A szlovákok ezer évig magyar elnyomás alatt éltek? (Magyar–szlovák történelmi mítoszok 4.)

Ez a cikk eredetileg a Napunk és a Denník N Mítoszok a szlovákokról/a magyarokról című magazinjában jelent meg. Részletek a magazinról itt olvashatóak.

Az ezeréves elnyomás gondolata az 1830-as években kezdett „meghonosodni” a szlovák nemzeti közösségben, ez elmélet Pavol Jozef Šafárik nevéhez fűződik. A 19. század végén azért is tudott érvényre jutni ez az elképzelés, mert a történelmi Magyarország területén a nem magyar nemzetiségek ezt egyfajta válasznak szánták a nagy pompával megtartott 1896-os millenniumi ünnepségekre, vagyis a magyar honfoglalás 1000. évfordulójára.

A szlovák nemzeti mozgalom hívei ezzel azt szerették volna üzenni a magyaroknak, hogy az ország nem minden állampolgára számára annyira örömteli ez az évforduló, mint nekik, valamint azt, hogy a nem magyar nemzetiségek számára a magyar honfoglalás inkább egy sajnálatos esemény volt.

A két világháború közötti Csehszlovákia támogatói esetében ehhez az elgondoláshoz gyorsan hozzákapcsolódott az az elképzelés is, miszerint ezer éve omlott össze az első (cseh)szlovák állam, a Nagymorávia, egyúttal a két testvérnemzetet, a cseheket és a szlovákokat is ezer éve szakították el egymástól. Az ezeréves elnyomás mítosza ennek köszönhetően a későbbi időszakban is tovább élt: az első Csehszlovák Köztársaság megalapítását úgy értelmezték, hogy ezáltal véget ért az elnyomás. A mítosz tehát segített megindokolni és legitimálni az állam létrejöttét.

Szép, kerek szám

A magyar millenniumhoz hasonlóan az ezeréves elnyomás is egy szép kerek, könnyen megjegyezhető szám, amely megfelel a jelképekkel dolgozó politikának. Andrej Findor történész Mýty naše slovenské (A mi szlovák mítoszaink) című könyvében arról ír, hogy ez az elképzelés annak köszönhetően is épülhetett be sikeresen a köztudatba, mert összhangban volt a millennarizmus (mille – latinul ezer) hagyományos keresztény eszméjével, miszerint ezer évnyi szenvedés után jobb világnak, ideális rendnek kell következnie. A messianizmusra való hajlam már akkor is viszonylag erősen jelen volt a szlovák közösségben.

Komolyabb nemzetiségi viták a szlovákok és a magyarok között azonban csak a 18. század végétől kezdtek megjelenni, melyek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint az 1867-es kiegyezést követő dualizmus idején éleződtek ki. Ettől az időszaktól kezdve beszélhetünk az Osztrák–Magyar Monarchiában a szlovák és a legtöbb nem magyar etnikumú kisebbség kemény nemzeti elnyomásáról. A középkori városokban előforduló nemzetiségi konfliktusokról elvétve megjelenő feljegyzések nem bizonyítják az etnikai diszkriminációt – írja Findor.

A múltba vetített 19. század

A korábbi időszakban az államhatalom, a nemesség és az egyház nem nemzetiségi kritériumok alapján hozta meg döntéseit, és a történelmi Magyarország lakói sem tettek egymás között különbséget ilyen kritériumok alapján.

A szlovákok magyarok általi ezeréves elnyomásának mítosza a szlovák elit egy részének a történelmi Magyarországgal (amely egyre inkább magyar nemzetállammá vált) történő szakítása következményeképp alakult ki, mégpedig úgy, hogy a 19. század viszonyait és tapasztalatait, a nemzettudat formálódásának időszakát a múltba vetítette. Ez a mítosz tagadja a történelmi ismereteket, például a szlovák származású, szlovák etnikai tudatú nemesség és polgárság létezését a történelmi Magyarországon.

Ezzel szemben a 18. században a szlovák értelmiség azt bizonygatta, hogy a szlovákok nem egy leigázott, elnyomott és ebből kifolyólag jogfosztott nép leszármazottai, amint az időnként magyar részről elhangzott, hanem a történelmi Magyarország teljes értékű, egyenjogú polgárai és államalkotó nemzete.