Napunk newsfilter: A szlovákiai demokrácia ellenségei kaptak egy örömhírt
1. November 17-nek új üzenete van. 2. Rács mögé került a fiatal neonáci. 3. Magyarország nem enged a látszatintézkedésekből.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Hiszünk még 1989-ben?
Szlovákia elvesztett egy ici-pici, de szimbolikus csatát. Nem lesz ez híres csata, nem írnak majd róla a történelemkönyvek, még lábjegyzet sem fog róla szólni. A szlovákiai demokráciáért vívott hosszú háború egyik összecsapása csupán – a vereségről szóló pillanatkép mégis elég elszomorító.
Történt ugyanis, hogy egy hét híján 33 évvel 1989. november 17-e után csupán az emberek kevesebb mint fele, konkrétan 48 százaléka értékeli pozitívan a történelmünk egyik legfontosabb fordulópontját, a bársonyos forradalmat.
A helyzet először áll így 2014 óta, a Közéleti Kérdések Intézete (IVO), mely a vonatkozó kutatást végezte, pedig közli azt is, hogy egy évvel ezelőtt még 58 százaléknyian gondolták úgy, hogy a bársonyos forradalom pozitív esemény volt.
A tíz százalékpontos zuhanás drámainak tűnhet, de nem az: a legtöbben azoknak a 29 százalékos táborához csatlakoztak, akik ambivalensen vélekednek a rendszerváltásról, és sokan vannak, akik nem tudtak választ adni a kérdésre, összesen 8 százaléknyian. Negatívan mindössze 15 százaléknyian vélekednek 1989 novemberéről.
Ez a szimbolikus csatavesztés azonban csak tünet, ahogy a felmérés készítői is felhívják rá a figyelmet. A rendkívül kedvezőtlen politikai és társadalmi viszonyok tünete. Annak a tünete, hogy nem sikerült megszilárdítani a szabadságeszményt, és még mindig politikai karriert lehet építeni arra, hogy a rendszerváltás veszteseinek dühén élősködnek egyesek.
Mert a rendszerváltásnak igenis, voltak vesztesei. Ezt be kell ismerni, és el kell jutni arra a pontra, amikor nem csak beszélünk róluk, elemezgetjük őket, és találgatjuk, miért nem hitték el, hogy ez a harminchárom éve tartó új világ más, mint amilyennek tűnik. Az, ami sokaknak nyilvánvaló – hogy a káoszból profitáló hatalmi akarnokok az ő dühükből épült emelvényre hágtak fel, és onnan dirigálnak és kukorékolnak –, az másoknak nem kézenfekvő.
November 17-nek tehát új, időszerű üzenete is van. A szabadságot és a szép új világot nem elég kiharcolni, azt fel is kell építeni, és meg is kell tartani. A Martin M. Šimečka vándorlásairól szóló esszében van egy részlet, mikor vándorunk egy pici faluba ér, és beszélgetni kezd a helyiekkel a kocsmában. Arról cserélnek eszmét, vajon a Nyugat és a demokrácia kizsákmányol-e minket.
Végül fura, de tipikus következtetésre jutnak. „Mi vagyunk a hibásak, mert seggfejek vagyunk. Egy szolgalelkű nép, amely nem tud irányítani, csak dolgozni és lopni tud!” – mondják Šimečkának, aki aztán arról ír, nem tudja elmagyarázni ezeknek az embereknek a világ természetét, mert minél többet tud róla, annál kevésbé érti.
Pedig ez lenne a fontos. Elmagyarázni a lényeget. De ez nem a sokat megélt Martin M. Šimečka feladata. Hanem azoké, akiknek a kezében ez az ország 10, 20 vagy 30 év múlva lesz. Mert nekik kell megérteni és megértetni, hogy a rendszerváltásnak bizony nyertesei is vannak. És ezt is be kéne végre látni – a felmérés szerint a mai fiatalok és az 50 év alattiak többsége többé-kevésbé érti is, mit jelent ez az egész, vagy ha nem, legalább hisz benne.
Szóval pici csatavesztés ez, de van esély visszajönni belőle. Csak vegyük észre, mikor kilóg a lóláb.
2. Rács mögött a „Szlováktesó”
Alulértékelt, de fontos csütörtöki hír, hogy a bazini Specializált Büntetőbíróság hat évnyi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Slovakbro néven elhíresült, 22 éves egyetemistát, akinek egy csomó szélsőséges bűncselekmény van a rovásán.
A fiatalember vádalkut kötött az ügyészséggel, egyébként minden bizonnyal 7–15 évet kaphatott volna. Az ítélet talán így is egy kicsit enyhének tűnik, de mindenképpen precedensértékű.
Slovakbro, polgári nevén Pavol Beňadik ugyanis nem olyan szélsőséges, mint azok, akik korábban vígan masírozgattak Hlinka-gárdista egyenruhájukban, majd azt öltönyre cserélték, és a parlamentben hőbörögnek.
A 22 éves fiatalember nem egy régivágású neonáci, hanem egy online szélsőséges közösségekben szocializálódott egyetemista, aki a 4chan, az 8chan, végül pedig a Telegram alkalmazás összefoglaló nevén Terrorgram elnevezésű platformjainak környezetében radikalizálódott.
A fiatal ennek a fehér felsőbbrendűséget, antiszemitizmust és különböző összeesküvés-elméleteket hirdető platformnak az egyik komoly hangadója volt – a pozsonyi lövöldöző is felnézett rá, még manifesztójában is megemlítette.
Slovakbro a „militáns akceleracionizmus” híve volt – ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a szavak szintjéről a tettek mezejére akart lépni, és erre biztatott másokat is.
Egy aprócska hiba kellett hozzá, hogy lebukjon, májusban fogták el – ahhoz, hogy fel tudják deríteni, a NAKA, a cseh rendőrség, az Europol, az Eurojust és az FBI közös munkájára volt szükség. Ekkora erőforrás pedig nem egy terrorszervezet felszámolásához kellett – egyetlen emberről volt szó, egyetlen egyről.
