Napunk

VB-napló: A házigazda az első biztos kieső

A szenegáliak ünnepelnek, a katariak búsulnak - nem jött be ez a vb a házigazdáknak eddig. Fotó - TASR/AP
A szenegáliak ünnepelnek, a katariak búsulnak – nem jött be ez a vb a házigazdáknak eddig. Fotó – TASR/AP

Pénteken megtörtént a vb első kiállítása, ahogy elkezdődtek a vb második fordulójának mérkőzései. Irán meglepetésgyőzelmet aratott Wales ellen, a katariak ugyan gólt rúgtak, de így is kiestek, Hollandia és Ecuador nem bírtak egymással, ahogy Anglia is döntetlenezett az USA-val egy fájdalmasan unalmas meccsen.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Az iráni válogatott tagjai ezúttal ha nem is énekelték, többé-kevésbé elmotyogták a himnuszt (az első meccsen az otthoni rezsim ellen tiltakozva hallgattak), amit azonban a lelátóról ezúttal is füttyszó kísért.

Iráni csoda a hosszabbításban

A B-csoport második fordulójának első mérkőzése kezdetben walesi fölényt hozott, amin talán senki nem lepődött meg, miután az irániak az előző meccsen 6-2-re kikaptak Angliától. A 12. percben Hosszeini kapus csak bravúrt bemutatva volt képes védeni Moore lövését. Három perccel később egy gyors iráni kontra gólt eredményezett, a VAR azonban érvénytelenítette Golizadeth lövését. Az első félidő így 0-0-val zárult.

A fordulás után Irán diktálta a tempót, egymás után két kapufát is lőttek. Azmut a bal oldali kapufát, Golizadeh pedig a jobb oldalit találta el. A walesiek sok hibával fociztak, nem egy alkalommal csak Hennessey kapuson múlt, hogy tartani tudják a gól nélküli döntetlent. Hennessey azonban a 85. percben a kapujából kifutva, magasra nyújtott lábbal letarolta Mehdi Taremit, amiért megkapta a vb első piros lapját. (A bíró elsőre sárgát adott, de a videózás után ezt pirosra módosította.)

Hennessey kiállítása döntött. Fotó – TASR/AP

Az irániak emberfölénye a hosszabbításban, a 98. percben érett góllá: Ruzbeh Csesmi 22 méterről lőtt a hálóba, a 101. percben egy kontrát követően pedig Remin Rezajan állította be a 2-0-ás végeredményt.

Az irániak megérdemelt győzelmet arattak: Wales ezen a mérkőzésen – az olykor percekre eltűnő Gareth Bale-el együtt – nem tudott mit kezdeni a labdával.

B csoport, 2. forduló:
Wales-Irán 0-2 (0-0)

al-Rajjan, Ahmad bin Ali Stadion, 40 875 néző, v.: Mario Escobar (guatemalai)

gólszerzők: Cesmi (98.), Rezajan (101.)

sárga lap: Rodon (45+3.), illetve Rezajan (94.), Dzsahanbahs (95.)

piros lap: Hennessey (86.)

Wales: Wayne Hennessey – Chris Mepham, Joe Rodon, Ben Davies – Connor Roberts (Brennan Johnson, 57.), Aaron Ramsey (Danny Ward, 87.), Ethan Ampadu (Joe Allen, 77.), Jonny Williams (Daniel James, 57.) – Gareth Bale, Kieffer Moore, Harry Wilson

Irán: Sejed Hosszein Hosszeini – Ramin Rezajan, Madzsid Hosszeini, Morteza Puraligandzsi, Milad Mohammadi – Szaed Ezatolahi (Ali Karimi, 83.) – Ali Golizadeh (Alireza Dzsahanbahs, 77.), Ahmad Nurollahi (Ruzbeh Cesmi, 77.), Ehszan Hadzsafi (Mehdi Torabi, 77.), Mehdi Taremi – Sardar Azmun (Karim Anszarifard, 68.)


Katar gólt rúgott, de ez sem volt elég a kiesés elkerüléséhez

Katar és Szenegál összecsapása, az A csoport harmadik mérkőzése valószínűleg nem tartozott a vb leginkább várt találkozói közé, de annyiban mindenképp érdekesnek számított, hogy először találkozott egymással az Ázsia-kupa címvédője és az Afrika-kupa győztese.

Ezen a vb-n lassan hagyománnyá válik, hogy az első félidők viszonylag langyosan kezdődnek, amit aztán (jó esetben) egy gólgazdagabb második félidő követ. A Katar–Szenegál összecsapás is ezen minta szerint zajlott: az első félidőben mindkét csapat sok technikai hibával játszott, a 41. percben pedig Huhi hibája a 16-oson belül Szenegáli vezetést hozott.

A szünet után Famara Diédhiou rögtön megduplázta Szenegál előnyét, ezt követően azonban az afrikaiak átengedték a teret Katarnak. Mendy kapus több katari próbálkozást bravúrral hárított, de a 78. percben a csereként pályára lépő Mohammed Muntari megszerezte Katar első vb-gólját. Végül ez is kevésnek bizonyult: az 1-3-as végeredményt a 84. percben Dieng állította be.

Muntary megszerezte Katar első vb-gólját. Fotó – TASR/AP

2. forduló, A csoport:

Katar-Szenegál 1-3 (0-1)

Doha, al-Tumama Stadion, 41 797 néző, v.: Antonio Mateu

gólszerzők: Muntari (78.), illetve Dia (41.), Diédhiou (48.), Dieng (84.)

sárga lap: Mohammad (20.), Ahmed (45+2.), illetve Dia (30.), Jakobs (52.), Ciss (87.)

Katar: Mesaal Barsam – Pedro Miguel (Mohammed Vaad, 83.), Iszmail Mohammad, Bualem Huhi, Abdelkarim Hasszan, Homam Ahmed – Hasszan Al-Hajdosz (Mohamed Muntari, 74.), Karim Budiaf (Abdulaziz Hatem, 69.), Asszim Madibo – Akram Afif, Almoez Ali

Szenegál: Eduoard Mendy – Youssouf Sabaly, Kalidou Koulibaly, Ismail Jakobs, Abdou Diallo – Idrissa Gana Gueye, Nampalys Mendy (Pape Sarr, 78.) – Krepin Diatta (Pathé Ciss, 64.), Famara Diedhiou (Cheikh Dieng, 74.), Ismaila Sarr (Iliman Ndiaye, 74.) – Boulaye Dia


Nem bírt egymással Hollandia és Ecuador

Jól indult a mérkőzés a hollandok számára, akik már a meccs hatodik percében vezetést szereztek Gakpo révén, de ezt követően nem tudtak mit kezdeni az ecuadoriakkal – vagy őrizték az előnyüket, ha így jobban tetszik. A félidő közepére a dél-amerikai csapat átvette a kezdeményezést: a 32. percben Valencia bombáját Noppert csak bravúrral tudta védeni, az első félidő végén pedig csak les miatt maradt el az egyenlítés.

A szünetről visszatérve Ecuador nem engedett a tempóból, és Valencia az 49. percben ki is egyenlített. Ezzel a góllal immár Valencia nevéhez fűződik Ecuador legutóbbi hat világbajnoki gólja, korábban csak a portugál Eusébio, az olasz Paolo Rossi és az orosz Oleg Szalenko tudott egymást követő hat alkalommal hálóba találni a vb-ken.

Valencia egyenlített. Fotó – TASR/AP

Meglepő módon a folytatásban is az ecuadori csapaté volt a fölény, amit jól bizonyít, hogy összesen 14 kapura lövésük volt a 2 holland lövés ellenében. A végeredmény viszont maradt 1-1.

A döntetlen nyomán mindkét csapat 4-4 ponttal áll az A csoportban, így még nem dőlt el, ki jut tovább.

Csak egy dolog biztos: Katar már kiesett, amivel csatlakoztak Dél-Koreához az olyan rendező országok klubjában, akik már az első szakaszban kiestek.

2. forduló, A csoport:

Hollandia-Ecuador 1-1 (1-0)

al-Rajjan, Halifa Stadion, 44 833 néző, v.: Musztafa Gorbal (algériai)

gólszerzők: Gakpo (6.), illetve Valencia (49.)

sárga lap: Méndez (57.)

Hollandia: Andries Noppert – Daley Blind, Nathan Aká, Virgil van Dijk, Jurriën Timber, Denzel Dumfries – Davy Klaassen (Steven Berghuis, 69.), Frenkie de Jong, Teun Koopmeiners (Marten de Roon, 80.) – Cody Gakpo (Wout Weghorst, 79.), Steven Bergwijn (Memphis Depay, a szünetben)

Ecuador: Hernán Galíndez – Pervis Estupinán, Piero Hincapié, Félix Torres, Jackson Porozo, Angelo Preciado – Michael Estrada (Jeremy Sarmiento, 74.), Moisés Caicedo, Jhegson Méndez, Gonzalo Plata (Romario Ibarra, 90.) – Enner Valencia (Kevin Rodríguez, 90.)

