A szlovákok ezer évig magyar elnyomás alatt éltek? (Magyar–szlovák történelmi mítoszok 4.)

A 19. század végén terjedt el a szlovákok magyarok általi elnyomásának mítosza, ám az valójában csak rövid ideig sújtotta a szlovákokat, és nem is mindenkit.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Ez a cikk eredetileg a Napunk és a Denník N Mítoszok a szlovákokról/a magyarokról című magazinjában jelent meg. Részletek a magazinról itt olvashatóak.
Az ezeréves elnyomás gondolata az 1830-as években kezdett „meghonosodni” a szlovák nemzeti közösségben, ez elmélet Pavol Jozef Šafárik nevéhez fűződik. A 19. század végén azért is tudott érvényre jutni ez az elképzelés, mert a történelmi Magyarország területén a nem magyar nemzetiségek ezt egyfajta válasznak szánták a nagy pompával megtartott 1896-os millenniumi ünnepségekre, vagyis a magyar honfoglalás 1000. évfordulójára.
A szlovák nemzeti mozgalom hívei ezzel azt szerették volna üzenni a magyaroknak, hogy az ország nem minden állampolgára számára annyira örömteli ez az évforduló, mint nekik, valamint azt, hogy a nem magyar nemzetiségek számára a magyar honfoglalás inkább egy sajnálatos esemény volt.
A két világháború közötti Csehszlovákia támogatói esetében ehhez az elgondoláshoz gyorsan hozzákapcsolódott az az elképzelés is, miszerint ezer éve omlott össze az első (cseh)szlovák állam, a Nagymorávia, egyúttal a két testvérnemzetet, a cseheket és a szlovákokat is ezer éve szakították el egymástól. Az ezeréves elnyomás mítosza ennek köszönhetően a későbbi időszakban is tovább élt: az első Csehszlovák Köztársaság megalapítását úgy értelmezték, hogy ezáltal véget ért az elnyomás. A mítosz tehát segített megindokolni és legitimálni az állam létrejöttét.
További mítoszok
- A szlovákoknak nincs történelmük?
- A szlovákok régebbi és fejlettebb nép, mint a magyar?
- A Felvidék magyar föld?
- A szlovákok támogatták a magyarokat 1848/1849-ben?
- Kossuth és Petőfi szlovák volt?
- Pozsony és Kassa szlovák városok voltak?
- A csehek és a szlovákok átverték a nagyhatalmakat Trianonban?
- Dél-Szlovákia mindig a szlovákoké volt?
- Esterházy János fasiszta és hazaáruló volt?
Szép, kerek szám
A magyar millenniumhoz hasonlóan az ezeréves elnyomás is egy szép kerek, könnyen megjegyezhető szám, amely megfelel a jelképekkel dolgozó politikának. Andrej Findor történész Mýty naše slovenské (A mi szlovák mítoszaink) című könyvében arról ír, hogy ez az elképzelés annak köszönhetően is épülhetett be sikeresen a köztudatba, mert