuador biztonsági játékra törekedett, nem sok támadást vezetett – az első fél óra után a szenegáliaknak kilenc, míg az ecuadoriaknak csak két kapura lövésük volt.

A 42. percben góllá érett a szenegáli fölény, miután Piero Hincapié felvágta Ismaïla Sarrt a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett végezte el – nem is hibázott, higgadtan gurított a bal alsó sarokba.

Fotó – TASR/AP

A második félidőben aztán Szenegál is visszaállt, de Ecuador nem nagyon került helyzetbe. Végül egy szöglet után megcsúsztatott labdát az egyedül hagyott Moisés Caicedo közelről a kapuba lőtt.

Az egyenlítésre gyors válasz született. Az ecuadori szurkolók még ünnepeltek, amikor egy szabadrúgás után Kalidou Koulibaly elé került a labda, aki kapásból bevágta.

A szenegáli válogatott története során másodszor lesz ott a világbajnokság kieséses szakaszában. Először a 2002-es tornán sikerült ez, amikor a mostani szövetségi kapitány, Aliou Cissé még a válogatott csapatkapitánya volt.

De Szenegál egy másik rossz sorozatot is megszakított, 1990 óta az első afrikai együttes lett, amely le tudott győzni dél-amerikai csapatot a világbajnokságon, 21 meccses nyeretlenségi sorozatot megszakítva (négy döntetlen, 17 vereség).

A szenegáli szövetségi kapitány a továbbjutást a két évvel ezen a napon negyvenkét évesen, hosszú betegség után elhunyt egykori szenegáli játékos, Papa Bouba Diop emlékének ajánlotta. Külön kiemelte Sadio Mané szerepét is a válogatott sikerében, a Liverpoolból idén nyáron a Bayern Münchenbe igazolt támadó sérülés miatt nem tud részt venni a katari világbajnokságon.

A csoport, 3. forduló:

Ecuador–Szenegál 1-2 (0-1)

Halifa, 44 569 néző, v.: Clément Turpin (francia)

Gólszerzők: Caicedo (68.), illetve Sarr (44., 11-esből), Koulibaly (70.)

Sárga lap: I. Gueye (66.)

Ecuador: Hernan Galindez – Angelo Preciado (Jackson Porozo, 85.), Felix Torres, Piero Hincapie, Pervis Estupinan – Alan Franco (Jeremy Sarmiento, a szünetben), Carlos Gruezo (José Cifuentes, a szünetben), Moises Caicedo – Gonzalo Plata, Michael Estrada (Djorkaeff Reasco, a szünetben), Enner Valencia

Szenegál: Edouard Mendy – Youssouf Sabaly, Kalidou Koulibaly, Abdou Diallo, Ismail Jakobs – Idrissa Gana Gueye, Pathe Ciss (Nampalys Mendy, 74.), Pape Gueye – Iliman Ndiaye (Bamba Dieng, 74.), Boulaye Dia (Pape Abou Cissé, 95.), Ismaila Sarr

Az A csoport végeredménye:

1. Hollandia 3 2 1 5-1 7 pont
2. Szenegál 3 2 1 5-4 6
3. Ecuador 3 1 1 1 4-3 4
4. Katar 3 3 1-7 0

A második félidőre felébredt Anglia

Wales 1984 óta nem nyert Anglia ellen focimeccsen, azóta hét mérkőzést játszottak, hét angol győzelemmel. Ilyen előzmények után kellett volna nyernie a fénykorán túllévő walesieknek a sztárokkal felálló Anglia ellen.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Katar 2022

Labdarúgó-világbajnokság

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak