Szajkó Ferenc füleki erőemelő edző: Először meglepődtek, hogy mit keresünk egy ilyen komoly versenyen, aztán azon, hogy nyertünk

Szajkó Ferenc szerint a füleki FTC erőemelő klub nem egyszerűen sportklub, bár számos világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyertek el az általa felkészített fiatalok, hanem olyan közösséget, csapatot épít a diákokból, amelynek tagjai az edzőtermen kívül is segítik egymást. Szajkó arra ösztönzi őket, hogy a sport mellett a tanulásra is figyeljenek, szakmát szerezzenek.

Büszke arra, hogy a klub növendékei elvégzik a középiskolát és valamennyien munkába is állnak, és példaértékű családi életet élnek. Ugyanakkor nagy segítség lenne, ha a hátrányos helyzetű gyerekek számára működne egy olyan tehetséggondozó mentorprogram, mely a tehetséges sportolók felkarolását, kinevelését támogatná, összekötve ezt a középiskola elvégzésével.

Hogyan került kapcsolatba a gyerekekkel, hogyan kezdte el edzeni őket, hiszen eredetileg hivatásos katona volt?

Minden az edzőteremben kezdődött, egy helyen tornáztam néhány gyerekkel, néha-néha megszólítottam őket és segítettem egy-egy gyakorlat helyes technikájának az elsajátításában. Ezáltal „kiválasztódtam” edzővé, egy idő után már azzal vártak, hogy ma hogyan és mit tornázunk, Feri bácsi. Nem tudtam nemet mondani, így elkezdtem foglalkozni velük.

Először egy fekvenyomó versenyre készültünk fel, részt vettünk a versenyen, ezeknek a gyerekeknek ez óriási sikerélmény volt. Megtapasztaltam, hogy a sporttal motiválni tudom őket, növelni tudom a kitartásukat. Óriási motiváció a számukra, hogy felkészülhetnek és részt vehetnek egy versenyen például Pozsonyban.

Mi ösztönözte, hogy megalapítsa a sportklubot?

Az edzések alatt nyújtott teljesítményeket és az amatőr versenyek eredményeit összehasonlítottam a profi ligával és rájöttem, hogy ezek a gyerekek az elsők között vannak. Mondtam nekik, hogy szlovák bajnokok lehetnek.

Korábban soha nem volt olyan sikerélményük, mint amilyet a sport adott nekik, hiszen valóban szlovák bajnokok lettek. A sikereknek köszönhetően elismerték őket a tanáraik, a szüleik, a barátaik, a testvéreik, ebből a pozitív visszajelzésből tudtak táplálkozni. Nőtt az önbizalmuk, az önértékelésük. A versenyzéshez szükség volt a regisztrált sportklubra.

Átformálta a gyerekeket az, hogy folyamatosan jól szerepeltek a különböző versenyeken?

A sport nagyon-nagyon jó eszköz arra, hogy ezeket a gyerekeket kiemeljük, hogy olyan dolgokat  erősítsünk bennük, mint a kitartás, az önbizalom, az állóképesség. A csapatnak óriási közösségfejlesztő ereje van, segítik egymást, felelősséget vállalnak egymás iránt, hiszen együtt tornáznak és vigyáznak is egymásra, barátságok alakulnak. Tapasztalatból mondom, hogy ezeket a tulajdonságokat továbbviszik magukkal a mindennapi életbe.

Egy-egy versenyen három bíró szubjektív döntésén múlik az eredmény, megtanulták elfogadni a döntéseiket. Volt, hogy más csapatokkal elnézőbbek voltak, de a mi versenyzőinkkel nem. Megtanulták, milyen győzni vagy veszíteni. Megtanulták elfogadni az edzői tanácsokat, betartani a szabályokat, pontosan véghez vinni az edzésfeladatokat. Ezt mind továbbviszik a hétköznapi életükbe.

Több vagyunk egyszerű sportklubnál, nálunk mindennek az alapja a bizalom. Az egymás iránti bizalom, de a szülők és köztem is bizalmi kapcsolat van, csak ennek köszönhetően tudunk együtt dolgozni és fejlődni.

Nehezen alakult ki ez a kapcsolat?

Mivel korábban katonatiszt voltam, felnéztek rám, sokszor fordultak hozzám a szülők ügyes-bajos gondjaikkal. A hátrányos helyzetű családoknak rengeteg problémájuk van főleg abból kifolyólag, hogy nincs munkájuk, nincs végzettségük, ezáltal pedig nincs pénzük. Ez egy ördögi kör, egy olyan spirál, amelyből nagyon nehéz kitörni.

Ráadásul a munkaerőpiac számára ezek az emberek, szakmai végzettség nélkül használhatatlanok. Így sokan hiába akarnak dolgozni, nem kapnak munkát. Azért is vagyunk több egy sportklubnál, mert nem csak edzünk, a tanulmányi eredményekre is odafigyelünk, ha kell, a tanulásban is segítem őket, hogy szakmát szerezzenek.

Mikor tudatosult önben, hogy központi figura lehet a fiatalok számára, hogy komoly hatással lehet rájuk?