Az A csoport állása:

1. Hollandia 2 1 1 3-1 4 pont
   Ecuador 2 1 1 3-1 4
3. Szenegál 2 1 1 3-3 3
4. Katar 2 2 1-5 0 – kiesett

Nem tudott mit kezdeni az USA-val a fájdalmasan szürke angol csapat

Az Anglia–USA összecsapás ebben a fordulóban bizonyos szempontból a Katar–Szenegál meccs inverze: attól nem vártunk sokat, ennek ellenére (különösen a második félidőben) egész érdekes mérkőzés volt. Az angolokkal és az amerikaiakkal ezzel szemben nagyobbak voltak az elvárások, mire (különösen a második félidőben) egy meglehetősen lapos meccset kaptunk.

A meccset az angolok kezdték erősebben, ennek ellenére az első negyedórában csak egy helyzetük volt Kane révén. Az amerikaiak azután bátorodtak fel, miután McKennie senkitől sem zavartatva hét méterről Pickford kapuja fölé bombázott. A legközelebb akkor jártak a gólhoz, mikor Pulisic eltalálta a keresztlécet.

Kane sem érti. Fotó – TASR/AP

A fordulás után mindkét csapat megpróbálta döntésre vinni a mérkőzést, de miután egyik oldalon sem alakult ki nagyobb helyzet, mintha feladták volna a komolyabb próbálkozást.

Különösen az angolok esetében éles a kontraszt az előző meccshez képest: míg Iránnak hatot vágtak, az amerikai védelemmel nem tudtak mit kezdeni. Maradt tehát a gól nélküli döntetlen: 0-0.

B csoport, 2. forduló:

Anglia-Egyesült Államok 0-0

al-Hor, al-Bajt Stadion, 68 463 néző, v.: Jesús Valenzuela (venezuelai)

Anglia: Jordan Pickford – Kieran Trippier, John Stones, Harry Maguire, Luke Shaw – Declan Rice, Jude Bellingham (Jordan Henderson, 68.), Mason Mount – Bukayo Saka (Marcus Rashford, 78.), Harry Kane, Raheem Sterling (Jack Grealish, 68.)

Egyesült Államok: Matt Turner – Sergino Dest (Shaq Moore, 77.), Walker Zimmerman, Tim Ream, Antonee Robinson – Tyler Adams, Weston McKennie (Brenden Aaronson, 77.), Yunus Musah – Tim Weah (Giovanni Reyna, 83.), Haji Wright (Josh Sargent, 83.), Christian Pulisic

A B csoport állása:

1. Anglia 2 1 1 6-2 4 pont
2. Irán 2 1 1 4-6 3
3. Egyesült Államok 2 2 1-1 2
4. Wales 2 1 1 1-3 1

Góllövőlista:

3 gólos: Valencia (Ecuador)

2 gólos: Ferran Torres (Spanyolország), Gakpo (Hollandia), Giroud (Franciaország), Richarlison (Brazília), Saka (Anglia), Taremi (Irán)

1 gólos: al-Sehri (Szaúd-Arábia), Sz. al-Davszari (Szaúd-Arábia), Asensio (Spanyolország), Aszano (Japán), A. Ayew (Ghána), Bale (Wales), Batshuayi (Belgium), Bellingham (Anglia), Bukari (Ghána), Cesmi (Irán), Dia (Szenegál), Diédhiou (Szenegál), Dieng (Szenegál), Doan (Japán), Embolo (Svájc), Gavi (Spanyolország), Goodwin (Ausztrália), Grealish (Anglia), Göndogan (Németország), Joao Félix (Portugália), Klaassen (Hollandia), Leao (Portugália), Mbappé (Franciaország), Messi (Argentína), Morata (Spanyolország), Muntari (Katar), Olmo (Spanyolország), Rabiot (Franciaország), Rashford (Anglia), Rezajan (Irán), Ronaldo (Portugália), Soler (Spanyolország), Sterling (Anglia), Weah (Egyesült Államok)

A mai mérkőzések:

Tunézia – Ausztrália (11:00)

Lengyelország – Szaúd-Arábia (14:00)

Franciaország – Dánia (17:00)

Argentína – Mexikó (20:00)

Katar 2022

Labdarúgó-világbajnokság

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Várható események:

  • a parlament várhatóan szavaz az előrehozott választás időpontjáról
  • ülésezik a kormány
  • Alexander Van der Bellen osztrák államfő Pozsonyba látogat
  • Rastislav Káčer külügyminiszter cseh kollégájával találkozik
  • az általános és középiskolás diákok megkapják a félévi bizonyítványt
  • Franciaországban a nyugdíjreform ellen tüntetnek

„A világirodalom öt legnehezebb drámájának egyike” – mondta a január 30-án Komáromban bemutatott Woyzeckről Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki most rendezett harmadszor a városban. Legutóbb a Tótékat vitte színre, amely a Jókai Színház előző évadának talán legsikeresebb darabja volt.