Napunk

Azt mondják, nem hízelegni kell a nőknek, hanem meg kell őket alázni. Radikalizálódnak a fiatalok a feminizmus ellen az interneten

Illusztrációs felvétel - JumpStory
Illusztrációs felvétel – JumpStory

Olyan YouTube-videókat néznek, ahol „csábítás-szakértők” magyarázzák nekik, hogyan kell megalázni a lányokat.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Sok esetben olyan kamaszokról van szó, akik az első párkapcsolatukat szeretnék kialakítani, de nem sikerül nekik. Leülnek a gép elé és megpróbálnak tanácsokat keresni, hogyan szedjenek fel egy lányt. Néhány sikertelen próbálkozás után az is megeshet, hogy csatlakoznak az incelekhez (involuntarily celibate), tehát önkéntelen cölibátust fogadnak.

Ebben a közösségben a férfiak a nők elleni gyűlöletre buzdítják egymást. Felnőtt férfiakat is megtalálhatunk köztük, akik azt magyarázzák a fiúknak, hogy a nemi alapon elkövetett erőszak egy „ideológiai kitaláció”, valamint közösen próbálnak rájönni, hogy a nőket a pénz, a vonzó kinézet vagy a társadalmi rang érdekli-e.

A spanyol verzióban még abban is egyetértenek, hogy a nők TDS PTS, tehát Todas putas, ami magyarul annyit tesz, hogy mind ribancok.

Spanyolországban ezzel a jelenséggel egy hosszú időtávot vizsgáló tanulmány is foglalkozott, melynek eredményeit nemrég publikálták. A nemi alapon elkövetett erőszak tagadása, a fiatal fiúk szexismusra való buzdítása és a „ginocentrikus összeesküvés” elméletének létrehozása, amely szerint a nők kihasználják a privilegizált fehér férfi mítoszát, mindezt azért hogy elnyomhassák őket, azonban számos más országban is problémát jelentenek.

Manoszféra – ahol a férfiak gyűlölik a nőket

A nőgyűlölet nem újkeletű dolog, viszont azok az online csoportok, ahol ezek a fiúk és fiatal férfiak találkoznak, új jelentést adnak neki. Egymást győzködik arról, hogy a női jogokat illető követelések már túlmentek minden határon. Hogyan kell őket „betörni”, hogyan kell őket meghódítani inkább „megalázással”, mint „hízelgéssel” – mindezt megtudhatják az olyan férfiak YouTube-csatornáiról, akik csábításszakértőknek hiszik magukat.

Ezt a jelenséget kutatta Spanyolországban a nemrég publikált Fiatalok a manoszférában című tanulmány. Konkrétan azt, hogyan hat a digitális nőgyűlölet a szexuális erőszak megítélésére a fiatal férfiak körében. A tanulmány szerzői Elisa García-Ming szociális antropológus és Silvia Díaz Fernández társadalomkutató voltak.

„A genderideológia elleni diskurzus azon a morális pánikon alapszik, melynek kiindulópontja, hogy a feminista és LMBT+ mozgalmak veszélyt jelentenek a férfiakra, illetve a hagyományos, heteroszexuális párból álló családmodellre” – olvasható a tanulmányban.

Ezek az emberek egy olyan online térbe csoportosulnak, amit manoszférának neveznek. Online fórumokról, weboldalakról, blogokról, YouTube-csatornákról és közösségi oldalakról van szó, melyeken védik a maszkulinitást és veszélyeztetve érzik magukat a feminizmus által.

A WhatsAppon is vannak zárt csoportjaik, ahol a férfiak „biztonságban” érzik magukat, és ahol úgy érzik, senki sem „ítéli el őket”.

Ahol a fiúk utálják a lányokat

García-Ming szerint ez a közeg bagatellizálja a szexuális erőszakot és cáfolja a nemi alapú erőszakot is. Leginkább azonban az aggasztja a szerzőt, hogy „milyen egyszerűen férnek hozzá a gyerekek az ilyen tartalmakhoz, valamint az, ahogyan elsajátítják és érzelmileg azonosulnak mindezzel, s ezt követően már álláspontjukat sem érvekkel, sem pedig adatokkal nem lehet megcáfolni”.

