Napunk

A szankciók csapdája

Kikötő az oroszországi Murmanszkban. Fotó - GRID-Arendal, Flicrk.com (licencia CC BY-NC-SA 2.0)
Kikötő az oroszországi Murmanszkban. Fotó – GRID-Arendal, Flicrk.com (licencia CC BY-NC-SA 2.0)

Miután az első világháború során kiállta a próbát, a modern gazdasági szankciókat sokáig a háború kirobbanásának megelőzésére és a kellemetlen nemzetközi szereplők elrettentésére szolgáló eszközöknek tekintették. De ha közelebbről megvizsgáljuk a történelmet, azt láthatjuk, hogy az ilyen büntetőintézkedések más eszközökkel vívott háborúnak minősülnek.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

A történelmi tanulmányok lényege, hogy jobban megértsük önmagunkat és világunkat. Egyes történetek – különösen azok, amelyek távoli időkre vagy szűk területekre vonatkoznak – csak a tekintetben fontosak, hogy az emberi állapotot érintő gondolatainkat táplálják. Mások azonban, mint például a Cornell Egyetem történészének, Nicholas Muldernek a The Economic Weapon: The Rise of Sanctions as a Tool of Modern War című kötete, az ellenkező problémával szembesülnek: a téma relevanciája elhomályosítja a történelmi elemzést.

Mulder azonban ügyesen elkerüli ezt a veszélyt. Leírása arról, hogy „a gazdasági szankciók hogyan keletkeztek ott, ahol a fejlett globalizáció körülményei találkoztak a totális háború technikáival”, úgy hangzik, mint korunk önéletrajza azokból az évekből, mikor még formálódott. Ahol egyesek kísértést érezhettek, hogy a történelmi feljegyzéseket válasszák a kortárs polémia érdekében, Mulder meggyőző tudományos körúton ment végig, amely változatos és összetett területeket – a gazdaságtól, a pénzügyektől és a kereskedelemtől (beleértve a logisztikát is) a közigazgatás és a (belföldi és nemzetközi) jog területéig – érintő források alapos ismeretéről tanúskodik.

Mindezeket az elemeket a diplomácia és a politika történetébe kapcsolva Mulder elmeséli a modern világ „gazdasági fegyverének” eredettörténetét, amelyet az első világháborúban a központi hatalmak elleni antant blokádok során kovácsoltak, majd az elkövetkező évtizedekben egyre gyakrabban alkalmaztak. Mulder története a gazdasági fegyvernek az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ös Alapokmányában történő újrakovácsolásával ér véget.

Mire valók a szankciók?

A Mulder által vizsgált bonyolult viszonyok közepette a gazdasági szankciók természetével és hatékonyságával kapcsolatban két kulcsfontosságú kérdés tér vissza újra és újra. A fegyveres konfliktusokkal ellentétben a szankciók távolról és nem kinetikus csatornákon keresztül hatnak a célpontjaikra. Ezért ezeket régóta a háború megelőzésének vagy legalábbis megfékezésének eszközeként mutatják be. Amikor a nemzetközi rend fenyegetése vagy tényleges megsértése választ igényel, a szankciók jelentik rendszerint a megoldás. A vonzerejük – mely egyébként a modern drónhadviselés esetében is ugyanígy megvan – az, hogy az asztal mögül könnyen és biztonságosan bevethetik őket a tisztek.

A kezdeti években a szankciókkal járó emberi áldozat általánosan ismert volt. Woodrow Wilson amerikai elnök, a modern szankciók korai támogatója és megalkotója elismerte, hogy bár „a háború barbár… a bojkott a háború még szörnyűbb eszköze”. Az első világháborús blokádok több százezer ember éhhalálát okozták Közép-Európában és az Oszmán Birodalomban.

Ezzel szemben Wilson mai utódai általában kevésbé nyíltan beszélnek a szankciók hatásaival kapcsolatban. A saját korunkkal kapcsolatos érzelmek ritka felvillanásaként Mulder megjegyzi, hogy Irak gazdasági megfojtásának kísérlete az 1990-es években „életek százezreibe került, és maradandóan károsította az ország társadalmi és gazdasági szerkezetét”. Az ilyen ügyek nyílt megvitatásának elkerülésével a modern kormányok fenntartották azt a hallgatólagos indokot, hogy a szankciók kisebb rosszat jelentenek, mint a háborúk.

