Esterházy János fasiszta és hazaáruló volt? (Magyar–szlovák történelmi mítoszok 10.)

Ez a cikk eredetileg a Napunk és a Denník N Mítoszok a szlovákokról/a magyarokról című magazinjában jelent meg. Részletek a magazinról itt olvashatóak.

Esterházy János személyének, illetve politikai tevékenységének a megítélése a mai napig heves viták tárgya. Míg az egyik oldalon gyakorlatilag a szlovákiai magyarság egyik szimbólumává vált, akinek nemrég boldoggá avatását is kezdeményezték, addig a szlovák értelmezésben leginkább hazaáruló és fasiszta volt. Ezek az egyoldalú megközelítések nem segítik a konszenzus kialakítását Esterházy kapcsán.

Szlovák oldalról meghatározó a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének 2011. március 15-én kiadott nyilatkozata, amely hamisnak és tévesnek mondja Esterházy magyar értékelésének azokat az állításait, amelyek szerint „meggyőződéses demokrata és humanista, az üldözött állampolgárok önzetlen védelmezője és a szlovák–magyar barátság és együttműködés meg nem értett híve” lett volna. A dokumentum szerint ez „a hagiografikus Esterházy-kép ellentétben áll a történeti tényekkel”.

Az kétségtelen, hogy főleg a szlovákiai magyar katolikus köztudatban nagyon mély tisztelet él az 1930-as és 1940-es évek (cseh)szlovákiai magyar közélet megkerülhetetlen szereplőjével szemben, ugyanakkor a számos valóban egyoldalúan pozitív írás mellett már nem egy forrásalapú, komoly történeti munka is született.

Esterházy, a zsidómentő?

A legtöbb vitát a mai napig talán Esterházy János a zsidósághoz való viszonyulása váltja ki. Magyar részről nagyjából elfogadott, hogy a világégés idején Esterházy is besorakozott a zsidómentők közé. Azt életrajzírója, Molnár Imre kutatásai is alátámasztják, hogy az Esterházy család (elsősorban nővére, Lujza) és maga Esterházy János is segített üldözött zsidóknak. A szlovák történetírás ezzel kapcsolatban azt szokta kiemelni, hogy Esterházy a pályafutása során – egyebek mellett a háborús Szlovákia parlamentjében – többször is hangoztatta antiszemita nézeteit, valamint megszavazott több, a zsidók jogfosztását célzó törvényt.

Vonatkozó tanulmányában Simon Attila azt emeli ki, hogy Esterházyt a ragaszkodása a hagyományos politikai elvekhez és eszközökhöz az idő előrehaladtával egyre inkább szembe fordította a tisói rendszerrel és a németek háborújával. E tekintetben kiemelt fontosságú esemény, hogy a szlovákiai Magyar Pártot vezető Esterházy 1942. március 15-én nem szavazta meg a már korábban megkezdett deportálásokat legalizáló törvényjavaslatot.

Ez Simon szerint „még akkor is komoly üzenettel bírt, ha a Martin Sokol házelnökhöz intézett nyilatkozata során zsidóellenes beállítottságúnak mondta magát”, mivel magatartásával világossá tette, hogy egy bizonyos határt nem hajlandó átlépni, keresztény meggyőződésből „minden olyan megoldást elutasít, amely faji elvekre hivatkozva emberek életét veszélyezteti”. Amíg a zsidók gazdasági és társadalmi korlátozását elfogadta (vagy legalábbis nem tiltakozott), addig a deportálásukat vagy a fizikai veszélyeztetésüket egyértelműen elutasította – összegezhető Esterházy hozzáállása a zsidókérdéshez.

„Arisztokratikus filoszemita”

Esterházy esetleges fasiszta voltával kapcsolatban az 1940-es évekre vonatkozóan szlovák és német belügyi szolgálatok jelentéseiből lehet leginkább tájékozódni.