Valójában nem akartam se edző, se mentor lenni, ez így alakult. Minden alkalommal vártak, kérdeztek a sporttal kapcsolatban, gyakorlatilag belém kapaszkodtak. A feleségem sem örült annak, hogy az edzőteremben töltöm minden szabadidőmet, ráadásul önkéntes alapon, sokszor a saját pénzemet is rááldozva a klubra.

Eleinte azt mondogatta, hogy miért veszem ezt a nyakamba, de később ő is megértette, hogy a gyerekeknek szükségük van rám. Kellett valaki, aki megalakítja a klubot, beregisztrálja, anyagiakat, útiköltséget, szállásköltséget szerez a versenyekre – ezekről nekem kellett gondoskodni. Örülnék egy segítőtársnak, de ma sincs senki, aki helyettesítene. Nem vonzó feladat önkéntesen, minden szabadidőt másokra áldozni.

Önt mi motiválja?

Van egy belső késztetésem,  az motivál, hogy sokan elismerik ezt a munkát, legyen szó az iskola igazgatójáról vagy a város vezetéséről.

A helyzetből adódóan az edzések mellett nyilván bizonyos fokig a gyerekek magánéletének is része.

A kettőt nem lehet különválasztani, pláne nem egy teljesítménynövelő sportágnál. Hiszen állandóan a határainkat feszegetjük, nemcsak önmagunkat, hanem a gravitációt is le akarjuk győzni azzal, hogy kiemelünk egy komoly súlyt.

Előfordul, hogy a gyerek nem tud jönni, ilyenkor mindig megkeresem, tudni akarom, miért nem volt edzésen. Sajnos, vannak rajtuk kívül álló tényezők. Nekik sokkal nehezebb felvenni a versenyt azokkal a sportolókkal, akiknek mindenük megvan a fejlődéshez. Nem ugyanarról a startvonalról indulnak.

Csak hátrányos helyzetű gyerekeket edz?

Nincs ilyen kritérium, sőt, ők sem szeretik, ha állandóan hátrányos helyzetűként emlegetik őket. Hozzánk bárki jöhet, edzenek itt magyar, szlovák, roma és nem roma gyerekek is. Igaz, hogy jelenleg a gyerekek 90 százaléka roma és hátrányos helyzetű, de magyar gyerekek is edzenek velünk. A sport összekovácsolja őket, elfogadják egymást.

Tény viszont, hogy sokkal nehezebb komolyan sportolnia annak a gyereknek, akinek nincsenek meg a sporthoz szükséges körülményei. Itt is van olyan gyerek, akinek nincs váltócipője, de ezt soha senkivel nem éreztetjük, megoldjuk, hogy együtt tornázhasson a többiekkel.

Mit tud tenni, ha azzal szembesül, hogy egy srác nagyon tehetséges, van benne elszántság és akarat, de saját erőből nem tud fejlődni?

Igyekszek megoldást találni, szponzorokat keresek vagy önerőből segítem. Sportklubunkat a város is támogatja, korábban kaptunk segítséget a Purt Polgári Társulától, legutóbb a Tauris vállalat segített eljutni a versenyre. A támogatóknak köszönhetően jutunk el versenyekre, van melegítőruhánk, hiszen nem mehetünk el versenyekre akárhogy, kezdetben így is kinéztek bennünket.

Ilyenre valóban volt példa? Kinézték a fiúkat valahonnan?

Talán úgy fogalmaznék, hogy szokatlan és meglepő volt számukra; nyilván felmerült bennük, hogy mit keresnek füleki roma gyerekek egy versenyen, hiszen a hátrányos helyzetűek nem sokszor jutnak el ilyen versenyekre. Utána persze azon is meglepődtek, hogy megnyertük a versenyt.

De most már üdvözölnek bennünket, mert megmutattuk, hogy ott a helyünk ezeken a versenyeken. Sőt, sokszor fogják a fejüket, ha meglátnak minket, mert már tudják, hogy ezek a srácok ott lesznek az élmezőnyben.

Helytállnak a mindennapokban azok a fiúk, akiket kezdetekben felkarolt?

A roma gyerekek körében a legnagyobb lemorzsolódás a középiskolában van, konkrét számok bizonyítják, hogy sokan nem végzik el a középiskolát.

A Roma Oktatási Alappal sokat dolgozunk azon, hogy iskolai végzettséget szerezzenek, erre nagyon odafigyelek. Kapcsolatban vagyok a tanárokkal, jelzik ha egy-egy diáknál valami probléma van. Ha kell, a tanulásban is segítjük őket.

A különböző versenyeken elért eredmények mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy minden gyerek elvégezte a középiskolát, kettő közülük érettségi vizsgát tett, mindenki talált munkát, dolgoznak. Tartjuk a kapcsolatot, a sportnak sem fordítottak hátat. Az iskola alap, de kapcsolatokra is szükség van ahhoz, hogy munkát találjanak.

Nem egy alkalommal a munkaadó megkérdezte, hogy nálam tornázott-e a srác, aki munkába jelentkezett. Mivel itt megtanulták betartani a szabályokat, a munkahelyükön is betartják és helytállnak.

Hogyan neveli őket szabálykövetésre?