Eszünkbe juthat Szent Ágoston válasza a keresztény pacifizmusra: a háború csak a béke elérésének eszközeként igazolható. De még ha elfogadjuk is azt az önhittséget, hogy a szankciók a kisebbik rosszat jelentik, akkor is fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon a háború alternatívájaként, vagy egyszerűen annak egy másik formájaként kell rájuk tekintenünk (még ha olyanként is, amely jobban összeegyeztethető az igazságos háború doktrínájával).

Mulder elemzése nem hagy kétséget. Míg Clausewitz ismert módon a háborút a politika más eszközökkel való kiterjesztéseként írta le, a gazdasági fegyver a háború más eszközökkel való kiterjesztése.

Működnek?

Ezzel el is jutunk a második kérdéshez: Milyen eredményeket ért el a gazdasági fegyver a fegyverrel vívott háborúk megelőzésében? Mulder kimutatja, hogy a két világháború közötti időszakban a szankciók hatékonysága meglehetősen korlátozott volt, mindössze két esetben volt egyértelmű siker, mindkettő a Balkánon az 1920-as években, amikor a blokád puszta fenyegetése megváltoztatta a jugoszlávok és a görögök közt kialakult ellenséges hangulatot. Más szóval, a gazdasági fegyver inkább az elrettentésen, mint a tényleges használaton keresztül működött.

Azokban az esetekben, amikor a szankciókat többé-kevésbé sikeresen alkalmazták, mint a második világháborúban, nem a háború alternatívájaként, hanem a háborús erőfeszítések szerves részeként szolgáltak. Mulder itt hangsúlyozza a „pozitív gazdasági fegyver” fontosságát. A hagyományos negatív szankciók, például a tengelyhatalmakat (és a semleges hatalmakat, mint például a Francisco Franco-féle Spanyolországot) célzó olajembargó mellett az Egyesült Államok pozitív gazdasági intézkedéseket is bevetett, ilyen volt a Lend-Lease program, amely az Egyesült Királyságot és a Szovjetuniót látta el a háborúhoz elengedhetetlenül szükséges utánpótlással.

Ami azokat az alkalmakat illeti, amikor a gazdasági fegyvert önmagában használták a Mulder által vizsgált időszakban, az eredmények

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Orosz–ukrán háború

Szankciók

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Brazília csapata negyeddöntőbe jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon, a hétfő esti nyolcaddöntőben 4-1-re legyőzte a dél-koreai válogatottat.

Mérsékelten erős, 5,6-os magnitúdójú földrengést jelentettek vasárnap a Csendes-óceán déli részén fekvő Tonga közelében. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az epicentrum a tengeren volt nagyjából 109 kilométerre északkeletre Hihifo városától 35 kilométeres mélységben. Áldozatokról egyelőre nincsenek értesülések. (mti)

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ma meglátogatta Rastislav Káčer szlovák külügyminisztert. A találkozó abba a mintába illeszkedik, ami tavaly októberben kezdődött el Ivan Korčok akkori szlovák külügyminiszter kezdeményezésére. A teljes érdektelenségbe is tudnak az ilyen sorozatok fordulni. A mai, a harmadik találkozó jó lépés volt efelé. Egyedül az tűnhetett fel, hogy mennyire hiányzik az „előre megyünk” büszkesége Szijjártó Péterből – írja Beke Zsolt a hétfői Napunk newsfilterben.

Kedden Robert Ficóval is találkozik majd a szlovákiai látogatáson lévő Szijjártó Péter. Ezt követően, délután fél 2-kor közös sajtótájékoztatót tart a Smer elnöke és a magyar külgazdasági és külügyminiszter. (tasr)

A hosszabbítás sem döntötte el a Japán-Horvátország összecsapást a katari labdarúgó vb nyolcaddöntőjében. Következnek a tizenegyesek.