Figyelmeztet arra, hogy ha a Google-ben a ligar (flörtölés) szóra keresünk rá, egy olyan spirálba kerülünk, melyben barátságtalan, nőgyűlölő, sőt mi több, önpusztító tartalmak dominálnak. „A szülőket legjobban a pornó aggasztja, ez pedig eszükbe sem jut” – teszi hozzá.

A tinédzserek és fiatal férfiak szóban forgó köre úgynevezett incelnek (involuntarily celibate) nevezi magát, ami önkéntelenül vállalt cölibátust jelent. A lányokat és a nőket hibáztatják azért, hogy nem sikerül barátnőt találniuk és szexuális kapcsolatot létesíteniük.

„Vicces, mennyi elb*szott dolgot éltem meg, és itt nem csak az olyan kisebb depresszív eseményekre gondolok, amit a legtöbb incel átélt” – írja az egyik tinédzser a fórumon. „Nekem sosincs szerencsém a nőkkel és az emberekkel úgy általában” – írja, majd hozzáteszi, „igaz, csúnya és kicsit introvertált vagyok”.

„Néha örömet okoz mások szenvedését nézni azután, hogy én magam mennyi igazságtalanságot éltem át” – zárja mondandóját.

Erőszakot akarnak

Idén szeptemberben az amerikai Digitális gyűlölet elleni harc központjának új Quant Labja közzétett egy jelentést, mely szerint az elmúlt másfél évben az internetes incel-mozgalmak radikalizálódtak, és normálissá vált náluk a tinédzserkor előtt álló kislányok megerőszakolása és a tömeggyilkosságok is.

Több mint egymillió bejegyzést elemeztek az incelek oldalán. Rájöttek, hogy a fórum tagjai 29 percenként posztolnak az erőszakolásról, és a tagok több mint 89 százaléka támogatja és tartja elfogadhatónak a szexuális erőszakot. A tagok több mint negyede használ a pedofíliához köthető szavakat, és több mint felük támogatja is a pedofíiát.

Például valaki közzétett egy tizenkét éves lányt ábrázoló képet azzal a szöveggel, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Nők elleni erőszak

Szexuális zaklatás

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Ódor Lajos miniszterelnök ma koraeste találkozik Peter Pellegrinivel, a Hlas elnökével. Ezt megelőzően Robert Ficoval (Smer) tárgyal, Eduard Hegerrel, a Demokrati elnökével kedden találkoznak. (tasr)

Robert Fico ma délután találkozik Ódor Lajos miniszterelnökkel. „A találkozó után fogjuk értelmezni, milyennek érzékeltük“ – mondta a Smer elnöke.

Elhunyt Gizela Dvončová, a legidősebb szlovák nő. „106 évesen örökre itt hagyott minket a város és a Szlovák Köztársaság legidősebb asszonya“ – közölte Jozef Božik, Simony (Partizánske) polgármestere. (tasr)

Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament rendkívüli ülését, amelyet az OĽaNO kezdeményezett, a képviselők kedden 9:00-kor ismét megpróbálják megnyitni azt. Az ülés megnyitásánál 68 képviselő volt jelen az OĽaNO, a Sme rodina, a Demokrati és az ĽSNS soraiból. A Smer, a Hlas, a Republika és az SaS képviselői távol maradtak.

Igor Matovič (OĽaNO) még nem egyezett meg Ódor Lajos miniszterelnökkel, hogy mikor találkoznak, de a pártelnök megerősítette, hogy részt vesz a tárgyaláson. Arra a kérdésre, hogy jelen lesz-e a szakértői kormányról szóló parlamenti szavazáson, nem adott egyértelmű választ.

Nem vette kezdetét 10 órakor a parlament rendkívüli ülése, amelyet az OĽaNO-frakciója azt követően kezdeményezett, hogy az előzőre vonatkozó javaslatot visszavonta. A plénum nem volt határozatképes, a 150 képviselő közül 70 vett részt az ülésen, amelynek megnyitásához minősített többségre van szükség. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint 10:30-kor újra megpróbálhatják megnyitni az ülést, ha nem sikerül, kedden 9:00-kor próbálkoznak ismét.